Hirdetés
Európában stabilan csökkent a halálos kimenetelű rákos megbetegedések száma az 1990-1994, illetve a 2000-2004 közötti adatokat összevetve
Hirdetés
Az Annals of Oncology című brit orvosi szakfolyóiratban közölt tanulmány szerint a száj- és torokrák okozta halálesetek száma mintegy 10 százalékkal csökkent a férfiak esetében, a nőknél viszont növekedett. A fő kockázati tényezők a ráknak ennél fajtájánál a dohányzás és az alkoholfogyasztás, amely a vizsgált halálesetek 80 százalékért felelős."Az olyan országokban, mint Franciaország és Olaszország, ahol az 1980-as évek elején a legmagasabb volt az alkoholfogyasztás, de később lényegesen csökkent, kedvező tendenciát mutat a szájrák okozta halálozási arány, míg a legtöbb észak-európai országban, ahol nő az alkoholfogyasztás, a férfiak esetében negatívabbak a tendenciák" - áll a tanulmányban.
A tüdőrák okozta halálozás egész Európában visszaesett a férfiaknál 17 százalékkal 1995 és 2004 között, de ugyanebben az időszakban 27 százalékkal nőtt a nőknél.
2000 és 2004 között Magyarországon, Lengyelországban, Csehországban, Oroszországban és a balti országokban volt a legmagasabb a tüdőrák okozta halálozási arány a férfiak esetében, míg a nőknél Skócia és Magyarország áll vezető helyen.
A dohányzással és alkoholfogyasztással ugyancsak összefüggő nyelőcsőrák okozta halálozás kismértékben csökkent a férfiaknál, a nők esetében általában nem változott, de a középkorú nőknél emelkedett. Jelentősen csökkent Franciaországban, Olaszországban és Spanyolországban - ugyanazokon okokból, mint a szájrák esetében -, de nőtt a legtöbb észak-, közép- és kelet-európai országban, mindenekelőtt Dániában, Skóciában és a balti államokban.
A bőrrák, így a melanoma okozta halálozás az EU-ban mind a férfiak, mind a nők esetében még mindig növekvő tendenciát mutat, de a középkorú páciensek esetében nem változik, a fiatalok körében pedig csökken. "Ennek egyik lehetséges oka, hogy a fiatalabb nemzedékekhez lassan eljutnak a napozás okozta veszélyekről szóló egészségügyi üzenetek" - mondta Cristina Bosetti, az olaszországi Mario Negri kutatóintézet onkológiai részlegének vezetője.
A mellrák okozta halandóság 13 százalékkal csökkent valamennyi korosztályban, 17 százalékkal a 35-65 év közötti, 25 százalékkal a 35-44 év közötti korosztályban, de csak 6 százalékkal a 65 vagy annál idősebb nőknél. A halálozási arány jelentősen csökkent Nagy-Britanniában és más nyugat-európai országokban, de változatlan maradt, illetve nőtt Oroszországban és több kelet-európai országban.
A méhnyakrák okozta halálozás összességében 19 százalékkal csökkent, de továbbra is magas Oroszországban és Kelet-Európában. Nyugat- és Észak-Európában a szűrőprogramok kiszélesítésének köszönhető a csökkentés. A magasabb kelet-európai halálozási arány szűrőprogramok sürgős bevezetését teszi szükségessé a kutatók szerint.
A prosztatarák okozta halálozás EU-szerte szerény - mintegy 4 százalékos - csökkenést mutat. Visszaesést tapasztaltak Franciaországban, Németországban és Nagy-Britanniában, ami feltehetően a jobb kezelési módszereknek köszönhető, de Oroszországban, a balti államokban, Lengyelországban és más kelet-európai országokban továbbra is nő a prosztatarák okozta halálesetek száma.
Gyerekeink megélik a 100 évet
500 milliárd dolláros veszteséget okoz a dohányzás
Túlértékeljük a fokhagymát
A rák nem egyenlő a halállal
MTI
Hirdetés
Címlapon
Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
2012. május 25., 19:14
A napsütéses órák száma és az adósságdinamika mintha egyenes arányban állna egymással, minél délebbre megyünk annál nagyobb a baj - így van ez Spanyolországon belül is. Az autonóm tartományoknak annyi pénzre van szükségük év végéig, amennyi toxikus eszközt a bankrendszer az esztelen ingatlanfejlesztéseknek hála "összeszedett". De ki adott nekik pénzt eddig?
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Sikerekhez is vezethet Magyarország különutas politikája
- Pánik Spanyolországban: Katalónia mentőövet kért
- Egykulcsos adó: mi lehet a régiós őrület mögött?
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- Titokban újra összeült Orbán, Simor és Matolcsy
- Nyugatra menekül a magyar építőipar
- Megtáltosodott az OTP
- Nem szeretik a németek a közös eurókötvény ötletét
Hirdetés
Még több Karrier
Hirdetés
Utánajártunk...
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Állja a vihart a Masterplast, két év múlva felpöröghet az ukrán és a román piac is
- Folytatódik a magánkaszák vesszőfutása
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- Egykulcsos adó: mi lehet a régiós őrület mögött?
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- A Déliből Gödöllőre átszállás nélkül: magasvasútban gondolkozik a BKK
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
- Új láthatósági mellényt kapnak a NAV dolgozói
- Rogán áfát csökkentene - itt a javaslat
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
Állásajánlatok
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Mérgesek a Facebook-befektetők, beperlik Zuckerberget és a bankokat
- Örülhet az EU, így szervezik át a MÁV-ot
- Humánkatasztrófától tartanak az ajkaiak
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- A nők diszkriminációja ellen foglalt állást az Európai Parlament
- Tovább hízik a Bankia mentőcsomagja, felfüggesztették a bankpapírokat
- Elszállt a Budapest Airport aranyat tojó tyúkja
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
Legfrissebb híreink
- Nabucco és Déli Áramlat: rövidülnek a megaprojektek
- Kétszer gyorsabban drágult az EU-ban a gáz, mint a villany
- Az MFB-n keresztül jön az egymilliárd euró Kínából
- Critical Mass a tőzsdéken
- A fuldokló magyar bankszektor nem tud a növekedés támasza lenni
- Elárverezik a Mag Ingatlanalap objektumait, mi marad a nyugdíjkasszának?
- Tovább hízik a Bankia mentőcsomagja, felfüggesztették a bankpapírokat
- Kibocsátási ára alá zuhant a Fotex
Legfrissebb híreink
- Optimisták a német fogyasztók
- Nem erősödött a forint: jövő héten áremelés lehet a kutakon
- A Concorde jegyezte le az összes Masterplast-részvényt
- A vártnál is mélyebb a brit receszió
- A dollár szárnyalása nem sok esélyt ad az aranynak
- Több tízmilliós kár maradt a vihar után
- Orbán: életveszélyes lenne az adósság növelése
- Ismét 300 forint fölé kúszott ez euró




