Két évtized után: mit adott a térségünknek az EU?

Hszi Csin-ping kínai elnök és 400 fős delegációja csütörtökön a magyar miniszterelnökkel tölti az Európa-napot. Ennél érzékletesebb szimbolikus üzenetet nem is lehetne találni arra vonatkozóan, hogy Budapest és Brüsszel között megroppant a viszony, 20 évvel hazánk EU-csatlakozása után. 

Idén május 1-jén ünnepeltük az EU bővítésének 20. évfordulóját, amikor 75 millió lakossal - közel 20 százalékkal nőtt az EU népessége és 8,9 százalékkal a GDP-je. A 10 országhoz 2007-ben csatlakozott Románia és Bulgária, amelyek kevésbé voltak felkészültek. A bővítés geopolitikai jelentőségét mutatja, hogy ezen 12 országból nyolc Oroszországgal, vagy Ukrajnával határos.

Új bizalom

És a térség országai mára egyre aktívabbak a nemzetközi diplomáciában. Februárban a Cseh Köztársaság széles körben elismerésre találó kezdeményezést indított az EU-n kívülről származó lőszerek megvásárlására és Kijevbe szállítására. Klaus Iohannis román elnök jelöltje a NATO-főtitkári versenyfutásnak. 

A litván külügyminiszter, Gabrielius Landsbergis még a legnagyobb amerikai TV-csatornákon is kiállt Ukrajna ügye mellett. Tavaly Kaja Kallas észt miniszterelnök pedig fölvetette egy közös kötvénykibocsátás ötletét az európai védelmi ipar megerősítése érdekében - ez a terv azóta is élénk vizsgálat tárgyát képezi.

A legutóbbi, március közepén tartott Európai Csúcstalálkozó alkalmával a 46 éves Kallas a „Les Echosnak” kifejtette, hogyan látja magát a kollégáihoz képest: "Diplomáciai téren az idősebb tanácsadók azt javasolják, hogy kövessem a nagy tagállamokat. Én azonban ahhoz a generációhoz tartozom, amely számára elég régóta vagyunk az Unióban ahhoz, hogy egyenrangú félként kezeljenek bennünket"."

Gazdasági siker

Kallas, Sim Kallas volt miniszterelnök lánya mégis elégedett az elmúlt évek fejlődésével: "Hallgatnak ránk, és tekintettel a méretünkre, ennek nagy jelentőséget tulajdonítok". Holott Észtország lakossága csupán 1,3 millió fő, ami az egész EU 0,3 százalékát teszi ki.

Az EU10 új befolyásának egy része a legtöbb ország gyors gazdasági felzárkózásának köszönhető. A GDP-adatok a „nagy bumm” sikertörténetét mesélik el. Az Eurostat legfrissebb adatai szerint a Cseh Köztársaság az egy főre jutó GDP vásárlóerő-paritáson számolva elérte az uniós átlag 91 százalékát. A PIE Intézet számításai szerint Lengyelország egy főre jutó GDP-je vásárlóerő-paritáson számolva most 40 százalékkal magasabb, mint amennyi a csatlakozás nélkül lett volna.

Ezek az országok azért teljesítettek ilyen jól, mert az átláthatóság és a korrupció elleni küzdelem terén is magasan állnak. Ez vonzza a külföldi befektetéseket, amelyek nemcsak munkahelyeket, hanem vezetői készségeket és új vállalati kultúrát is hoznak magukkal.

Az érem másik oldala

 

A gazdasági eredményekkel ellentétben a 2004-es bővítés politikai eredménye meglehetősen kiábrándító, hiszen néhány tagállamban a jogállamiság súlyos megsértése tapasztalható. A magyar miniszterelnöknek - az illiberalizmus teoretikusának - sikerült Magyarországot kvázi-autokráciává alakítania. Robert Fico, aki tavaly tért vissza Szlovákia élére, úgy tűnik, kísértést érez arra, hogy szomszédja nyomdokaiba lépjen, még ha nem is támaszkodhat a parlamenti "szupertöbbségre", mint Orbán.

A stabilitás illúziói

Lengyelországban a 2015 és 2023 között hatalmon lévő Jog és Igazságosság párt (PiS) Európa-ellenes nacionalista ideológiát alakított ki. 2021-ben még az európai jog elsőbbségét is kétségbe vonta. Az új miniszterelnök, Donald Tusk, az Európai Tanács korábbi elnöke, aki tavaly decemberben megbuktatta a Morawiecki-kormányt, a PiS autokrata rendszerének felbomlasztásán fáradozik.

