Januárban jelentett csődöt a Budapest székhelyű Vicis Pharma Kereskedelmi és Vállalkozási Kft., a bíróság 150 napra hosszabbította a fizetési haladékot, amely így júniusban jár le. A gyógyszernagykereskedő honlapja nem érhető el, a tájékoztatás szerint karbantartás miatt állt le. A cég árbevétele 2008 óta meghaladta az egymilliárd forintot, az utolsó elérhető beszámoló szerint 2010-ben 1,6 milliárd forintot tett ki. Ezekben az években nyereségesen működött, két éve 45,6 millió forint adózás előtti eredményt ért el. A társaságot két magánszemély alapította 1996-ban. Jelenleg két közjegyzői végrehajtás folyik ellene.
Szintén januárban jelentett csődöt a Vicis Sanagora Kft. , mindkét cég tulajdonosai között megtalálható Kopári Zsolt Csaba. A gyógyszer-kiskerekedő 2008-ban alakult, két éve már nyereséget termelt, 77,2 millió forint árbevétel mellett 10,5 millió forintot.
Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnökének korábbi nyilatkozata szerint a gyógyszertámogatás csökkenése miatt az elmúlt négy évben megszűnt cégek fele tavaly húzta le a rolót, s ha ez a trend folytatódik, veszélybe kerülhet a lakossági gyógyszerellátás. Szerinte a patikák negyede már most is veszteségesen működik, a körbetartozás mértéke pedig meghaladja az ágazat éves árrébevételének háromnegyedét.
Tavaly 50 gyógyszer-kiskereskedelemmel foglalkozó társaság ellen indult felszámolás, ami a teljes piac 2 százalékát jelenti. Összesen 2248 társaság működött tavaly e területen, 122 ellen indult végrehajtás az év során. Új cégeket is alapítottak, szám szerint 46-ot, de ez nem tudta ellensúlyozni a kivonulókat. Jelenleg valamivel több, mint 2400 vállalkozás tevékenykedik a piacon, ezek összesen 14200 embernek biztosítanak munkát.
Csődvédelmet kért a Vicis Pharma Kft., a bíróság a felek kérelmére 150 napra hosszabbította a fizetési haladékot. A gyógyszer-nagykereskedő cég 2010-ben 1,6 milliárd forint árbevételt ért el, nyereségesen működött. Jelenleg két közjegyzői végrehajtás van folyamatban ellene.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Mennyit ér az ingatlanom? Rogán Antal ismerőse forgathatja fel a megyeszékhely lakáspiacát
18 perce
-
Donald Trump: „Csaknem két tucat tankhajót juttattunk át a Hormuzi-szoroson”
31 perce
-
Nem volt kedve elmozdulni ma a forintnak
körülbelül 1 órája
-
Nemsokára találkozhat az ukrán és a magyar miniszterelnök
körülbelül 1 órája
-
Lehangoltan zárt be szerdán este a BÉT
körülbelül 1 órája
-
Rég volt ilyen erős a forint: érdemes lehet devizában megtakarítani?
körülbelül 1 órája
-
Vitézy Dávid: „Benyújtottukk a helyreállítási alapra vonatkozó tervet”
2 órája
Mfor.hu Top24
- Megint megszólalt Szabó Bence – már a visszatérésről beszélt
- Rendkívüli parlamenti ülés jöhet az uniós pénzek miatt
- Feljelentést tett a miniszter a Balásy Gyula cégétől vásárolt kismotorok miatt
- Nincs vége a magyarok híréhségének – megint az RTL dörzsölheti a tenyerét
- Novák Katalinék családi cége a legszebb évét tudhatja maga mögött
- Devizahitelek? Íme a perek fefüggyeztésével kapcsolatos részletek
- Miért hagyta le a lengyel gazdaság a magyart? Klasszis Podcast
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV
Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
Heti top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Csúnyán néz ki a forint péntek estére 2026. június 5. 18:14
- Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható 2026. június 8. 13:45
Havi top
- Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon? 2026. május 13. 11:19
- Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó 2026. május 12. 13:37
- Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése 2026. május 27. 11:36
- Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni 2026. május 26. 10:47
Friss
A 100 Leggazdagabb
-
Elbukta Elon Musk az OpenAI elleni gigapert2026. május 22. 13:30 -
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet Veres Tibor vállalata, az AutoWallis2026. május 22. 05:00 -
Örökölt milliárdok: Európa uralja a 30 alatti fiatal szupergazdagok listáját2026. május 21. 15:00 -
-
Nem hozta a rekordévet WhisperTon: közel 10 millióval csökkent a bevétele2026. május 20. 15:00
További hírek >
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Piac&Profit cikkei
-
Öt kategóriában hirdettek győztest a nyugdíjpénztári díjátadón
18:35
-
Rendkívül erős lett a forint, érdemes lehet devizában megtakarítani?
18:09
-
Díjeső a csúcsvagyonok világában: kihirdették a Klasszis-díjak győzteseit
17:56
-
Hold, K&H, Wood & Co. és Concorde: ők vitték el a legújabb innovációs díjakat
17:34
-
Milliárdok sorsa dőlt el: lejárt a gazdák egyik legfontosabb határideje
15:09
Turizmus Online cikkei
-
Új hosszú távú parkoló Ferihegyen
11:30
-
Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek
11:16
-
MVI: a műanyag poharak tiltásának halasztását kérik a vendéglátók
10:54
-
Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei
09:22
-
Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára
08:37
A vidék hírei
-
Eger megmozdul, jön a Mozgás Éjszakája június 12-én
16:11
-
Szent Iván-éji borpiknik és szabadtéri mozi várja a látogatókat Andornaktályán
13:50
-
KDNP: Megvédjük az egyházi iskolákat, ha a Tisza Párt hátrányosan érintené őket
12:43
-
Hofi: a nevetés alatt ott ült a félelem is
12:34
-
A legós polgármester távozását követelik a terpesiek
11:19
legolvasottabb
-
Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon?
2026. május 13. 11:19
-
Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó
2026. május 12. 13:37
-
Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése
2026. május 27. 11:36
-
Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni
2026. május 26. 10:47
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
top 24
-
Nem csak az Orbán-kormányokhoz szökött politikusok aggódhatnak az új kormány által indított eljárások miatt
2026. június 10. 05:44
-
Újra a fedélzeten a százados úr? Szabó Bence visszaszerel
2026. június 10. 12:19
-
Jókor szállt be Novák Katalin a családi bizniszbe
2026. június 10. 13:46
-
Havasi Bertalan csúnyán odaszúrt az elnöknek
2026. június 10. 09:18
-
Ez valami vicc? Az Európában öldöklő oroszok készségesen fáradoznának az iráni békéért
2026. június 10. 13:09
Az Egyesült Államok csaknem kéttucatnyi olajszállító tankhajót juttatott ki a Hormuzi-szoroson keresztül Irán tudta nélkül. 





