1p
A vártnál jobb első negyedévi magyar GDP-adatsor után több londoni közgazdász utalt az idei GDP-várakozások módosítására. Van olyan ház is, amelyik már át is írta a számokat.

A KSH szerdai tájékoztatása szerint a magyar hazai össztermék az első negyedévben 0,7 százalékkal nőtt a múlt év negyedik negyedévéhez képest. Ahogy azt a Privátbankár is megírta, az előző év hasonló időszakához mérve pedig 0,9 százalékkal csökkent a GDP.

Az előzetes felmérésébe bevont londoni befektetési és elemzőházak szakértői 0,2-0,4 százalék közötti negyedéves összevetésű növekedéssel és 1,3-1,5 százalék közötti éves visszaeséssel számoltak.

Közben a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint már megszűnt a recesszió, míg az elemzők óvatosabban fogalmaznak. Részletek >>

Magyarország és Románia jól teljesített

William Jackson, a City egyik legnagyobb gazdasági-pénzügyi elemzőcége, a Capital Economics vezető felzárkózó térségi közgazdásza a magyar és a közép-európai GDP-becslések közzététele utáni helyzetértékelésében közölte: a ház saját becslése alapján a magyar, a lengyel, a cseh, a szlovák, a román és a bolgár gazdaság alkotta régió együttes átlagos növekedése 0,8 százalék lehetett éves összevetésben az idei első negyedévben; ez jórészt megfelel a tavalyi negyedik negyedévi térségi átlagnak.

Jackson kiemelte, hogy a térségen belül Magyarország és Románia szolgált "jó hírekkel". Románia éves növekedése 2,1 százalék volt a cég és a konszenzus által valószínűsített 1 százalék helyett, a magyar gazdaság teljesítménye pedig - jóllehet éves összevetésben csökkent - a negyedéves növekedés alapján kikerült a recesszióból - hangsúlyozta a Capital Economics vezető londoni elemzője.

A mezőgazdaságon sok múlik, akár a számokat is átírhatja

Jackson szerint a vártnál jobb magyar és román, illetve a vártnál gyengébb cseh és lengyel első negyedévi teljesítményadatokban négy fő tényezőnek volt szerepe. Az első az, hogy a mérsékelt fellendülést mutató német ipar - amelybe a közép-európai feldolgozószektorok a beszállítói láncolatokon keresztül mélyen beágyazódtak - valószínűleg felhajtóerőt adott a térségi exportnak.

A második fontos tényezőnek a szakértő azt nevezte, hogy a jelek szerint fordulat történt a háztartások fogyasztási kiadásaiban. A Capital Economics elemzője szerint e jelenség mögött a fogyasztói bizalom javulása, valamint a térség legtöbb országára jellemző lassuló infláció állhat, amely növeli a reáljövedelmeket.

A harmadik tényező az, hogy a mezőgazdaságban fellendülés mutatkozik a tavalyi azonos időszakkal összevetve. Ennek a szektornak a teljesítménye a térségen belül éppen Magyarországon és Romániában hajlamos leginkább a volatilitásra, és így hozzájárulhatott a két gazdaság vártnál jobb első negyedévi eredményeihez. Kérdés, hogy az agrárszektor kibocsátásának fellendülése tartós marad-e, ha azonban igen, az felfelé ható kockázatokat jelenthet a Capital Economics által e két országra érvényben tartott GDP-előrejelzésekre - közölte Jackson.

A ház jelenleg az idei év egészére 0,5 százalékos magyarországi GDP-visszaesést és 1 százalékos romániai növekedést jósol. Ezek a szélesebb körű londoni konszenzusnál jóval gyengébb prognózisok: a citybeli konszenzusos átlag 0,1 százalékos magyar GDP-mínuszt és 1,7 százalékos romániai növekedést valószínűsít 2013 egészére. A vártnál rosszabb cseh és lengyel teljesítményt magyarázó negyedik tényező Jackson értékelése szerint a beruházások gyengesége lehetett, amely visszahúzó erővel hatott e két gazdaság eredményére.

A rezsicsökkentésnek is volt hatása

A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó elemzői a magyar GDP-becsléssel kapcsolatos szerdai értékelésükben szintén kiemelték a vártnál jobb eredmény fő tényezői között az infláció meredek ívű lassulását, ezen belül különösen a közműdíjak csökkentését, amely növelte az elkölthető jövedelemhányadot.

A GS londoni szakértői hangsúlyozták azt is, hogy a gyenge euróövezeti GDP-adatok a nettó export csökkenő szerepére vallanak a magyar gazdaság teljesítményén belül. A ház elemzői szerint ugyanakkor a fogyasztásból eredő pozitív hatások némelyike átmenetinek bizonyulhat. A GS közgazdászai ezzel kapcsolatban felidézték a kormány által a 3 százalék alatti GDP-arányos államháztartási hiány biztosítása érdekében kilátásba helyezett költségvetési intézkedéseket.

A Goldman Sachs londoni elemzői is közölték mindazonáltal, hogy a vártnál erőteljesebb első negyedévi magyar GDP-becslés jelent bizonyos mértékű felfelé ható kockázatot a cég által 2013-ra érvényben tartott magyar GDP-előrejelzésre. A ház egyelőre 0,4 százalékos visszaesést valószínűsít a magyar gazdaságban az idei év egészére.

Újraszámolták, átírták

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott elemzői ugyanakkor a szerdai GDP-becslés után már javították is prognózisukat. Közölték: felülvizsgált előrejelzésük alapján most már átlagosan 0,5 százalékos GDP-növekedést várnak 2013 egészében Magyarországon a ház által eddig valószínűsített 0,2 százalékos visszaesés helyett.

Hozzátették: várakozásuk szerint a második negyedévben a szekvenciális növekedési ütem valószínűleg mérséklődik az áprilisra szóló hangulati felmérések alapján, és a magyar gazdaság fő exportpiacainak gyengesége miatt is. A JP Morgan londoni elemzői szerint azonban a csökkenő infláció és az autóipari termelés felfutása továbbra is felhajtóerőt biztosít, mindemellett a mezőgazdasági szempontból ezúttal "normálisnak" ígérkező év is várhatóan jelentős lendületet ad az éves összevetésben számolt GDP-növekedésnek.

A cég londoni szakértői hangsúlyozták: jelenlegi növekedési előrejelzésük még nem is tartalmazza az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) előzetes jelzőszámai által valószínűsített idei rekord gabonatermést.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:33
Megérkeztek az Europion legfrissebb számai.
Makro / Külgazdaság Tempót válthat a magyar gazdaság, de ehhez fegyelmezett költségvetés is kell
Sipos Ildikó | 2026. június 9. 15:11
Fegyelmezett költségvetésre és termelékenységi fordulatra van szükség a magyar gazdaság növekedéséhez, hangzott el a K&H keddi sajtóeseményén.      
Makro / Külgazdaság Itt a magyarázat a kormány lépésére – ezért nyúlhattak bele a védett árak rendszerébe
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 14:13
A hétfő esti Magyar Közlönyből derült ki, hogy a kormány megemelte a stratégiai üzemanyagkészletekből felszabadított benzin és gázolaj értékesítési árát.
Makro / Külgazdaság A Wallis Csoport árbevétele rekordszintre nőtt
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 12:54
A 18 országban jelen lévő vállalatcsoport rekordárbevétele elsősorban a nemzetközi piacokon elért növekedésnek köszönhető.
Makro / Külgazdaság Ennél nagyobb jelzés nem is kell a Magyar Nemzeti Banknak?
Imre Lőrinc | 2026. június 9. 12:48
Májusban óriási meglepetésre a várt enyhe gyorsulás helyett 1,8 százalékra lassult az éves alapú áremelkedési ütem Magyarországon. Az elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a csökkenő inflációt, az erős forintot és a valószínűleg csak fokozatosan kivezetendő árstopokat látva február után júniusban is mérsékelheti az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire lehet számítani a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:53
A védett ár természetesen még marad.
Makro / Külgazdaság Jó hírrel indul a nap: csökkent az infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:30
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket, havi szinten pedig stagnáltak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 20:00
A hazai villamosenergia-termelés nagyjából 52 százalékát adták májusban a megújuló energiát használó erőművek – számol be róla G7.
Makro / Külgazdaság Elkerültük a bóvlit, de a neheze még csak most jön
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 16:15
Az idei első, Magyarország szuverén államadósság-besorolását érintő hitelminősítői kör leminősítés nélkül lezárult. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a leminősítés elkerülése valójában időnyerést jelent. A GKI azt vizsgálta meg, hogy a következő 3-4 hónapban mit kell a kormánynak teljesítenie ahhoz, hogy a november végi, december eleji minősítői kör se hozzon rossz hírt.
Makro / Külgazdaság Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:45
Egyre több információ ismert a kormány által bevezetendő, nyugdíjas SZÉP-kártyáról, de vannak még kérdőjelek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG