1p
Információink szerint nem emelte inflációs célját a jegybank: Matolcsy György keddi sajtótájékoztatóján tévedésből beszélt 3-3,5 százalékos középtávú inflációs célról. A jegybank szerint félrehallottuk: nem mondott ilyet az elnök.

3 vagy 3,5 százalék?

A kamatdöntést követően az MNB honlapján megjelent tájékoztatóban a Monetáris Tanács azt írta: „A 3 százalékos inflációs cél elérését így lazább monetáris politika is biztosítja.” A dokumentum közzétételével egyidőben azonban sajtótájékoztatót tartott Matolcsy György, ahol az inflációs célt 3-3,5 százalék között jelölte meg (Frissítés: a jegybank szerint nem mondott ilyet a jegybankelnök - lásd a cikk kiegészítését.)

Már első hallásra is szokatlan volt, hogy a jegybank ilyen formában „jelenti be”, hogy megemelte inflációs célját. Zavart okozott, hogy ezt az információt jegybank új döntési feltételrendszerével egyidejűleg hozták nyilvánosságra: augusztustól az inflációs célkövetés helyett egy három pillérű keretrendszert jelöltek ki, amelyben az infláció alakulása, a pénzügyi stabilitás és a reálgazdaság teljesítményének figyelembe vételével hozzák meg a döntést az alapkamat mértékéről.

Megtudtuk: tényleg tévesztés volt

Az új, 4 százalékos alapkamat mától van érvényben, az MNB honlapjának főoldalán már ez az érték szerepel, azonban a középtávú cél a honlap szerint továbbra is 3 százalék.

Felmerült, hogy a 3,5 százalékos inflációról szóló jegybankelnöki bejelentés egyszerűen tévesztés, Matolcsy valójában az alapkamatra gondolt, amikor inflációt mondott. Információink szerint valóban ez történt – az érvényben lévő cél tehát továbbra is 3 százalék. Ezt alátámasztja az is, hogy a Monetáris Tanács kamatdöntést követő indoklásában végig a változatlan cél szerepel.

(A helyzet tisztázását nem könnyítette meg, hogy a tájékoztató írásos anyaga vagy videófelvétele hivatalos formában sehol sem érhető el.)

Frissítés:

Cikkünkre reagálva a Magyar Nemzeti Bank kommunikációs osztálya közölte: a felvételt visszahallgatták, és a jegybankelnök nem beszélt 3-3,5 százalékos inflációs célról: ehelyett az inflációs prognózist említette a jegybankelnök, egy szót félrehallottunk.

"A Matolcsy György által tegnap említett 3-3,5 százalékos mérték a Magyar Nemzeti Bank középtávú inflációs előrejelzésére vonatkozik, ahogyan azt a jegybankelnök a sajtótájékoztatón világossá is tette. Az inflációra vonatkozó, tegnap jelzett prognózis szintén változatlan, és összhangban van az MNB júniusi inflációs jelentésében szereplő adatokkal.

Ahogyan az ismert, a legutóbbi inflációs jelentésében a jegybank 2014-re 3,2 százalékos éves átlagos inflációval számol. Mint az MNB jelentése írja, 2014-től a fogyasztási kereslet élénkülésével és a kibocsátási rés fokozatos záródásával párhuzamosan a vállalati termelési költségeket növelő adóintézkedések hatása tompítva a maginfláció lassú emelkedésében is megjelenhet. A vállalati költség-alkalmazkodás mellett a fogyasztói árakba történő áthárítás csak részleges lehet. Az alacsony inflációs környezet fennmaradását középtávon a tartósan visszafogott bérdinamika is segítheti" - írják.

Ahogy fentebb írtuk, hivatalos leirat nincs a sajtótájékoztatóról; a felvételt csütörtökön tudja rendelkezésünkre bocsátani az MNB. Addig is biztos, hogy mivel nem csak mi hallottuk félre a jegybankelnök szavait (pl: CIB/Világgazdaság, Portfolio, elemzők), biztosan sikerült helyretenni egy dolgot mindenki fejében: nem változott a jegybank középtávú inflációs célja.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Bezuhantak a Szegeden is jelen lévő kínai autógyár eladásai
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 14:31
Csökkentek márciusban a kínai BYD Co. és az XPeng járműeladásai az egy évvel korábbihoz képest, eközben növelte értékesítését a Li Auto és a Nio.
Makro / Külgazdaság Minimálisan csökkent a munkanélküliség az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 13:01
A vártnál több munkahely jött létre az Egyesült Államokban márciusban a mezőgazdasági szektoron kívül, miközben a munkanélküliség csökkent februárhoz képest a munkaügyi minisztérium adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Félmilliárd forinttal több jut a hungarikum pályázatokra
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 12:46
Az agrártárca 500 millió forint többlettámogatást biztosít a hungarikum pályázatokra – jelentette be az agrárminiszter húsvéthétfőn közösségi oldalán.
Makro / Külgazdaság Főleg a marketingesek használják a mesterséges intelligenciát
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 15:15
A vállalati edukációban még jelentős tartalékok vannak.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter is beülne Orbán Viktor mellé a Védelmi Tanácsba
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 13:38
A Tisza Párt elnöke felszólította a miniszterelnököt, hogy haladéktalanul tájékoztassa a fejleményekről.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter: Megtámadták a szuverenitásunkat!
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 12:53
A külügyminiszter szerint megvédik a rezsicsökkentést.
Makro / Külgazdaság „Nem lehetetlen a hosszú élet, de tenni is kell érte” – mondja Kóka János, a Doktor24 alapító tulajdonosa
Kormos Olga | 2026. április 5. 11:31
A hosszú élet titkáról, a longevity egyszerűen vagy kicsit nehezebben megvalósítható feltételeiről beszélt Kóka János, a Doktor24 Medicina Zrt. alapító tulajdonosa a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság című konferenciáján.
Makro / Külgazdaság Részletes ábra érkezett a tojás áráról
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 09:07
Érdekesen alakult a tojás ára.
Makro / Külgazdaság Sorsdöntő adatok érkezhetnek még a választás előtt
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 08:27
Szerdán jelenik meg a fogyasztói árak márciusi adata.
Makro / Külgazdaság Irán karjaiba lökte a háború a világ egyik legnagyobb olajimportőrét
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 16:35
Az indiai finomítók 7 év után ismét olajat vásároltak Irántól, miután a közel-keleti háború leállította a szállításokat a Hormuzi-szoroson keresztül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG