A Magyar Bioetanol Szövetség szóvivője szerint azért lett nagyon népszerű a bioetanol az autósok körében, mert egyre drágább a benzin
Júliusban már több, mint kétszázötven töltőállomáson lehet E85-öt, közismert nevén bioetanolt tankolni Magyarországon - közölte Kovács János, a Magyar Bioetanol Szövetség szóvivője.
A szövetség által közzétett - folyamatosan frissülő - adatok szerint, az E85-öt is árusító benzinkutak száma folyamatosan nő Magyarországon. Az első magyarországi E85-öt forgalmazó kút 2007-es megnyitását követően, 2010 márciusban már mintegy száz olyan töltőállomást regisztráltak, ahol környezetbarát bioetanolt tankolhatnak gépkocsijukba a fogyasztók.
A környezettudatos megfontolások mellett a bioetanol emelkedő magyarországi népszerűségét leginkább a benzin idei különösen magas ára okozza. A benzin 340 forintos átlagárával szemben, az átlagosan 243 forintért elérhető E85 egyre több magyar felhasználót győz meg.
A szövetség szóvivője elmondta, hogy az Európai Unió huszonöt tagországa közül már tizenhétben támogatják különböző kedvezményekkel az úgynevezett FlexiFuel, azaz univerzális hajtású járművek vásárlását. Aki környezetbarát üzemanyaggal is működő gépkocsit vásárol, annak számára a cégautó adómentes és parkolási kedvezményeket is kap, illetve magas fokú szmogriadó esetén is közlekedhet járművével. Magyarország az ilyen jellegű kedvezmények terén még nem csatlakozott ezekhez az országokhoz - tette hozzá Kovács.
MTI
Címlapon
Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
Soros György milliárdos befektető úgy véli, hogy az alacsony gazdasági növekedés, és a hosszan tartó politikai feszültség akkor is széthúzza az unió tagállamait, ha a görögök elfogadják a kiterjesztett megszorító csomagot. Soros szerint az USA gazdasága a megújulás jeleit mutatja, a választásokkal kapcsolatban elmondta, hogy Obama megérdemelne egy második győzelmet.
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
Legfrissebb híreink
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Az olasz bankoknak is odacsapott az S&P
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- A világ 10 legjobb luxushotelje: Marrakeshtől Párizsig
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Az ideális bor vörös, és alacsony az alkoholtartalma
- Nyerj egy iPad2-t és naponta egy magazin-előfizetést a Privátbankárral!
- Nem gyárt többé fényképezőgépet a Kodak
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Adóemeléssel és megszorításokkal takarékoskodna Ausztria





_fill_200x116.jpg)













