1p
Az Egyesült Államok nem cselekedhet a saját szakállára nemzetközi téren - hangoztatta az amerikai elnök, amikor kormánya új nemzetbiztonsági stratégiáját körvonalazta
Az Egyesült Államok nem cselekedhet a saját szakállára nemzetközi téren - hangoztatta az amerikai elnök szombaton, amikor kormánya új nemzetbiztonsági stratégiáját körvonalazta, megerősítve a szakítást elődje egyoldalú megközelítésen alapuló felfogásával.

Barack Obama a West Point-i katonai akadémia végzős hallgatói előtt mondott beszédében a nemzetközi együttműködést állította külpolitikájának a középpontjába. "Századunk terhei nem nyomhatják egyedül Amerika vállait - hangoztatta az elnök - Ellenfeleink szeretnék, ha Amerikából elszállna az erő azáltal, hogy túl sokat vállal magára."

Egyben megerősítette, hogy az al-Kaida terrorcsoport elleni küzdelem része egy szükséges és igazságos nemzetközi összefogásnak. "Ez a fenyegetés nem fog egyhamar elmúlni. Egy dolog azonban legyen világos: az al-Kaida és szövetségesei kis figurák, akik a történelem rossz oldalán állnak" - szögezte le Obama, hozzátéve: történelme során az Egyesült Államok gyakran lépett fel másokkal összefogva. Példaként említette a II. világháborút és a hidegháború időszakát.

"Mi vagyunk az Egyesült Államok. Mi gyűrtük le a fasizmust, mi éltük túl a kommunizmust. Átéltünk zavaros időket, és megerősödve kerültünk ki belőlük, és így lesz ez a jövőben is" - jelentette ki az ezer végzős hallgató előtt az elnök.

Beszédében ismét kezet nyújtott az iszlám világnak. Miközben azzal vádolta az al-Kaidát, hogy eltorzítja az iszlám vallás értékeit, kerülte az olyan kifejezések használatát, mint a "háború a terror ellen", vagy "iszlamo-fasiszta". Elődje, George W. Bush rendszeresen alkalmazta ezeket beszédeiben, s ezzel sok muzulmánt elidegenített Amerikától.

"A szélsőségesek azt akarják, hogy háború törjön ki Amerika és az iszlám között, csakhogy a muzulmánok részei a mi nemzeti életünknek" - szögezte le Obama. Az elnök munkatársai úgy harangozták be a szombati beszédet, mint ízelítőt a jövő héten nyilvánosságra hozandó nemzetbiztonsági stratégiából. Ez utóbbi olyan politikai dokumentum, amelynek megfogalmazására törvény kötelez minden amerikai elnököt.

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Óriási uniós pályázati keret nyílt meg, okosmérőket is lehet igényelni
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 08:51
Okosmérők telepítését segíti az egyik újonnan megnyílt európai uniós pályázat, az energetikai fejlesztésekre összesen 500 milliárd forint a keret.
Makro / Külgazdaság Vagyonadó, kriptoszabályozás, kamatstop: órákon belül bejelenthetik a részleteket
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 07:52
A szerdai kormányülésen fontos döntéseket hoztak, ezek részleteit 11 órától ismertetik. Az uniós források felhasználásáról is döntés született.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Virág Barnabás volt MNB-alelnöktől – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 07:49
A Varga Mihály jelenlegi jegybankelnöki tanácsadójával való beszélgetést fél 4-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Nem csak a gyermektelenek, az egygyerekesek is rosszul jártak az eddigi családtámogatásokkal
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 07:23
Ugyan a gyermektelenek és a nagycsaládosok reáljövedelme is nőtt az elmúltt tizenhat évben, a kétgyerekes családok zsebelték be a legnagyobb életszínvonal-emelkedést.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
Csabai Károly | 2026. június 11. 05:44
A volt pénzügyminiszter, kockázatitőke-befektető, az O3 Partners elnöke lapcsoportunk Klasszis Investment and Wealth Management Summit 2026 című konferenciáján a Tisza-kormány által tervezett adóváltozásokról is elmondta a véleményét.
Makro / Külgazdaság Vitézy Dávid: „Benyújtottukk a helyreállítási alapra vonatkozó tervet”
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 17:45
A kormány hivatalosan is benyújtotta a 10 milliárd eurós helyreállítási alap felhasználására vonatkozó tervét, ezzel újabb lépéssel került közelebb Magyarország az uniós pénzek hazahozatalához – írta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán Facebook bejegyzésében.
Makro / Külgazdaság Ankarában tárgyalt Jászai Gellért
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 17:26
A magyar-török védelmi ipari kapcsolatok további erősítését szolgáló tárgyalásokra került sor Ankarában, ahol Jászai Gellért, a 4iG Csoport elnök-vezérigazgatója, valamint a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. vezetősége a török védelmi ipar meghatározó szereplőivel folytatott egyeztetéseket.
Makro / Külgazdaság Idén mérsékelt GDP-növekedést várnak az MBH elemzői erős forint mellett
Sipos Ildikó | 2026. június 10. 16:49
Ha viszont jól használjuk fel az uniós forrásokat, akkor tartósan 3 százalék lehet a következő években a ráta.
Makro / Külgazdaság Meglódult az amerikai infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 16:27
Az Egyesült Államokban az elemzők által vártnak megfelelő mértékben, erőteljesen gyorsult az éves fogyasztóiár-emelkedés üteme májusban az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala, a U.S. Bureau of Labor Statistics szerdán közzétett adatai alapján.
Makro / Külgazdaság Átadták Magyarország legnagyobb akkumulátoros villamosenergia-tároló berendezését
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 14:38
Magyarország eddigi legnagyobb akkumulátoros villamosenergia-tároló létesítményét adták át a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Buj határában szerdán, a két, összesen 99,8 MW teljesítményű berendezés több mint 11,3 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatásból épült meg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG