A 2004-ben alapított Wizz Air volt az első diszkont légitársaság, amely kedvező árú repülőutakat kínált Közép- és Kelet-Európában, és elkötelezte magát az utasszám jelentős bővítése és a turizmus fellendítése mellett piacain, azaz Bulgáriában, Csehországban, Magyarországon, Litvániában, Lengyelországban, Romániában, Szerbiában és Ukrajnában.
Jelenleg a Wizz Air 37 vadonatúj Airbus A320 típusú repülőgépet üzemeltet, amelyek több mint tizenkét millió utast szállítottak az elmúlt tizenkét hónapban. A Wizz Air a nyolcadik születésnap alkalmából nyolc millió jegyet a szokásos online listaár 80 százalékáért kínál ma éjféltől szerda éjfélig tett foglalásokra.
Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója elmondta: a társaság célja a megalapításkor az volt, hogy kedvező áron tegye lehetővé az utazást Közép-és Kelet-Európában és más országokban. Hozzátette, hogy a kilencedik évünkben újra két számjegyű növekedésnek örülhetnek, amely egyértelműen felülmúlja az európai légitársaságok 2012-es átlagát. A tavaly március 31-én lezárult üzleti évben a Wizz Air utasforgalma 15 százalékkal nőtt és rekord nettó profitot ért el.
Nyolcadik születésnapját ünnepli a Wizz Air diszkont légitársaság. A társaság célja a megalapításkor az volt, hogy kedvező áron tegye lehetővé az utazást Közép-és Kelet-Európában és más országokban.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Vasárnap befejeződhet az iráni háború?
25 perce
-
Csányi Sándor lehet elégedettebb, mint Hernádi Zsolt
körülbelül 1 órája
-
Kínában nőtt az új banki hitelkibocsátás májusban
körülbelül 1 órája
-
Az EU többszáz millió eurós segítőkezet nyújt a műtrágyaválság sújtotta gazdáknak
körülbelül 1 órája
-
Virág Barnabás: Nem kell attól tartani, hogy csupán az uniós források miatt még erősebb lesz a forint
2 órája
-
Cseh vállalkozó vásárolja fel a csíkszeredai bevásárlóparkot
2 órája
-
Újraindul a hidroplánforgalom a szerelmesek városából
2 órája
Mfor.hu Top24
- Megint villantott egyet a forint
- Véget ér egy korszak a személyi igazolványoknál
- Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?
- Milliárdos veszteséget hozott össze a plazmaközpont, most a NAV árverezi el a 155 milliós lakását
- TikTok-milliomosok nyomában a NAV
- Magyar Péter kommentben ment neki Sulyok Tamásnak, mert az államfő az Alkotmánybírósághoz fordul
- Megvan, hogy Magyar Péter kivel felügyeltetné a titkosszolgálatokat
Utazás
Miért érdemes itthon nyaralni, hosszú hétvégézni? Szavazzon!
Eidenpenz József | 2019. június 7. 15:30
Azt mondja a miniszter, belföldön is lehet nyaralni. Van, aki így tesz, van, aki nem, de mik a fő okok? Szavazzon! Előző szavazásunkat pedig egy német áruházlánc nyerte.
Utazás
Így kezdődött az évad a Balatonon
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 16:14
Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a balatonfüredi ünnepélyes évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával szombaton elkezdődött a balatoni turisztikai és vitorlásszezon.
Utazás
Ezeket az utakat zárják le holnap Budapesten
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 14:23
Rendezvények és építési munkálatok miatt Budapest több pontján nehéz lesz közlekedni a hétvégén.
Utazás
Vegyi incidens miatt volt lezárva a londoni City repülőtere
Privátbankár.hu | 2016. október 22. 09:29
Lezárták pénteken egy időre a londoni City repülőteret, miután az a gyanú merült fel, hogy valamilyen vegyszer kerülhetett a terminál levegőjébe. A speciális felszerelésekkel kivonult tűzoltóság nem talált veszélyes anyagot, így a légikikötőt péntek este ismét megnyitották.
Utazás
Egyiptom helyett idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok
Privátbankár.hu | 2016. február 27. 09:42
Egyiptom helyett az idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok az előfoglalások adatai alapján - közölte az Invia online utazási ügynökség az MTI-vel.
Utazás
Ebben a városban már nyomozók keresik az illegális szálláskiadókat
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 1. 08:27
Álruhás nyomozókkal is kutatnak Barcelonában az adót nem fizető illegális szálláskiadók után, miközben új adót vetettek ki rájuk és korlátozzák az új engedélyek kiadását. Csakhogy ez egyelőre szélmalomharcnak tűnik, 14-szer annyi illegális szobakiadó lehet, mint amennyi hivatalos. A város közben nyugodtan kiteheti a megtelt táblát.
