A tranzakciós folyamat lezárásával lehetőség nyílik az állomások fejlesztésére és további, az utasok érdekét szolgáló hasznosítására: magas színvonalú kiszolgálást biztosító közlekedési, közigazgatási és kereskedelmi szolgáltatóegységek jelenhetnek meg fokozatosan a hazai vasútállomásokon. Elhárul az akadály az érintett területek egy részét érintő Európai Uniós beruházások elől is.
A felek közt a végső vételár független vagyonértékelés után került megállapításra. A tranzakció lezárására az MNV Zrt. előzetes jóváhagyásával kerülhetett sor. A tegnap aláírt szerződés alapján a Resti Zrt. 85,58%-át kitevő részvénycsomag mintegy 2 milliárd forintért kerül a MÁV Zrt. birtokába, így a hosszú ideig tartó, konstruktív tárgyalások eredményeképpen a MÁV Zrt. a Resti Zrt. kizárólagos tulajdonosává válik.
Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója az aláírást követően azt nyilatkozta, hogy elhárult az akadály az elől, hogy újra gondos gazdaként vegyük birtokba 337 ingatlanunkat, az utasaink igényeinek, az Európai Uniós projektek elvárásainak megfelelően felújítva és fejlesztve azokat.
A MÁV Zrt. célja az, hogy a vasúti közlekedés megújítása jegyében felszámolja a pályaudvarokon, vasútállomásokon uralkodó jelenlegi, elhanyagolt állapotokat, a profilidegen üzlethelyiségek helyett fokozatosan a vasúton utazók, valamint a térségben élő vagy dolgozó állampolgárok számára szükséges szolgáltatóegységek jelenjenek meg, ahol a közlekedés, a közigazgatás és a kereskedelem is helyet kaphat.
„Ez a szándék találkozik azzal, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kormányablakokat nyitna egyes járási székhelyek vasútállomásain, hogy az állampolgároknak könnyen megközelíthető helyszíneket biztosítson az ügyintézésre.” Ezt már Gál András Levente, a Jó Állam Fejlesztési Koncepció végrehajtásának összehangolásáért felelős kormánybiztos mondta el, akinek köszönhetően elindulhatott a vasútállomások fejlesztését célul tűző folyamat.
Lázár Vilmos, a Resti Zrt. egyik tulajdonosa és igazgatóságának tagja zárszavában kifejtette: „Mint ahogy a szerződés létrejötte során, így a további tennivalókat illetően is számíthat együttműködésünkre a MÁV, hiszen a folyamat mielőbbi megindulása közös érdekünk.”.
A MÁV Zrt. és a Resti Zrt. többségi tulajdonosai: a Lázár és Fiai Kft., a Resdan Invest Kft., valamint a Kiron Invest Kft. tegnap szerződést kötöttek, amelynek értelmében a MÁV Zrt. megvásárolta a Resti Zrt. 85,58%-os részvénycsomagját, így a vasúttársaság meghatározó állomási területei – amennyiben a szerződés létrejöttéhez a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is hozzájárul – mentesülnek a megörökölt haszonélvezeti szerződés következményeitől.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Tovább szűkül az olló a dízel piaci és hatósági árai között
20 perce
-
Leleplezték a Magyar Fejlesztési Bank új vezetőjét
körülbelül 1 órája
-
SpaceX és társai: bedöntik a piacokat, vagy még nagyobb mánia következik?
körülbelül 1 órája
-
Korrigálhat a Mol a tőzsdén a szerdai esés után
2 órája
-
Megállapodott a Mol a szerb állammal a NIS-ről
2 órája
-
A villanyautózás komplex üzleti döntés
3 órája
-
Óriási uniós pályázati keret nyílt meg, okosmérőket is lehet igényelni
3 órája
Mfor.hu Top24
- Nem volt egyetértés a Monetáris Tanácsban az alapkamatról
- Ha ilyen borsot vett, ne használja – visszahívták
- Megint megszólalt Szabó Bence – már a visszatérésről beszélt
- A kormány benyújtotta a 10 milliárd eurós helyreállítási alapra vonatkozó tervét
- Évek óta nem volt ilyen erős a forint: érdemes lehet devizában megtakarítani?
- Rendkívüli parlamenti ülés jöhet az uniós pénzek miatt
- Kapitány István bejelentette: így lehet okosmérőkre és elosztókra pályázni
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV
Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
Heti top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Csúnyán néz ki a forint péntek estére 2026. június 5. 18:14
- Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható 2026. június 8. 13:45
Havi top
- Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon? 2026. május 13. 11:19
- Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó 2026. május 12. 13:37
- Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése 2026. május 27. 11:36
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
Friss
Makro / Külgazdaság
Tovább szűkül az olló a dízel piaci és hatósági árai között
A benzinnél már 50 forint alatt van.
20 perce
Vállalat
Leleplezték a Magyar Fejlesztési Bank új vezetőjét
Kovács Zsolt leköszön, új igazgatóság is feláll.
körülbelül 1 órája
Részvény / Deviza / Áru
Korrigálhat a Mol a tőzsdén a szerdai esés után
Mutatjuk az európai és a magyar tőzsdei adatokat.
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Elbukta Elon Musk az OpenAI elleni gigapert2026. május 22. 13:30 -
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet Veres Tibor vállalata, az AutoWallis2026. május 22. 05:00 -
Örökölt milliárdok: Európa uralja a 30 alatti fiatal szupergazdagok listáját2026. május 21. 15:00 -
-
Nem hozta a rekordévet WhisperTon: közel 10 millióval csökkent a bevétele2026. május 20. 15:00
További hírek >
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Piac&Profit cikkei
-
Munkahelyek kerülhetnek veszélybe, mert Kína egyre nagyobb szeletet hasít ki az osztrák piacból
10:47
-
120 milliárdos beruházás forog kockán, mert nincs elég magyar munkás
10:14
-
Megugrottak a családi jövedelmek, de egyre nagyobb a szakadék a háztartások között
09:38
-
Eltűnőben a filléres használt autók Magyarországon
09:12
-
Júliustól drágább lesz a Temuról és a Sheinről rendelni
08:44
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Égett az Érsekkert egy része is, de roller is kigyulladt szerda délután egy ingatlanban
11:35
-
Közel 90 millió forintból újul meg a II. Rákóczi Ferenc utca Felsőtárkányban
09:30
-
Több fontos kérdésben döntött a kormány: pluszpénz a kórházi klímákra, jöhet a vagyonadó, eltűnhet a Nemzeti Hitvallás
08:00
-
Eger megmozdul, jön a Mozgás Éjszakája június 12-én
16:11
-
Szent Iván-éji borpiknik és szabadtéri mozi várja a látogatókat Andornaktályán
13:50
legolvasottabb
-
Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon?
2026. május 13. 11:19
-
Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó
2026. május 12. 13:37
-
Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése
2026. május 27. 11:36
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni
2026. május 26. 10:47
top 24
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
-
Jókor szállt be Novák Katalin a családi bizniszbe
2026. június 10. 13:46
-
Újra a fedélzeten a százados úr? Szabó Bence visszaszerel
2026. június 10. 12:19
-
Hatalmas leépítéssel 200 magyar kerülhet utcára a német multi kötelékéből
2026. június 10. 11:52
-
Ez valami vicc? Az Európában öldöklő oroszok készségesen fáradoznának az iráni békéért
2026. június 10. 13:09






