A felsőoktatásban tanulók szerint nettó 125 ezer és 200 ezer forint közötti összeg szükséges a megfelelő megélhetéshez
A felsőoktatásban tanulók jövedelmi igényeit felmérő, az Educatio Nonprofit Kft. megbízásából 2009-ben végzett kutatásban mintegy hétezer választ összegeztek. A válaszadók a havi diplomás nettó kezdő bért 75 ezer és 150 ezer forint közöttire, míg a megfelelő megélhetést biztosító havi nettó jövedelmet 125 ezer forint és 200 ezer forint közötti sávba tették.
A megkérdezettek az általuk reálisnak tartott havi kezdő bérnél több mint 52 ezer forinttal magasabb összeget ítéltek elfogadhatónak.
A fővárosi intézményekben tanuló hallgatók 20 ezer forinttal (13 százalék) magasabb kezdő bérről számoltak be, mint a vidéki megyeszékhelyen, megyei jogú városokban tanuló hallgatótársaik, sőt az általuk elégségesnek tartott kezdő bér összege is körülbelül ennyi eltérést mutat. Az egyéb településeken tanulók véleménye nagyjából hasonló a vidéki megyeszékhelyen tanulókéval, azonban ezen hallgatók esetében nagyobb a különbség a reálisnak gondolt kezdő fizetés és a megfelelőnek tartott kereset átlagai között.
A felmérés adatai azt mutatják, hogy a hazai felsőoktatásban tanuló nők jövedelmi elvárásai itthon is elmaradnak a férfiakétól. A férfiak a megfelelő átlagkeresetnek mintegy 201 ezer forintot, a nők 176 ezer forintot mondtak.
A kutatás készítői ezzel összefüggésben utalnak arra, hogy az Európai Bizottság a nemek közötti különbségekről készített éves jelentése szerint a férfiak és a nők között fennálló bérszakadék az Európai Unióban átlagosan 17,4 százalék. Ez részben azzal magyarázható, hogy a nők sokszor kevésbé elismert munkakörökben és pozíciókban tevékenykednek, sokan dolgoznak közülük részmunkaidőben, és családi okokból gyakrabban szakítják meg karrierjüket. Ennek kedvezőtlen következményeit nemcsak a béreknél, a szakmai előmenetelnél és a nyugdíjjogosultságnál tapasztalják, hanem az elszegényedés is inkább fenyegeti őket.
Prémiumért demonstrálnak az adó- és pénzügyőrök
Nyugdíjkorhatár: minél alacsonyabb, annál jobb?
Gondolkodó alkalmazottak helyett robotok kellenek
Hathavi fizetéssel távozhatnak a honatyák
Júliustól jelentősen megugrik a reálbér mértéke?
Még mindig 200 ezren innen az átlagkereset
MTI
Címlapon
Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
Kedvezőtlenül alakulnak az idei foglalkoztatási kilátások, mivel a legtöbb vállalat létszámcsökkentést tervez. Az elbocsátások az 500 fő feletti cégek esetében lesznek a legjellemzőbbek. A cégek többsége eddig megpróbálta tartani a létszámot bízva a javuló konjunktúrában, mára azonban úgy tűnik már nem bíznak a kedvező kimenetelben-
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Malév-csőd: a K&H is segít a pórul járt utasoknak
- Tavaly 323 ezer tonna szemetet gyűjtöttünk szelektíven
Legfrissebb híreink
- Malév-csőd: a K&H is segít a pórul járt utasoknak
- Tavaly 323 ezer tonna szemetet gyűjtöttünk szelektíven
- Már több mint 100 magyar Mercedes készült, de nem eladóak
- Debrecen és London közötti járatot indíthat a Wizz Air
- Az vezetheti a BKV-t, akit felmentett az ügyészség
- A görög szavazás utáni eufória hajtja a piacokat
- Idei leggyengébb hetén van túl az arany
- Szavazott a görög parlament: jöhet a mentőcsomag
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
Ajánlatunk
Állásajánlatok
- Pénzügyi referens - Nemzeti Külgazdasági Hivatal
- Gazdasági elemző - Nemzeti Külgazdasági Hivatal
- KÖNYVELŐ (Szlovák nyelvtudással) - GLS General Logistics Systems Hungary Kft.
- Szenior finanszírozási munkatárs [BA-KGP1] - Focus Consulting Kft.
- FINANCIAL POSITIONS (SSC, with Fluent English knowledge) - PBS International Kft.

.jpg)




_fill_200x116.jpg)










