3p
Befejeződött az eurózóna pénzügyminisztereinek telefonos konferenciabeszélgetése, melynek során elfogadták az Athén által előterjesztett görög reformcsomagot, amely előfeltétele volt a Görögországnak nyújtott pénzügyi mentőcsomag meghosszabbításának.
A görög kormány az éjjel küldte át a reformjavaslatait tartalmazó listát az euróövezeti országok pénzügyminisztereinek. Mi volt a görögök listáján? Erről itt olvashat részleteket >>>

Pierre Moscovici, az Európai Bizottság gazdasági és monetáris ügyekért felelős biztosa szerint az eurócsoport elfogadta a görög kormány javaslatait, így elhárult az azonnali krízis veszélye.

Jó kiindulópont

A konferenciabeszélgetést követően az eurócsoport nyilatkozatot tett közzé, amelyben az Európai Bizottság pár órával korábbi szóhasználatával élve a pénzügyminiszterek úgy fogalmaznak, hogy az Athén által javasolt reformintézkedések listája a korábban trojkának nevezett intézményi hármas, az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint "kellőképpen átfogó, hogy megfelelő kiindulópontként szolgáljon" a mentőcsomag és a hozzákapcsolt reformprogram soron következő felülvizsgálatának lezárásához.

A reformprogram végrehajtását a most már csak intézményekként aposztrofált trojka ellenőrzi rendszeres felülvizsgálatok keretében, amelyek sikeres lezárásával Athén a mentőcsomag újabb és újabb szeleteihez juthat hozzá. Jeroen Dijsselbloem, az eurócsoport elnöke az Európai Parlamentben tartott keddi meghallgatásán ismét világossá tette, hogy az a meghosszabbítással sem változik, hogy Athén csak akkor juthat további pénzhez, ha sikeresen lezárja soron következő felülvizsgálatot.

Elégséges

Christine Lagarde, az IMF főigazgatója a Jeroen Dijsselbloemnak küldött levélben arra az álláspontra helyezkedett, hogy a görög javaslat átfogónak átfogó ugyan, de nem különösebben részletes. A korábbi francia pénzügyminiszter, hogy a görög lista elégséges, hogy Athén további támogatást kapjon, de a többi között számos kulcsfontosságú területen sem tartalmaz kellő biztosítékokat arra vonatkozólag, hogy a görög kormány végre is hajtja a felvázolt intézkedéseket.

Az Európai Központi Bank elnöke, Mario Draghi hasonló tartalmú levelet küldött Dijsselbloemnak, nyomatékosítva, hogy az Athén által javasolt intézkedések valóban több ponton eltérnek az eredeti programban foglaltaktól, és ezek fiskális hatását a részletek ismeretének hiányában egyelőre nem lehet megbecsülni, és ezt majd a felülvizsgálat folyamán kell megtenni.

Az eurócsoport nyilatkozata szerint a pénzügyminiszterek megállapodtak, hogy a mentőcsomag legfeljebb négy hónappal való meghosszabbításáról szóló formális döntés meghozatala érdekében megteszik az ehhez kellő tagállami lépéseket. Németországban előreláthatólag pénteken dönthetnek erről.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ausztriában sincs kolbászból a kerítés: több mint egyéves csúcsra pörgött az infláció
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 15:46
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme 3,5 százalék, tavaly április óta a leggyorsabb volt júliusban, miután júniusban 3,3 százalékos emelkedést jegyeztek fel – derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich – STAT) pénteken közzétett adataiból.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter bejelentette, hogy mit lépnek a nagy vámmegállapodásra
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 15:16
A kormány munkacsoportot hozott létre tíz stratégiai partnervállalattal az amerikai-európai vámmegállapodás negatív következményeinek kiküszöbölése érdekében – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Makro / Külgazdaság Kiosztott 45 milliárd forintot a kormány
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 12:51
45 milliárd forintot már kifizettek.
Makro / Külgazdaság Sokan örülhetnek, újabb európai nagyvárosba indít járatot a Wizz Air
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 12:17
Az első menetrend szerinti járat 2025. október 28-án indul.
Makro / Külgazdaság Infláció a kutakon, még drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 10:32
A héten szombaton tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak.
Makro / Külgazdaság Aggasztó jelek: gyengélkedik a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 09:29
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított júliusi értéke: 50,7.
Makro / Külgazdaság Volt jegybankelnök: Jobb az óvatosság
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 09:05
Bod Péter Ákos a hitelezési folyamatokat mutatta be közelebbről.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor élőben jelentette be: két új akcióterv jön
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 08:47
Az állami médiában beszélt a miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Megdöbbentő adatot közölt a KSH a lakásépítésekről
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 08:33
Nagyon kevés új lakás épül, főleg vidéken.
Makro / Külgazdaság Mit ártott Donald Trumpnak a szélenergia?
Litván Dániel | 2025. augusztus 1. 05:59
Elképesztő állításokkal támadta a szélenergiát az amerikai elnök még az Ursula von der Leyennel folytatott vámtárgyalásokon is. De mi igaz abból, amit mond, és miért zavarják ennyire a szélerőművek?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG