3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Ázsia közepén volt egy hatalmas brit gyarmat, amely a brit kivonuláskor ugyanolyan csúnyán, rendezetlen határokkal, megmaradt konfliktusokkal vált részekre, mint a volt Szovjetunió. Ma három ország jelenti az „utódállamokat”, ebből kettő, India és Pakisztán atomhatalom. Most újra éleződik a köztük meglévő konfliktus.

70 éve

A britek uralta egységes Indiát sok nép, de két nagy vallás, a hindu és az iszlám együttélése jellemezte. A gyarmati felszabaduláskor a két csoport egymásnak esett, véres háborút vívtak, majd bizonytalan határokkal létrejött két állam: India és Pakisztán. Pakisztán két része egymástól több mint ezer kilométerre volt, így ők is szétváltak, egyikük a mai Pakisztán lett, a másik Banglades.

Pakisztán és India közt azonban nem lett tartós béke, a két ország lassan 70 éve vitázik Kasmír tartományon. Háromszor háborút is vívtak, de aztán hogy, hogy nem, mindkét ország atomhatalom lett, egyenként több mint 100 robbanófejjel. Most már nem lehet ész nélkül egymásnak esni, hisz akkor a teljes pusztulás réme vetődik fel. Mindazonáltal Pakisztán frusztráltabb, mert India területe, lakossága és gazdasági ereje a sokszorosa Pakisztánénak. Ráadásul nem kevés muszlim maradt India területén, ami fokozza a feszültséget.

Új gondok

Most a helyzet azért kezdett éleződni, mert India múlt héten bejelentette, hogy 200 ezer hindut vissza akar telepíteni a Kasmír-völgybe, akiket még 1989-90-ben a Pakisztán által támogatott helyi iszlamisták üldöztek el. A visszatelepítés fontos prioritás a jelenlegi hindu-nacionalista indiai kormány számára.

Ezek után, valószínűleg nem véletlenül időzítve, Pakisztán szabadon engedte a 2008-as Mumbai terrorcselekmények egyik szervezőjét. A támadásoknak akkor 166 áldozata volt. A terrorista elítélését az ISI pakisztáni titkosügynökség akadályozta, elengedését pedig Pakisztán figyelmeztetésnek szánhatta, miután az ISI jó kapcsolatokat ápol különböző terrorszervezetekkel, melyek felfordulás okozhatnak India muszlimok lakta területein.

A mostani válság kifejezetten Kasmír körül forog. A pakisztániak megijedtek, hogy India a visszatelepítéssel megnöveli a befolyását a térségben, ezért ők a terrorszervezetek támogatásával válaszolnak. A 2001-ben az indiai parlament elleni támadásnál is kiderült, hogy az ISI támogatta a terroristákat. Pakisztán úgy gondolja, hogy Indiával szembeni kisebbségi komplexusát azzal kompenzálhatja, ha jelzi: a terrorszervezetek támogatásával nagy veszélyt jelenthet Indiára nézve atomháború nélkül is.

Nem kicsi a tét

Persze Pakisztánban sem mindenki egyformán keményvonalas: a hadsereg nagyon India ellenes, a miniszterelnök viszont sokkal megfontoltabb. Utóbbinak azonban kevés szövetségese van, így a hadseregnek nagy a befolyása. Ezáltal pedig, miután mindkét országban a nacionalista erők dominálnak, megint megnőtt a háború veszélye.

Előfordult már, hogy a két országot nemzetközi közvetítőknek kellett lebeszélni az összecsapásról. Sokkal keményebb dolog két atomhatalom vitája pár megyén, mint Kelet-Ukrajna, ahol az atomfegyverrel rendelkező félnek elég volt csak utalásokat tennie, hogy adott esetben akár használná is eszközeit, ténylegesen máris eldőlt a vitatott terület sorsa. Kasmír esetében sokkal nagyobb a tét.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megint a Kádár-korszak jutott eszünkbe az Orbán-kormányról – A hét videója
Dobos Zoltán - Gáspár András - Izsó Márton | 2024. május 10. 18:44
Ez volt az inflációs hullám alja? Vagy lehet még alacsonyabb? Az élelmiszerláncok és benzinkutak után kit akar majd megrendszabályozni Orbán Viktor kormánya? Ki tehet az elmúlt három év gigantikus mértékű pénzromlásáról? A hét videója sorozatban a legfrissebb KSH-adatokat elemzi Dobos Zoltán újságíró és Gáspár András lapigazgató.
Makro / Külgazdaság Bitang drága ez a hitel, mégis viszik, mint a cukrot
Privátbankár.hu | 2024. május 10. 12:51
Dörzsölhetik a markukat a bankok: bár csak minimális mértékben csökkentették az elmúlt év során a személyi hitelek kamatait, tavaszra történelmi rekordra futott az ügyfelek által igényelt kölcsönösszeg. 
Makro / Külgazdaság Kilőtt a brit gazdaság: 0,6 százalékos növekedésnek örülhetnek
Privátbankár.hu | 2024. május 10. 10:38
A friss GDP adat alapján Nagy-Britanniában véget ért a tavalyi év második felében kialakult technikai recesszió. A növekedés ráadásul a vártnál jóval gyorsabb volt az idei első negyedévben.
Makro / Külgazdaság Az infláció visszatért a növekedés útjára: 3,7 százalék áprilisban
Privátbankár.hu | 2024. május 10. 08:30
Az infláció mértéke megegyezett az elemzők várakozásaival, de a csökkenő tendenciának vége. Értéke meghaladta a 3,6 százalékos márciusi értéket.
Makro / Külgazdaság Kína stratégiai partnerséget kötött Magyarországgal
Privátbankár.hu | 2024. május 9. 20:42
Stratégiai partnerségről szóló közös nyilatkozatot írt alá Hszi Csin-ping kínai elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök, mely befektetői megállapodást, mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek exportjáról szóló megállapodást és nukleáris együttműködésről szóló megállapodást is tartalmaz. A két vezető ezt közös sajtótájékoztatóján jelentette be.
Makro / Külgazdaság Nem okozott meglepetést a brit jegybank
Privátbankár.hu | 2024. május 9. 13:58
Londonban döntöttek az alapkamatról.
Makro / Külgazdaság Délután nagy bejelentésre készül Orbán Viktor és Hszi Csin-ping
Privátbankár.hu | 2024. május 9. 11:12
Csütörtök délután minden kiderül.
Makro / Külgazdaság Kételyeket ébreszt a kínaiak magyarországi terjeszkedése
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 14:46
A magyar politika rendre nagyon pozitív színben tünteti fel a kínaiak magyarországi térnyerését, legyen szó beruházásokról vagy a külkereskedelmi forgalom növekedéséről. Pedig ez korántsem ilyen egyértelmű.
Makro / Külgazdaság Itt a döntés: kamatcsökkentés az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 14:25
Az Egyesült Államokban csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata a május 3-án záródott héten - ismertette az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America - MBA) szerdán.
Makro / Külgazdaság Ahogy közeledik a választás, úgy lesz egyre olcsóbb a benzin
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 10:00
A benzin nagykereskedelmi ára bruttó 8 forinttal kerül majd kevesebbe, míg a gázolajért bruttó 5 forinttal fizetnek alacsonyabb árat a benzinkutak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG