2010: már csak mi aggódunk a munkánk miatt?

2009. december 29., 15:26

Honfitársaink közel csak 5% látja a legfőbb problémának a gazdaság helyzetét, miközben a globális átlagnál is pesszimistábbak vagyunk: 10 magyarból egy gondolja úgy, nincs válság. A lakosság a munkahelye biztonságáért aggódik a legjobban, de a gyerekeink jövője miatt is nyugtalankodunk, a számlákról és az egyre növekvő energiaárakról nem is beszélve

A magyarok legnagyobb gondja a munkahelyek biztonsága, majd sorrendben a gyerekek taníttatása és boldogulása, valamint az energiaárak növekedése. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen piackutató vállalat 54 országban, köztük Magyarországon is végzett felmérése.

Az idők változását jelzi, hogy a 2008 őszén végzett hasonló kutatás eredményeként az energiaárak emelkedése okozta a fő gondot a magyar válaszadók legnagyobb aránya, 21 százalék számára. Második helyen szerepelt a munkahelyek biztonsága, 16 százalékkal. 2009 őszén a munkahelyek biztonsága miatt aggódott leginkább megkérdezett honfitársaink 23 százaléka; utána pedig a gyerekek taníttatása, boldogulása, valamint az energiaárak növekedése következik 12-12 százalékkal. Ezután a sorrend: a megkérdezett egészsége, valamint adóssága, továbbá foglalkozás és magánélet egyensúlya, egyaránt 11 százalékkal. Csak 5 százalék számára fő gond a gazdaság helyzete, míg 4 százalék nevezte meg a politikai stabilitást, 3 pedig a növekvő élelmiszer árakat.

Csak a munkánkat ne veszítsük el, ha még van

Mindössze egyaránt 1-2 százalék aggódik legnagyobb mértékben szülei jólléte, illetve a bűnözés, a növekvő üzemanyagárak vagy a globális felmelegedés miatt. Az internet-használók körében végzett online felméréssel, 2009. szeptember-októberben a Nielsen azt tárta fel, hogy a megkérdezettek számára mi jelenti a legnagyobb gondot a következő hat hónap során. A magyarok közeljövőre vonatkozó válaszai jelentősen eltérnek a nemzetközi átlagtól. Amíg ugyanis nálunk a megkérdezettek 23 százaléka leginkább a munkahelyek biztonsága miatt aggódik, addig ez globálisan csak a második helyre került, átlag 14 százalékos említéssel.


Ausztriában a bűnözés miatt a megkérdezettek 12 százaléka aggódik a leginkább, Romániában és Csehországban saját adóssága miatt 14, illetve 10 százalék nyugtalan legfőképpen (adatok: Nielsen).

122 ezer forintot visz haza az átlagmagyar
Másért aggódunk, mint a világ

Ugyanígy honfitársaink fő gondjai között előtérben áll a gyerekek boldogulása és a villanyáram, gáz, fűtés árának emelkedése. Ezek ennél kisebb szerepet játszanak a kutatásban szereplő országok átlagában. Átlagosan, az 54 országban megkérdezettek legtöbbje (18 százalék) jelölte meg fő gondjának a gazdasági helyzetet; ezt követi a munkahelyek biztonsága (14), foglalkozás és magánélet egyensúlya (12). További sorrend: a válaszadó egészsége (10), adóssága, illetve gyerekeinek boldogulása (7-7), az energiaárak emelkedése (6), valamint az élelmiszerek drágulása (5).

Öt százaléknál kisebb arányban nevezték meg az alábbiakat: szülők jólléte, politikai stabilitás, globális felmelegedés és bűnözés (3-3 százalék); terrorizmus, növekvő  üzemanyagárak (2-2); háború, bevándorlás (1-1).

Egy másik kérdéskör a válság megítélésére vonatkozott. Megkérdezett honfitársaink 19 százaléka véli, hogy Magyarország a következő tizenkét hónap során kikerül a gazdasági válságból. Addigra nem lesz vége nálunk a válságnak, mondta 57 százalék. További 24 százalék pedig nem tudja, mi várható.

"Hungaropesszimizmus?"

A magyarok borúlátóbban ítélik meg a helyzetet, mint a nemzetközi átlag. Globálisan ugyanis átlagosan a válaszadók 26 százaléka gondolja, hogy országa tizenkét hónap múlva túl lesz a recesszión. Nemleges véleményt 47 százalék képvisel, míg nem tudja 27 százalék. Szintén eltér a jelenlegi helyzet megítélése. Magyarországon a megkérdezettek 89 százaléka szerint van hazánkban gazdasági válság. Globálisan csak a megkérdezettek átlag 66 százaléka látja saját országát recesszióban.

Nem volt elég szigorú a kormány
2010 ajándéka: jó hitel a jó adósnak
A jövő évnek a szigorúságról kell szólnia
Vége az eladósodásnak: megfékezik a hiteleket
Éledeznek a budapesti bevásárlóutcák 
Lapos a pénztárcánk, szenvednek a boltosok
Úgy érezzük magunkat, mint a válság elején
Soha ennyi építőipari cég nem ment még tönkre

Privátbankár

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Facebook