Hirdetés

Menetrendek: a vasútra szavazott a szaktárca

2010. március 08., 11:22

Országos szinten a vasúti személyszállítást helyezi előtérbe a közúti alternatívával szemben egy most megjelent miniszteri rendelet. Még konzultálnak

Hirdetés
Országos szinten a vasúti személyszállítást helyezi előtérbe a közúti alternatívával szemben a személyszállítási közszolgáltatási menetrendek egységes egyeztetési eljárásáról megjelent miniszteri rendelet.

A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) hétfői közlése szerint a menetrendek előkészítése a jövőben a rendeletben foglalt alapelvek szerint történik. A rendelet többek között azt tartalmazza, hogy a buszjáratoknak elsődleges szerepe az utasok vasútig, vagy onnan történő szállítása lehet.

A jogszabály rögzíti a Regionális Közlekedési Szakbizottságok (RKSZ) szervezetének és működésének alapvető szabályait is a vasúti és autóbuszos törvények tavaly decemberi módosítása alapján.

Az RKSZ jelenleg konzultatív, javaslattevő szerepben vehet részt a menetrendek előkészítésében. A teljes értékű regionális szint megvalósításához az alkotmány és több kapcsolódó alaptörvény - például az önkormányzati törvény - módosítására van szükség - közölte a szaktárca.

A hét statisztikai régióban működő Regionális Közlekedési Szakbizottságok javaslatot tehetnek az állami finanszírozási kereteken belül az adott régió helyközi menetrendjeire, a közlekedési infrastruktúra- és hálózatfejlesztésekre, a közösségi közlekedési rendszer korszerűsítésére. Véleményezhetik az országos közszolgáltatási menetrendek régiót érintő elemeit.

Az RKSZ-ek részt vesznek a menetrendnek az egységes egyeztetési eljárás során az érintett kistérségekkel, a fejlesztési tanácsokkal, önkormányzatokkal, szakmai érdekképviseletekkel és egyéb társadalmi szervezetekkel történő egyeztetésében.

Az egységes egyeztetési eljárást a Regionális Közlekedésszervezési Iroda (KTI-RKI) koordinálja - írja közleményében a közlekedési tárca.

Piacnyitásra több mint 1 milliárdért fejleszt a MÁV
MÁV, Volán: mától ingyen jegyet kell váltani
Munkába járás: repüljön, azt is támogatják
Duna-völgyi közlekedési csomópontot terveznek

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!
Hirdetés

Címlapon

Exkluzív: állami vállalatokat csábítana a tőzsdére az új vezérigazgató (interjú)

2012. május 23., 06:20
Exkluzív: állami vállalatokat csábítana a tőzsdére az új vezérigazgató (interjú)

Katona Zsolt a tőzsdei kereskedési rendszer zökkenőmentes cseréje mellett egyik legfontosabb feladatának azt tekinti, hogy a gazdasági-politikai döntéshozókkal az eddigieknél szorosabb együttműködést tudjon kialakítani. A tőzsde új vezérigazgatója a Privátbankárnak adott interjúban elmondta: új kategóriákat vezetnek be a tőzsdén, és hamarosan új vállalatok is érkezhetnek a parkettre. Szeretnének néhány állami mamutot is a BÉT-re csábítani.

Hirdetés
Hirdetés

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Facebook