Az új kormány gazdasági vezetői korábban óvatosan, de kritikusan nyilatkoztak az élelmiszer- és üzemanyagár-szabályozásokról, mert szerintük ezek torzítják a piacot és hosszabb távon károsak. Ugyanakkor a kabinet egyelőre nem meri kivezetni az intézkedéseket, mivel azok megszüntetése hirtelen inflációs sokkot okozhatna – áll laptársunk, szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor kedden publikált cikkében.
Az élelmiszer-árrésstop rövid távon mérsékelhette az inflációt, de komoly veszteségeket okoz a kisebb kereskedőknek, ami főként a vidéki boltok fennmaradását veszélyezteti. Az üzemanyagok esetében még súlyosabb a helyzet, mert az alacsony árakat részben a stratégiai készletek felszabadításával tartják fenn. A Mol ráadásul a szakértők szerint önmagában nem tudja teljesen ellátni a magyar piacot dízelből, miközben az importőröknek sem éri meg a rögzített árak mellett üzemanyagot behozni.
A kormány azért halogatja az árszabályozások megszüntetését, mert attól tart, hogy az infláció ismét elszabadulna. Az üzemanyagár-stop eltörlése például azonnal 15-20 százalékos drágulást okozhatna, ami önmagában 1-1,5 százalékponttal emelné az inflációt. Az élelmiszer-árrésstop megszüntetése szintén jelentős, akár 1,5-2 százalékpontos inflációs hatással járhatna, különösen érzékenyen érintve az alacsony jövedelműeket. Emellett a drágább üzemanyagok a logisztikai költségeken keresztül további áremelkedéseket indíthatnának el. A szakértők szerint így az infláció átmenetileg akár 7 százalék közelébe is emelkedhetne, ami újabb ár-bér spirált és gazdasági bizonytalanságot okozhatna.
A magasabb infláció a jegybanki kamatcsökkentések esélyét is rontaná, és veszélybe sodorhatná az új kormány iránt kialakult pénzpiaci bizalmat, amely eddig a forint erősödésében és a kötvényhozamok esésében is megmutatkozott. Ugyanakkor az árszabályozás sem fenntartható hosszú távon, mert tovább torzítja a kiskereskedelmi piacot és növeli a kisvállalkozások csődkockázatát. Az üzemanyagok olcsón tartását végső soron a stratégiai készletek veszteségein keresztül a piaci szereplők, majd a fogyasztók és akár az állami költségvetés fizetik meg. A cikk végkövetkeztetése szerint tehát nincs valódi „ingyenebéd”: az olcsóbb árak költsége előbb-utóbb mindenképpen megjelenik a gazdaságban vagy a fogyasztóknál.
De önmagában nem az euró bevezetése a cél. 