Utazás
Jó a rajt: így indult az év a szállodásoknak
Privátbankár.hu | 2015. május 3. 10:21
A legfrissebb adatok szerint az év első két hónapjában 10 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma a szállodákban. Nincs ok a panaszra: a külföldiek is szép számmal jöttek, főleg a brit és amerikai vendégek száma ugrott meg drasztikusan, az oroszok továbbra is elmaradnak.
Utazás
Már két ötcsillagos strand van az országban: ez az egyik
Privátbankár.hu | 2015. május 2. 15:38
Ötcsillagos minősítést kapott a hajdúszoboszlói strand, eddig csak egy ilyen strandunk volt.
Utazás
BKK bérlete van? Így autózhat vele ingyen
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 11:30
Újabb szintre tört be a közösségi autózás: BKK bérlettel havidíj nélkül, fél órás távra vehetjük kölcsön az Avalon autóit.
Utazás
Ma estig biztos kitart a magyar-lengyel barátság - Hajrá magyarok!
Nagy László Nándor | 2015. április 25. 10:41
Nagy Lajos óta nem volt ennyire magyar Krakkó - a korábbi lengyel királyi székhelyen ma bizonyosan percenként hallhatunk magyar szót, hiszen nagyjából 3-4 ezer magyar szállta meg a várost a divizíó IA világbajnokság - számunkra - döntőjére készülve. Ma este az elitligába jutásért játszik magyar jégkorong-válogatott.
Heti top
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Csúnyán néz ki a forint péntek estére 2026. június 5. 18:14
- Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést 2026. június 11. 05:44
- Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható 2026. június 8. 13:45
Havi top
- Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése 2026. május 27. 11:36
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni 2026. május 26. 10:47
- Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából 2026. május 26. 05:44
Friss
Nemzetközi
Vasárnap befejeződhet az iráni háború?
A Reuters szerint a felek a svájci Genfben írhatják alá a békemegállapodást.
25 perce
A 100 Leggazdagabb
-
Foci-vb: a hétköznapi drukkereknek luxus lett a helyszíni meccsnézés2026. június 12. 09:40 -
A leggazdagabb magyar miniszternek Maseratija is van2026. június 11. 11:55 -
Átadták a Klasszis privátbanki és vagyonkezelői díjakat2026. június 11. 11:17 -
Elbukta Elon Musk az OpenAI elleni gigapert2026. május 22. 13:30 -
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet Veres Tibor vállalata, az AutoWallis2026. május 22. 05:00
További hírek >
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Piac&Profit cikkei
-
A humanoid robotok kora jön: a Bosch szerint most kezdődik az automatizálás új korszakának
15:03
-
Félmilliárd eurós gyorssegélyt adna az EU a gazdáknak
13:49
-
A cégek ötöde szerint MI kiválthatja a diplomásokat
13:09
-
Tömeges letartóztatások és kampányok után visszaesnek az online csalások Kínában
12:47
-
Kemény figyelmeztetés a cégeknek: nem válthatók ki könnyen a vendégmunkások
11:38
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Súlyos baleset a 23-as főúton: három embert feszítővágóval szabadítottak ki, mentőhelikopter érkezett
15:36
-
Láthatóvá tennék Eger büszkeségeit: új program indulhat a helyi tehetségek elismerésére
15:11
-
Csőtörés miatt szünetel a vízszolgáltatás a Hadnagy út egy szakaszán
13:58
-
Négy és fél éves csúcson a forint: 353 forint alá esett az euró árfolyama
12:31
-
Felújítják a Nagy-Eged-hegyi Dobó István-kilátót – kivitelezőt keres az EGERERDŐ Zrt.
11:34
legolvasottabb
-
Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése
2026. május 27. 11:36
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni
2026. május 26. 10:47
-
Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából
2026. május 26. 05:44
-
Megszületett az ítélet, amitől félhetett a Tisza-kormány
2026. május 23. 08:38
top 24
-
Valami bűzlik? Ha Putyinék ezt tényleg meglépték, beleremeghet az aranypiac
2026. június 12. 11:58
-
Hol lehet elbújni külföldön a felelősségrevonás elől magyar állampolgárként?
2026. június 11. 18:46
-
15 fok az Antarktiszon – mégis mi történik itt?
2026. június 12. 09:05
-
A nap képe: Magyar Péter Ruff Bálintnak ajándékozta a Nemzeti Hitvallást
2026. június 11. 20:21
-
A kormány megszünteti a közszolgálati egyetem egyik monpóliumát
2026. június 12. 11:03






