Kiosztották 2011 "ÉV befektetője" díjakat azok között a vállalatok között, akik a legnagyobb mértékben járultak hozzá a magyar gazdaság fejlődéséhez, és a foglalkoztatottság növeléséhez. A vállalatok beruházásaikkal közel 1300 új munkahelyet teremtettek, a díjazottak között szerepel az Audi, a Mylan és a Bosch is.
A nemzetgazdasági miniszter és a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) elnöke átadták az „Év Befektetője” díjakat. A díjazott projekteket a HITA által támogatott beruházások közül választották ki. A nemzetgazdasági miniszter azon kiemelkedő befektetői teljesítményt nyújtó vállalatoknak ítélte oda a díjat, akik 2011-ben hozzájárultak a gazdaság fejlődéséhez, a foglalkoztatottság növeléséhez.
A 2005-ben alapított „Év befektetője” díjak célja, hogy elismerje azokat a vállalatokat, valamint az őket támogató szervezeteket és önkormányzatokat, amelyek az adott évben a legnagyobb mértékben járultak hozzá a magyar gazdaság fejlődéséhez és a foglalkoztatottság növeléséhez.
Az év legnagyobb volumenű zöldmezős beruházása díjat a Mylan, a világ harmadik legnagyobb generikus gyógyszergyártó cége vehette át közel 60 millió eurós, 320 főnek munkahelyet biztosító komáromi beruházásával. Az év legnagyobb volumenű bővítése díj az ország legnagyobb ipari termelő vállalatát, az Audi Hungária Motor Kft.-t illeti. Az Audi Hungariánál megvalósuló több mint 900 millió euró összberuházási értékű új járműgyár részeként pótlólagos beruházással présüzem és ahhoz kapcsolódó ipari infrastruktúra létesül, mely 300 új munkahelyet teremt.
Az év legtöbb munkahelyet teremtő vállalata elismerést a Jabil vehette át, mely 670 fővel gyarapította dolgozói számát Tiszaújvárosban 4G-s kommunikációs technológia gyártását célzó projektjével. A 2011. év legnagyobb új regionális szolgáltató központját létrehozó vállalata az AGCO Hungary Kft. lett. A Budapesten megvalósuló új SSC beruházás a cég 16 000 alkalmazottjának nyújt IT szolgáltatásokat szerte a világon. A vállalat további üzleti funkciók telepítését tervezi a budapesti szolgáltató központjába.
A K+F együttműködésért díjat idén a Robert Bosch Kereskedelmi Kft. vehette át, kutatás és fejlesztés területén betöltött szerepe, valamint az egyetemekkel és kutatóintézetekkel megvalósított kiemelkedő kapcsolata miatt. Az ipari park és az önkormányzat befektetésösztönzés terén végzett erőfeszítéseinek elismeréséül a Legjobb ipari park címet a Polgár Ipari Park nyerte el.
Címlapon
Egy, csak egy ember áll szóba a görögökkel?
A Görögországot támogató nemzetközi hitelprogramhoz kapcsolódó reformokra szánt idő meghosszabbítását javasolja az Európai Parlament (EP) elnöke. Szerinte “sokat beszélünk Görögországról, de magukkal a görögökkel keveset. Ezen változtatni kell".
Még több KKV
Utánajártunk...
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Állja a vihart a Masterplast, két év múlva felpöröghet az ukrán és a román piac is
- Folytatódik a magánkaszák vesszőfutása
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- Egykulcsos adó: mi lehet a régiós őrület mögött?
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- A Déliből Gödöllőre átszállás nélkül: magasvasútban gondolkozik a BKK
- Új láthatósági mellényt kapnak a NAV dolgozói
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
- Rogán áfát csökkentene - itt a javaslat
Állásajánlatok
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Nem csak SMS-ezni, de fényképzeni is szeretünk mobillal
- Spanyolország 19 milliárd euróval menti meg a Bankiat
- KSH: Foglalkoztatottság
- A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?
- A szurkolók mellett az adóhatóság is készül az Eb-re
- AB
- dev
- inflációs jelentés
- tőkealap
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
spanyolcsizma
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Pánik Spanyolországban: Katalónia mentőövet kért
- Critical Mass a tőzsdéken
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- Nem szeretik a németek a közös eurókötvény ötletét
- Éleződik a vita: „Csináljanak maguknak közös kötvényt a franciák és az olaszok”
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Feje tetejére állt a német politika, Merkel nagyot veszített
- Merkel magánya: Obamával fújnak egy követ a franciák
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Kamat nélkül is viszik a német államkötvényeket - furcsa helyzetbe került Merkel
Legfrissebb híreink
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Nem szeretik a németek a közös eurókötvény ötletét
- Megtáltosodott az OTP
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- Humánkatasztrófától tartanak az ajkaiak
- Nabucco és Déli Áramlat: rövidülnek a megaprojektek
- Kétszer gyorsabban drágult az EU-ban a gáz, mint a villany
- Pánik Spanyolországban: Katalónia mentőövet kért