2004-ben senki sem gondolt ilyen demokratikus visszalépésekre. Akkoriban, 15 évvel a berlini fal leomlása után a régi tagállamok abban az illúzióban éltek, hogy egy olyan általános stabilizáció felé haladnak, amely egyetlen - a biztonságot, a nyitott kereskedelmet és a demokráciát szinergikusan ötvöző - modellen alapul.

Egy rosszul felfegyverzett Unió

A kor optimizmusától (az euró bevezetése, az "alkotmány" előkészítése) vezérelve az EU 2004-ben úgy vágott bele az új bővítésbe, hogy nagyon kevés eszköze volt a hibák szankcionálására. Lényegében csupán az EU-Szerződés 7. cikkével tudott élni, amely elméletileg felfüggeszti a blokk alapvető értékeivel ellentétes fővárosok szavazati jogát.

A 7. cikket 2017-ben Lengyelországgal, 2018-ban pedig Magyarországgal szemben hajtották végre. De nincs átütő ereje, mert a szankciókhoz egyhangú döntésre van szükség a Tanácsban, természetesen az érintett ország kivételével. Általános a vélemény, hogy lehetővé kellene tenni a minősített többségi szavazás alkalmazását.

Az elmúlt években az európai strukturális alapokra vonatkozó feltételességi mechanizmusokat fejlesztették ki az Unió arzenáljának megerősítése érdekében. Először is a nagyszabású, a Covid-járvány utáni helyreállítási terv részeként. Majd egy 2020-as rendeletben, amely az uniós költségvetés védelme érdekében általános feltételességi rendszert határoz meg. A Bizottság ezt először 2022-ben alkalmazta Magyarországgal szemben. 2020 óta Brüsszel éves jelentést is közzétesz a jogállamiságról, amely elrettentőleg hathat a visszaélésre hajlamos fővárosok számára.

Új tagjelöltek

Az elmúlt évek szerencsétlen tapasztalatai elgondolkodtatóak a következő bővítési körre nézve. Jelenleg nem kevesebb, mint kilenc ország kopogtat az európai klub ajtaján: a háború sújtotta Ukrajna, az orosz hibrid hadviselés célpontjaiként Moldova és Grúzia, valamint a hat nyugat-balkáni állam (Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia).

Jelenleg mindegyik nyugat-balkáni állam kormányzási problémákkal küzd. Ami nem véletlen, hiszen 20 éven át húzta a mézesmadzagot a Bizottság vezetőik orra előtt, így valójában kevés ösztönzést kaptak a reformokra.

Új lendület

Az ukrajnai háború azonban új lendületet adott. A 27-ek most már nem tartják bölcs dolognak, hogy ezeket a szomszédos országokat az Unión kívül hagyják. Von der Leyen tavalyi évértékelő beszédében már nyíltan geopolitikai unióként mutatta be az EU-t, amely proaktív megközelítést alkalmaz az új tagok felvételére. Az EU-csatlakozás „érdemeken alapuló” elve továbbra is érvényesül, de lényeges perspektívaváltás történt.

Von der Leyen a további bővítést már a teljes EU számára tekinti a „siker katalizátorának”  - ahelyett, hogy az új tagországok számára nyújtott előnyökre összpontosítana. Most egy „egy szabad, demokratikus és virágzó EU-ban képzel el több, mint 500 millió embert”. Von der Leyen láthatóan el akar távolodni attól az elképzeléstől, miszerint több tagállam bevonása a nemzetek közötti integráció felhígulását hozza magával. Beszédében párhuzamot vont a 2004-es nagy konjunkturális bővítéssel, amely egyszerre 10 új tagállamot vont be.

Emlékeztette hallgatóságát, hogy azt a napot az „Európai Üdvözlés Napjának” nevezték, és megígérte az EP képviselőinek, hogy még lesznek ilyen jeles napok. Hangsúlyozta: a blokk nem engedheti meg magának, hogy megvárja, amíg az EU-szerződés módosítása több mint 30 nemzetből álló „csapattá” válik, és arra buzdította hallgatóságát, gondolkodjon el azon, hogyan valósítható meg a bővítés anélkül, hogy ez a hosszadalmas folyamat teljesen befejeződne. Jelezve Európa készségét azt mondta, hogy „ismét nagyban kell gondolkodni és saját sorsunkat megírni”, s „bővítés előtti politikai áttekintések sorozatát” jelentette be, amely jelentős változás a korábbi gyakorlathoz képest.

Többéves szünet után tehát a bővítési politika ismét az EU napirendjére került. Az új tagországok felvétele már nem távoli álom, hanem kiemelkedő és aktuális törekvés.