Barack Obama fogyatkozó népszerűsége ellenére simán győzne, ha most kéne megmérkőznie egy elnökválasztáson Hillary Clintonnal vagy George Bushsal
Barack Obama fogyatkozó népszerűsége ellenére simán győzne, ha most kéne megmérkőznie egy elnökválasztáson Hillary Clintonnal vagy George Bushsal - derült ki a Newsmax/Zogby felméréséből.
Az amerikaiak 38 százaléka szavazna egy mostani választáson a hivatalban levő elnökre, ha a volt first lady lenne az ellenfele, aki a voksok 30 százalékát tudná összegyűjteni. A megkérdezettek 29 százaléka egyiküket sem támogatná. A republikánusok körében érdekes módon Clinton szerepelne jobban, 33 százalék rá szavazna, míg Obamára csak 6 százalék (Clinton és Obama is demokrata párti politikus).
Ha George W. Bush lenne az ellenfele, akkor Obama 48 százalékot kapna, míg a korábbi elnök a voksok 38 százalékát szerezné meg. 12 százalék egyikükből sem kérne. A függetlenek körében is jobb lenne Obama, 42 százalék támogatását kapná meg, Bush csak 33 százalékot.
Jonh Zogby, a róla elnevezett közvélemény-kutató cég alapító-elnöke megállapította: bár Amerika-szerte, különösen a függetlenek és mérsékeltek körében csalódás érezhető az Obamával kapcsolatos várakozások terén, a jelenlegi elnök könnyedén nyerne, ha republikánus elődje lenne az ellenfele. Rávilágított: Bush még mindig bukott elnökként szerepel a köztudatban. Nemcsak az általa hátrahagyott gazdasági válság és a háborúk miatt, a konzervatívok a számlájára írják az állam túlköltekezését is.
Obama szerint az USA-ban még mindig sok nőt ér igazságtalanság. Az amerikai elnök megígérte, hogy küzdeni fog a nemek egyenjogúságáért. Obama a nőnap alkalmából a washingtoni Fehér Házban tartott fogadáson beszélt erről.
A 4 ezer valószínű szavazó internetes felméréséből az is kiderült: az amerikaiak a jelenlegi elnök és még életben levő elődei közül leginkább Obama válságkezelő képességében bíznak. A válaszolók 29 százaléka gondolja úgy, hogy ő a legalkalmasabb az ország problémáinak kezelésére. A második helyen az előző demokrata párti elnök, Bill Clinton futott be 19 százalékkal. George W. Bush 18, apja, George H. W. Bush 8, végül az ugyancsak demokrata Jimmy Carter mindössze 2 százalékot kapott.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Az Európai Bizottság 540 millió eurós pénzügyi támogatást, valamint további könnyítéseket javasol a műtrágyaválság miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók számára az uniós élelmiszerbiztonság megőrzése érdekében – közölte a brüsszeli testület pénteken.
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 12. 14:26
A Magyar Nemzeti Bank 2020-2025 közötti alelnöke, Varga Mihály jelenlegi jegybankelnök tanácsadója a június 11-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 99. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium. A tárca szerint egyes külföldi szervezetek felderítőbójákat, pilótanélküli vízijárműveket, valamint úgynevezett „kémteknősöket” és „kémhalakat” is felhasználhatnak érzékeny adatok gyűjtésére.
Németországban az előzetes becsléssel összhangban 2,6 százalékra lassult az éves infláció májusban az előző havi 2,9 százalékról. Ez a német szövetségi statisztikai hivatal végleges adata.
Az előző év azonos időszakához mérten 0,9 százalékkal bővült, az előző hónaphoz képest 1,1 százalékkal mérséklődött az ipari termelés idehaza. A KSH második becslése alapján április sem hozott megváltást a hazai ipari szereplők számára.
A régiók között nagyok az eltérések: Fejér és Csongrád-Csanád megyében visszaesett az építőipari termelés áprilisban, míg Budapesten és Komárom-Esztergom megyében bővült.
A kormány döntött az úgynevezett Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról. Magyar Péter a kormányszóvivőin masírozott ki a Miniszterlenökségben lévő példánnyal.
Van olyan hely a világon, ahol semmitől sem tartva élvezhetné az életét az, akit a magyar hatóságok mondjuk az előző kormányzat alatt elkövetett dolgok miatt haza akarnak hozni? Lattmann Tamást kérdeztük kiadatási egyezményekről, a vagyonvisszaszerzés lehetőségeiről, vagy éppen esetleges diplomáciai mentességekről.