2p
Sokkal jobban állna a helyzetünk, ha kihasználtuk volna a lehetőségeket.

Egy erős vélemény

Magyarország a kelet-közép-európai régió sereghajtója lett. A rendszerváltáskori 50 százalék körüli újraelosztási ráta máig nem változott érdemben, pedig a magyar gazdaság erőforrásai gyorsabb fejlődést tettek volna lehetővé. A mostani nettó jövedelmek nem teszik lehetővé a beruházásokat, a megtakarításokat és a fogyasztás emelését - mondta Békesi László, a Horn-kormány első pénzügyminisztere.

Békesi továbbá úgy fogalmazott, hogy a gazdaságban csapódik le, hogy a rövid távú politikai érdekek minden hosszú távú szándékot felülírnak. A hosszú távú fejlődéshez minimálisan az amortizációt meghaladó befektetésekre lenne szükség, ez a GDP-hez képest 20 százalékos részarányt jelentene, amitől fényévekre van az ország.

A kissé puhább elemzések

A gazdaság teljesítménye nem volt elég a versenyképességhez a magas újraelosztás mellett, ezért a költekezést mindig valamilyen külső forrásból fedezték. Az elmúlt években azonban az uniós forrásbeáramlás lefedi a teljesítményhiányt, viszont ez a helyzet 2018-2020-tól megváltozik - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke.

Az üzlet alapja a bizalom, ebben Magyarország helyzete sok szempontból javult, de a kormányzati intézkedések egy része ezt rövid távon kedvezőtlenül befolyásolja, ami elriaszthatja a befektetőket. A következő években meghatározónak kell lennie a befektetői bizalom erősítésének - mondta Fellegi Tamás, az előző Orbán-kormány fejlesztési minisztere.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Több mint 251 billió forintot költöttek egymásra a cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 15:31
Hosszas stagnálás után meredeken emelkedett a globális vállalati szektor által bejelentett kiugró értékű egyesülési és felvásárlási ügyletek (M&A) összértéke az idei első negyedévben.
Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG