A számok mögött: az szja miatt nőtt a reálkereset

2010. március 19., 09:20

A reálkereset januárban 6,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, a fogyasztóiár-index 6,4 százalékos növekedése mellett - köszönhetően a közszféra bérkiáramlásának

A reálkereset januárban 6,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, a fogyasztóiár-index 6,4 százalékos növekedése mellett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.Az emelkedés döntően a személyi jövedelemadó szabályok változásának, valamint a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 2010. évi eseti kereset-kiegészítés első része kifizetésének köszönhető a KSH jelentése szerint.

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél a számviteli nyilvántartások alapján jelentett bruttó átlagkeresetek 2010 első hónapjában 6,5%-kal, a nettó átlagkeresetek 12,9%-kal haladták meg az egy évvel korábbit. A reálkereset (a fogyasztóiár-index 6,4%-os növekedése mellett) döntően a személyi jövedelemadó szabályok változásának, valamint a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 2010. évi eseti keresetkiegészítés első része kifizetésének köszönhetően 6,1%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, ezen belül a versenyszférában 3,8%-kal, a költségvetési szférában 8,3%-kal nőtt a reálkereset.

Az alkalmazásban állók létszáma 2010. januárjában átlagosan 2 millió 611 ezer volt. 2010. januárjában a költségvetési szférában 734 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 782 ezren dolgoztak. Ez a megfigyelt körben a foglalkoztatottak létszámának 3,0%-os csökkenését jelentette. A költségvetési szférában döntően a közfoglalkoztatás bővülése miatt 3,8%-kal nőtt a létszám, e nélkül számolva 0,6%-os a csökkenés. A versenyszférában 6,1%-os létszámcsökkenés következett be.

A hét kérdése:
Önnek mi lenne az első lépése kormányfőként? Szavazzon!
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 206 900 Ft volt,
ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 197 200 Ft-ot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 233 900 Ft-ot ért el. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 6,5%-kal haladták meg az előző évit. Ezen belül a versenyszférában 5,2%-kal, a költségvetés területén pedig 8,9%-kal növekedtek az átlagkeresetek az előző év azonos időszakához képest. Utóbbi területen januárban került sor a 2010. évi eseti keresetkiegészítés első részének (49 000 Ft/fő) kifizetésére. A versenyszféra átlagát meghaladó mértékben emelkedtek a keresetek a kereskedelem, gépjárműjavítás (6,9%), valamint a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (5,9%) nemzetgazdasági ágakban.

Nézze meg választási rovatunkat és értékelje Ön is a miniszterelnök-jelölteket!
A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset az év első hónapjában átlagosan 2,9%-kal nőtt, a versenyszférában dolgozók alapbére 4,7%-kal haladta meg az előző év januárit. A költségvetési szféra alkalmazottainak alapilletménye az előző évitől 1,2%-kal maradt el, közfoglalkoztatottak nélkül számolva pedig az úgynevezett illetmény automatizmusnak köszönhetően 1,1%-os az emelkedés.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset 135 200 Ft; (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 97 500  Ft, a szellemi foglalkozásúaké 173 200 Ft) volt. A nettó kereset így átlagosan 12,9%-kal volt magasabb az előző évinél. A versenyszférában 10,4%-os, a költségvetési szervezeteknél pedig 18,0%-os növekedés jelentkezett.

A 216 300 Ft-os nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 5,4%-kal haladta meg az előző év januárit. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 4,3%-nak felelt meg.

Milliárdos veszteségért milliárdos prémium?
Lejjebb adtak az álláskeresők
Több fizetésért lojálisabbak lennénk
Májustól csak két év a gyes

Privátbankár

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Új árak, régi trükkök: sosem volt még ilyen drága a nagybevásárlás

2012. február 13., 12:35
Új árak, régi trükkök: sosem volt még ilyen drága a nagybevásárlás

Februárban tovább folytatódott az élelmiszerárak emelkedése a hipermarketekben: lejártak az áfaemelkedés hatását kiszűrő januári akciók, az év eleji 3,7 százalékos havi áremelkedést februárban újabb 1,8 százalékos drágulás követte. A Privátbankár Árkosár ellenértéke így történelmi magasságba emelkedett: átlagosan 16 455 forintot kellett fizetnünk képzelt nagybevásárlásunk végén.

Facebook