Hirdetés
Hirdetés

Haldoklik a piac, már nem éri meg bioetanolt tankolni

2012. február 23., 08:33

Míg korábban évente mintegy 36 millió liter E85-ös bioüzemanyag fogyott, addig idén jó, ha ennek a mennyiségnek a 30-40 százaléka - mondta el Héjj Demeter, a Magyar Bioetanol Szövetség elnöke. A kereslet visszaesésének oka a bioetanolt terhelő megemelt jövedéki adó, ami miatt már nem éri meg benzin helyett bioetanolt tankolni.

Hirdetés

Héjj Demeter a Népszavának kiemelte, hogy már tavaly ősszel, az első jövedéki adó emelésnél drámaian visszaesett az etanol iránti igény, akkor a kormány literenként 40 forinttal emelte az E85-ös üzemanyag jövedéki adóját. Január elején pedig további 30 forintos jövedékiadó-növelés történt, így összességében egy év alatt 70 forinttal nőtt a bioetanol jövedéki adója, ami az áfával együtt literenként 90 forint pluszkiadást jelent a vásárlóknak.

A lap szerint az adóemelések miatt ma már egyliternyi E85-ös ára – töltőállomástól függően – 320-350 forint körül van. A benzin literjéért átlagban 425 forintot kell fizetni. Vagyis hiányzik az a 30 százalék körüli árkülönbség, amely versenyképessé tenné a bioüzemanyagot. A kukoricából, illetve más növényekből előállított etanolból ugyanis az alacsonyabb energiatartalma miatt 20-25 százalékkal többet fogyasztanak az autók, mint benzinből. A járművek etanolra történő átállítása 40-50 ezer forint kiadással jár. Ezeket a tételeket számításba véve pedig már nem éri meg a környezetbarát hajtóanyaggal közlekedni. Korábban egy tankoláson 3-4 ezer forintot tudtak megtakarítani az autósok.

A szövetség korábbi véleménye szerint az adóváltozások következtében nem éri majd meg Magyarországon forgalomba hozni a bioetanolt, tehát, ha egyáltalán életben marad a bioetanol ipar, nyilván külföldön fogja értékesíteni a termékeit.

A Magyar Bioetanol Szövetség kiemelte, hogy ez nemcsak a kukoricatermelő magyar gazdaságokat érinti hátrányosan, hanem a szmogtól fuldokló magyar helyiségeket is. A bioetanolos üzemanyag ugyanis tisztábban ég, mint a benzin, mentes a nehézfémektől, illetve 27 százalékkal alacsonyabb a szén-monoxid, 20 százalékkal alacsonyabb a kén-monoxid és 5 százalékkal alacsonyabb a nitrogén-oxid kibocsátása.

Szóljon hozzá - számít a véleménye!
Hirdetés

Címlapon

1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak

2012. május 23., 11:39
1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak

A görögországi bizonytalanság tovább mérgezi a piacokat, az európai adósságválság pedig a világgazdaságot. A forint hirtelen és nagyot gyengült ma az euróval szemben, de ezzel egyelőre csak a lemaradását hozta be. Ha ma nem fordul vissza a kurzus, akkor tovább gyengülhet a hazai fizetőeszköz, mely 3 hete folyamatosan lejtőn van.

Hirdetés
Hirdetés

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Facebook