2p
Hamarosan kiderül: a beruházások idei első negyedévi alakulását, valamint a foglalkoztatás és a munkanélküliség február-áprilisi, háromhavi adatait közli ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az idei első negyedévben 4 millió 117 ezren voltak foglalkoztatottak, 79 ezerrel többen, mint egy évvel azelőtt, a munkanélküliek száma 17 ezerrel volt kevesebb, és a 348 ezres létszámuk 7,8 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett. 

A 15-64 éves korosztályban a foglalkoztatottak aránya 62,4 százalékra emelkedett, 1,8 százalékponttal az egy évvel korábbi fölé, az aktív népesség létszáma 62 ezerrel nőtt, az inaktívaké 124 ezerrel csökkent, mivel a korosztály lélekszáma is 62 ezerrel csökkent.


Autóipar húzza a beruházásokat

Tavaly 14,0 százalékkal - tizenhét éve példátlan ütemben - nőtt a beruházások volumene az előző évi 6,9 százalékos emelkedés után. A múlt év első felében mért erőteljes felfutás után - az első negyedévben 23,1 a másodikban 27,6 százalékkal nőttek a beruházások - a második félévben mérséklődött az ütem. 2014 harmadik negyedévében még 15,7, a negyedikben viszont már csak 1,9 százalékos bővülést mért a statisztika, amiben az előző évi magas bázisadatok is némi szerepet játszottak.


Elemzők szerint a beruházásokat korábban erőteljesen fellendítették az autóipari és az annak beszállító vállalkozások fejlesztései, valamint az uniós támogatások beáramlása.

A tavalyi egész évi 14,0 százalékos és a negyedik negyedévi 1,9 százalékos növekedés után elemzők ebben az évben is 10 százalék körüli növekedést várnak, aminek lefutása a bázisadatok erős hullámzása miatt a tavalyival ellentétes lehet, azaz inkább az év második fele mutat majd élénkebb ütemet. A várakozások szerint az állami megrendelések idén még kisebb szerepet játszanak, az pedig még kérdés, hogy a magánszektor fejlesztései és az uniós források lassabb lehívása milyen mértékű növekedést tesznek lehetővé.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kemény bejelentés jött Amerikából, a magyar kormány is aggódhat
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:03
Indián statuál példát Donald Trump?
Makro / Külgazdaság Hónapok óta nem történt hasonló Európában
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 13:20
Jól alakult a hangulat.
Makro / Külgazdaság Utolsó előtti helyen kullog Magyarország a friss uniós GDP-rangsorban
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 12:21
Tavalyhoz képest az uniós GDP 1,5 százalékot nőtt, szemben a magyar 0,2 százalékos növekedéssel. Negyedéves alapon az EU gazdasága sem bővült nagyot.
Makro / Külgazdaság Sírva fakad, ha meglátja, mennyivel nőtt a cseh GDP
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 10:33
Hát nem 0,2 százalékkal, mint a magyar.
Makro / Külgazdaság Vérszegény a magyar export, ömlik be a külföldi áru
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 08:46
Beszédes számok érkeztek.
Makro / Külgazdaság Ennyire képes most a magyar gazdaság – kiadta a GDP-adatot a KSH
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 08:30
Az elemzői konszenzusnál egy hajszállal lett jobb a második negyedéves GDP-adat, a technikai recessziót elkerültük.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György megszólalt, és világraszóló teljesítményről beszélt
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 07:22
Az aranytartalék kérdését járta körül a korábbi jegybankelnök.A jegybanki alapítványok körüli súlyos botrányok kérdését most nem említette Matolcsy György a podcastjában.
Makro / Külgazdaság Tíz éve nem torpant ennyire meg az új lakások eladása az év elején
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 15:55
Az első negyedévben kevesebb mint feleannyi lakást adtak el, mint egy évvel korábban – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen közzétett lakáspiaci kimutatásából.
Makro / Külgazdaság Vámháború: tovább alkudozik Amerika és Kína
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 11:04
Folytatódnak az egyeztetések.
Makro / Külgazdaság Holnap jön a GDP-adat, Nagy Márton előre magyarázkodik a rossz bizonyítvány miatt
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 10:34
Már csak 1 százalékos növekedést vár a kormány az idei évre. Holnap nullás GDP-adattal jöhet ki a KSH. Akciótervek azért vannak a tarsolyban. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG