3p
Európának 15 milliárd eurós költséggel évi egymillió menekültet kellene befogadnia ahhoz, hogy a jövője biztosítva legyen – írja Soros György milliárdos. A terheket igazságosan kéne elosztani, kötvények kibocsátásából is lehetne fedezni, és komoly lökést adhatna az európai gazdaságnak. Hat pontos tervet készített és Orbánnak is beszólt.
(Fotó: Wikimedia Commons)

Európának sokkal többet kellene tennie a menekültekért, menedékkérőkért és bevándorlókért Soros György cikke szerint – írja a ZeroHedge. A magyar származású milliárdos befektető cikkében azt írja, az Európai Uniónak el kéne ismernie, a bevándorlás-politikájának hiányosságai vezettek ahhoz, hogy a menekültprobléma idei eszkalációja kezelhető problémából politikai válsággá fajult.

A tagállamok önző módon saját érdekeit a közössé érdekei elé helyezték, sokszor egymás ellenében cselekedtek. Ez pánikot váltott ki a menedékkérők, a nagyközönség és a az illetékes hatóságok soraiban is, de a menekültek váltak leginkább az áldozatává.

Hat pont ellen hat pontot

Az EU-nak soros szerint megfelelő, a tényleges kapacitásokat figyelembe vevő, egységes tervre van szüksége a menekültek befogadásához. A tervnek Európa határain kívülre is ki kell terjednie, hogy a menekülteket saját országuk közelében tartsa.

Soros György szerint Orbán Viktor nemrég publikált hat pontos terve alárendeli az emberi jogokat a határok biztonságának. Az EU-t létrehozó közös értékek megtagadásán keresztül az EU megosztásával és szétverésével fenyeget. Valamint megsérti a törvényeket, amelyek az irányítására szolgálnak.

Az Amerikában élő mágnás is hat pontban foglalta össze, milyen tervet tart szükségesnek.

1. Évi egymilliót tizenötmilliárdért

„Az előrelátható jövő érdekében” az EU-nak évi egymillió menekültet kéne befogadnia. A költségek igazságos elosztása nagyon fontos. Minden egyes menekült ellátása, egészségügyi ellátása és oktatása tartózkodásának első két évében 15 ezer euróba (mintegy 4,7 millió forintba) kerülne. Az értékpapír-piaci guru szerint ezt hosszú futamidejű kötvények kibocsátásából is lehetne fedezni, és ezek a kiadások alapos lökést adnának az európai gazdaságnak.

2. Törökország, Jordánia és Libanon

segítését, ahol a legtöbb menekült él, az EU-nak kéne vezetnie, megfelelő életkörülményeket teremtve a menekülteknek. Egy menekült ellátása Soros szerint évi 5000 eurót (közel 1,6 millió forintot) igényelne.

3. Azonnal közös bevándorlási

és esetleg határőrizeti hatóságot kéne felállítani az EU-ban Soros szerint.

4. Biztonságos útvonalakat

kell kialakítani a menekültek számára az Európába való eljutáshoz, kezdve azzal, hogy Olaszországból és Görögországból továbbjuttatjuk őket – mondja Soros. (Aki maga is bujkált a második világháború alatt, majd kivándorolt Magyarországról Amerikába. De migráns származású a német lakosság legalább negyede-harmada is, erről nemrég itt írtunk – a szerk.)

5. Az EU által kidolgozandó

menekültügyi szabályokat az egész világon érvényessé (globálissá) kell tenni.

6. Az évi egymillió fő befogadásához

Soros szerint mobilizálni kéne az állami szektoron kívül a magánszektort, a társadalmi (civil) szervezeteket, egyházakat is, mint „szponzorokat”.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Trump autóvámja miatt még távolabbra került a magyar kilábalás
Sasvári Péter | 2025. június 1. 06:01
Szinte kibírhatatlannak nevezte a Donald Trump által kivetett autóvámokat a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára. Magyar Levente szerint ugyanis az Egyesült Államok által az európai autóimportra kivetett vámok Magyarországot is határozottan rosszul érintenék. De miért nem tud különalkut kötni a „dealeket” kedvelő Trumppal a számára legszimpatikusabb magyar kormány? És merre van előre az érintett magyar iparágaknak, egyáltalán, a magyar-amerikai gazdasági kapcsolatok számára?     
Makro / Külgazdaság Szörnyű örökséget hagyott hátra Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 12:41
Közel 800 milliárd forintos veszteséggel zárta a 2024-es évet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből. Ennek ellenére a tőkehelyzet javult valamelyest a forint év végi gyengülése miatt, így „csak” közel 1700 milliárd forint mínuszban van a saját tőke.
Makro / Külgazdaság Meghalt az abortusztabletta feltalálója
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 10:46
98 éves korában elhunyt a francia tudós, aki feltalálta az abortusztablettát.
Makro / Külgazdaság Friss jelentés: 1 milliárd eurónál is több uniós forrás ment el diszkriminatív projektekre
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 09:59
Hat ország példái közé tartozik a romák szegregált lakhatása és a menedékkérők számára fenntartott befogadóközpontok létesítése is.
Makro / Külgazdaság 250 millió méh szabadult ki egy felborult kamionból
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 09:29
Az amerikai Washington államban a hatóságok arra figyelmeztetik a lakosságot, hogy vigyázzanak a méhrajokkal. 
Makro / Külgazdaság Jöhet a fordulat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 09:06
Egy kisebb árcsökkenést láthattunk a hazai benzinkutakon, és a következő napokban is csak minimális változás várható az Mfor Üzemanyagár-figyelő előrejelzése szerint.
Makro / Külgazdaság Bukásra áll a Moody's-nál Magyarország
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 08:20
A Moody’s nemzetközi hitelminősítő szerint Magyarország végleg eleshet a zárolt uniós források nagy részétől. Félő, hogy a kormány választási osztogatásba kezd, miközben a gazdaság idén mindössze egy százalékkal nő. A hitelbesoroláson ezzel együtt nem rontottak, de az ahhoz kapcsolt, leminősítésre utaló negatív kilátás sem változott.
Makro / Külgazdaság Újra berobban a vámháború? Trump elővette a fegyvereket
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 18:39
Az amerikai elnök szerint Kína megsértette az egyezményt.
Makro / Külgazdaság Csalódást keltő hírt kaptak a németek
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 17:22
Nem csökkent az infláció tovább.
Makro / Külgazdaság Megakadtak a kínai-amerikai tárgyalások
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 12:57
Az amerikai pénzügyminiszter szerint Trumpnak és Hszi Csin-pingnek személyesen kell majd kimozdítani a megbeszéléseket a holtpontról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG