A község vezetése próbál megoldást találni a hatóságokkal együtt. Dósa Sándor polgármester szerint csak az a megoldás, hogy a helyi őstermelők továbbra is a portájuk előtt árulhatnák a híres kibédi lilahagymát - amely Magyarországon is közkedvelt -, mivel a kereskedés a településen áthaladó turistaforgalomra épül.
Hány balesetet okoztak eddig? Nullát
A hatóság azzal érvel, hogy engedély nélkül tilos közterületen árulni, az országúton megálló gépkocsik pedig veszélyeztetik a forgalmat. A polgármester viszont úgy véli, ha a főút mellett árulók meghosszabbítják portájukat, a vásárlók le tudnak húzódni az úttestről. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Kibéden évtizedek óta árulnak zöldséget az országút mellett, de emiatt még nem történt baleset.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,03 pontos emelkedéssel, 130 285,29 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest minimálisan erősödött.

