Hirdetés

Cégek: először kicsiben kellene gondolkodnunk?

2010. február 27., 12:34

A 2010. év immáron a harmadik válságokkal terhes esztendő lesz a mikro-, családi és kisvállalkozások számára - kicsiben kellene gondolkodnunk?

Hirdetés
A 2010. év immáron a harmadik válságokkal terhes esztendő lesz a mikro-, családi és kisvállalkozások számára - nyilatkozta Szűcs György, az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) elnöke az MTI-nek.

Hozzátette: az ez évre szóló makrogazdasági adatok, valamint az ország költségvetése további, nagyon nehéz évet vetít előre a hazai kisvállalkozások számára. Az IPOSZ elnöke szerint a magyar kisiparosok a mostani körülmények között nem tudják kellőképpen megalapozni piaci helyzetüket.

A kedvezőtlen kisvállalkozói helyzetre példaként említette az érdekképviselet elnöke, hogy a vállalkozásoknak jelentős megrendelést adó önkormányzatok költségvetésében egyre kevesebb összeg szerepel beruházásra, felújításra. Ebből arra lehet számítani, hogy kevesebb munkát tudnak majd megszerezni a kisiparosok.

A kisvállalkozók helyzetén nem javít az sem, hogy az üzleti tevékenységből kigazdálkodott adóalapot a pénzügyi kormányzat üzleti alapra kívánja helyezni. A jövedelmet az egy-két évvel ezelőtti átlagos forgalomhoz viszonyítva várják el - mondta Szűcs György, aki szerint a 2011-re várható gazdasági fellendülésre azzal készülhetnek fel a vállalkozások, ha a legkisebb munkát is elvégezve működő vállalkozások maradnak.

Az IPOSZ a helyzet megváltoztatására azt javasolja, hogy az Európai Unió kisvállalkozói irányelvében (Small Business Act)  foglaltak szerint az üzemméretnek megfelelő szabályokat kellene bevezetni Magyarországon is a szektor semleges helyett, azaz "gondolj a kicsire, gondolkozz először kicsiben" - tette hozzá Szűcs György.

A kisvállalkozói érdekképviselet elnöke elmondta: az IPOSZ kiemelten figyel a szakmunkásképzésre, felnőttképzésre, hogy a vállalkozások munkaerőben, szellemiségében, vezetéstechnikában versenyképesek legyenek a Magyarországon is egyre nagyobb számban megjelenő európai uniós vállalkozásokkal szemben, és helyt tudjanak állni a velük való együttműködésben.

Nem lesz jobb a beruházási helyzet
Csak abba ruháztunk, amibe muszáj volt
Felvásárolják a kisvállalkozókat
Támogatási pénzek: a kkv-k fele bizakodó
Cégek: hitel nincs, marad a tagi kölcsön
Ontja a hiteleket az MFB

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!
Hirdetés

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Hirdetés
Hirdetés

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Facebook