Hirdetés

825 millió egy háromnapos űrkaland

2009. november 02., 19:08

Már lehet "szobát" foglalni az első űrszállodában, amely a tervek szerint 2012-ben nyílik meg egy barcelonai vállalkozás vezetőinek szervezésében

Hirdetés
Már lehet "szobát" foglalni az első űrszállodában, amely a tervek szerint 2012-ben nyílik meg egy barcelonai vállalkozás vezetőinek szervezésében.

A Galactic Suite (Galaktikus lakosztály) nevű szállodában az első időkben négy vendég és - személyzet gyanánt - két űrhajós tartózkodik majd. Egy hároméjszakás kiruccanás - a jelenlegi előjegyzés árai szerint - hárommillió euróba kerül, de ebben benne van egy nyolchetes felkészítés is egy trópusi szigeten - derül ki a De Telegraaf című holland lap hétfőn megjelent barcelonai tudósításából.

A vendégeket külön űrrakéta szállítja majd a 450 kilométeres magasságban épülő, molekula kinézetű űrhotelba, amely naponta tizenötször megkerüli a Földet. Az érdeklődők egyebek között a súlytalanságot élvezhetik a galaktikus lakosztályban, és részt vehetnek tudományos kísérletekben is.


Így néz majd ki a molekula-hotel

Xavier Claramunt, a cég igazgatója, volt űrhajómérnök a cikk szerint elmondta, hogy a szállodát a fellendülő űrturizmus előfutárának tekintik. Szerinte már néhány évtizeden belül lehetségessé válhat, hogy az emberek úgy béreljenek űrszállodát, mint most bárhol máshol.

Korábban közölt számítások szerint mindazonáltal jelenleg csak néhány ezren élnek a Földön, akik megengedhetik maguknak a tetemes költségeket. Továbbra is homály fedi egyébként, hogy milyen befektetők állnak a mintegy 3 milliárd dolláros beruházás mögött (http://www.galacticsuite.com).

Már eddig 43-an foglaltak szobát a három év múlva nyíló űrszállodában - derül ki a sajtójelentésből.

November 18-án két új rádió szólal meg a Sláger és a Danubius helyén. Ön mit szól a döntéshez?

Egy luxusautó áráért elvisznek az űrbe
Simonyi márciusban újra az űrbe látogat

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!
Hirdetés

Címlapon

Exkluzív: állami vállalatokat csábítana a tőzsdére az új vezérigazgató (interjú)

2012. május 23., 06:20
Exkluzív: állami vállalatokat csábítana a tőzsdére az új vezérigazgató (interjú)

Katona Zsolt a tőzsdei kereskedési rendszer zökkenőmentes cseréje mellett egyik legfontosabb feladatának azt tekinti, hogy a gazdasági-politikai döntéshozókkal az eddigieknél szorosabb együttműködést tudjon kialakítani. A tőzsde új vezérigazgatója a Privátbankárnak adott interjúban elmondta: új kategóriákat vezetnek be a tőzsdén, és hamarosan új vállalatok is érkezhetnek a parkettre. Szeretnének néhány állami mamutot is a BÉT-re csábítani.

Hirdetés
Hirdetés

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Facebook