Hirdetés

Parragh: megalapozzuk a pangást

2009. december 01., 07:30

Parragh László szerint a legnagyobb veszély az, hogy rövid távon egy gazdasági pangást alapozunk meg, közép távon pedig egy újabb gazdasági válságot

Hirdetés
Továbbra sem beszélhetünk a gazdasági-pénzügyi válság végéről, bár a túlnyomó részben külföldi tulajdonban lévő vállalatok úgy vélekednek, hogy jön a konjunktúra - mondta Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke Miskolcon egy kamarai rendezvényen hétfőn.

A kamarai vezető úgy vélekedett: az elsősorban a hazai piacra termelő vállalkozások kilátásai - megítélésük szerint - változatlanok, vagy enyhén tovább romlanak. A legnagyobb vállalkozások szerint ugyanakkor a válság elérte mélypontját, és következik a konjunktúra, ugyanez érvényes azon vállalkozásokra, amelyek főleg exportra termelnek, és ezek bővítik kapacitásukat is - hangoztatta az MKIK elnöke, aki szerint továbbra is magas a bizonytalansági mutató, a vállalkozások túlnyomó része még mindig pesszimista, továbbra sem tudják, hogy mennyire lesz tartós a válság.

A kamarai elnök azt mondta: a beruházási igény mérséklése azt mutatja, hogy kevés vállalkozás fektet a termelés bővítésébe, a nagyobb részt exportra termelők invesztálnak főleg a kapacitás bővítésébe, a belföldre termelők viszont alig fordítanak erre.

Az exportra termelő nagy cégek látják az alagút végét, vagy "úgy hiszik, hogy látják azt", a hazai piacra termelő kis és közepes cégek továbbra is depressziós állapotban vannak, a válság legsúlyosabban ezeket érintette. A kamarai elnök úgy vélekedett, hogy egyelőre nehéz megítélni, hogy raktárra, vagy a végső fogyasztóhoz kerülnek-e azok a megrendelések, amelyeket a főleg exportra termelő cégek produkálnak. Az viszont bizakodásra ad okot, hogy kevesebb társaság jelentett be nagyobb mérvű létszámleépítést a következő félévben, holott ez ellentmond minden előrejelzésnek.

Azt nem tudjuk, hogy vajon tartósan fenntartható-e a költségvetési egyensúly Magyarországon, és azt sem, hogy a jövő évi költségvetés ténylegesen fenntartható lesz-e, nem tudjuk, hogy a bevételek a tervezettnek megfelelően alakulnak-e, továbbra sem tudjuk, hogy a rosszul működő struktúrákat mikor alakítja át a kormány - fogalmazott Parragh László, aki szerint ez utóbbira semmi szándékot nem látnak, és a választásig hátralévő időben már nem is lesz ilyen szándék, mint ahogy az egészségesebb gazdasági szerkezet átalakítására sem. Parragh László megjegyezte: a kamara az első pillanattól kezdve állította, rossz irányba megy a gazdaság.

A konvergencia programról szólva megjegyezte: a kamara volt az első, amely kijelentette, hogy az divergálni fogja a gazdaságot, mert lelassítja a növekedést, mert semmilyen növekedési csomagot a program nem tartalmazott, kizárólag a költségvetési egyensúly megteremtésére törekedett.

Az MKIK elnöke közölte: a legnagyobb veszély az - és ezen az úton megyünk rendületlenül -, hogy rövid távon egy gazdasági pangást alapozunk meg, közép távon pedig egy újabb gazdasági válságot.

Egy nagy kérdőjellel fogadták el a költségvetést
Pesszimizmus, romló mutatók: nincs még vége semminek
Ledolgozták a buktát a nyugdíjpénztárak
Elbújhatunk a lengyelek mögött
Csőd nélkül éllovasok: hozzászoktunk a válsághoz

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!
Hirdetés

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Hirdetés
Hirdetés

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Facebook