Internetkapcsolattal rendelkező okostelefonokra forgalomfigyelő rendszer indult Magyarországon
A magyar fejlesztőkből álló csapat eddig iPhone-ra és Windows Mobile-ra készítette el az ingyenes alapprogramot, és terveik szerint hamarosan Android, Symbian és Blackberry rendszerű készülékekre is lesz Jitti.Elindult Magyarország új, közösségre épülő, okostelefonokra fejlesztett, real-time adatokat mutató forgalomfigyelő rendszere. Az angol Just In Time Traffic Information kifejezés rövidítéséből származó Jitti olyan szolgáltatást nyújt, amely a közösség kezében meglévő eszközökkel (GPS vevővel rendelkező okostelefonokkal), 2-3 percen belüli, azaz szinte azonnali forgalmi információkat biztosít, és könnyen áttekinthetően megmutatja a forgalom sebességét, így segíti a dugók elkerülését. A GPS-szel mért sebességet és a forgalmi helyzetről szóló információkat a rendszer összesíti, majd a forgalom sebességtérképét automatikusan kijelzi a felhasználók telefonján, internetkapcsolatukon keresztül.
Nagy Bálint, a rendszert fejlesztő Jitti Forgalmi Információ Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: „A koncepció sokórányi dugóban üldögélés eredményeképp alakult ki, és közel két éves, egyre gyorsuló fejlesztési munka eredményét tartalmazza.”
A forgalmi információ a gyorsan gyarapodó (az elmúlt 1 hét alatt 100-ról 1000-nél is többre nőtt) Jittiző felhasználói közösségnek és a Jitti Klub (www.facebook.com/JittiKlub) tagjainak köszönhető. A fejlesztők korábbi számításai szerint nagyjából napi ötszáz aktív használóra van szükség ahhoz, hogy például Budapest teljes forgalmi térképét meg lehessen rajzolni. Bár meglepetten tapasztalták, hogy ennél jóval kevesebb Jittis is elegendő a pontos dugótérképhez, hiszen az emberek nagyjából egyszerre – értelemszerűen például a csúcsforgalomban – autóznak. Ezekben az időszakokban megnövekszik az igény a szolgáltatásra, amelynek lényege a minél több felhasználó, hiszen a sok beérkező adat teszi hatékonnyá a sebességtérképet és így az egész rendszer működését.
A programot úgy alakította ki a fejlesztői csapat, hogy a felhasználók teljes anonimitást élvezzenek: nem rögzítik az indulás és érkezés helyét sem, és regisztráláskor is csupán egy e-mail címet kell megadni. A Jitti alapszolgáltatás (ami a forgalmi információ gyűjtését és megtekintését tartalmazza) a közösséghez csatlakozók számára ingyenes. Ezek a közeljövőben várhatóan kiegészülnek más, részben fizetős szolgáltatásokkal is. A felhasználó az egyszerű és átlátható, jelenleg 2x4 kilométert (a közeljövőben pedig 5x10 kilométert) átfogó térképen látja a legfrissebb közlekedési állapotot, ahol különféle színek jelölik a torlódásokat vagy a „szabad” utakat.
Dr. Dulin Jenő közlekedéspszichológus a bemutatón elmondta, hogy a budapestiek átlagban napi 40-50 percet autóznak, főként a reggeli és a délutáni csúcsforgalomban. Mivel az emberek leginkább munkavégzéshez használják autójukat, vezetés közben már a rájuk váró feladatokon gondolkoznak, ezért nem figyelnek, és könnyen balesetet okozhatnak, amit menedzser balesetnek hívnak. Az észlelés olyan gondolkodási folyamatot indít el, ami a lelki jelenségek legbonyolultabb része.
„A Jittivel viszont az ember ki tud lépni saját érzékelési rendszeréből, mert ezt a feladatot a készülék is segíti, ami figyel, közvetít számára – és azzal, hogy kiterjeszti az észlelést, könnyebbé teszi a tájékozódást is. A rendszer segítségével a vezető előre láthatja, hogy melyik útvonalon, várhatóan hol és mi fog történni vele, így nem idegeskedik feleslegesen, ezáltal javulnak életfeltételei, és elkerülheti a dugók okozta bosszúságot. Mindezeket figyelembe véve a közlekedési morál is javulhat és közlekedésbiztonsági szempontból is előnyös lehet az autósoknak” – tette hozzá Dulin.
„Kevés az igazán érdekes és újszerű magyar fejlesztésű szoftver a platformunkon, de emellett a Jitti felhasználói szemmel is jól átgondolt termék. Használata teljesen automatikus, az adattovábbításhoz és megjelenítéshez az alkalmazás elindításán kívül semmi egyebet nem kell tenni, nem kell vezetés közben telefonon forgalmi központot hívogatni, vagy gombokat nyomogatni. Már most elkezdtük előkészíteni a kollégákkal a Jitti Windows Phone 7-re történő mihamarabbi kifejlesztését.” – mondta Győrffy Péter, a Microsoft Windows Mobile termékmenedzsere.
Privátbankár
Címlapon
Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
2012. február 09., 18:00
A görög pártoknak sikerült megállapodniuk az utolsó pillanatban az újabb megszorító csomag részleteiről, szabaddá téve az utat az újabb, 130 milliárd eurós mentőcsomag elől. Az IMF és a görög kormányfő így új alapon folyatják a tárgyalásokat. Kemény megszorítások jönnek. A tőzsdék a jó hír ellenére stagnálnak és az euró is csak átmenetileg pattant fel.
bazi nagy görög megszorítás
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
Legfrissebb híreink
- Nagyot üzleteltek a kanadaiak Kínában
- Leáll a bolgár áramexport a hideg miatt
- Pozitív diszkrimináció brit felsővezető nőknek
- Lefagytak: súlyos áramellátási nehézségek a Vajdaságban
- Nyártól új vezetőt kap a Pricewaterhouse Coopers
- Fejenként kétmillió dollárt kérnek a hajókatasztrófa túlélői
- Levették az NGM honlapjáról az államadósságmérőt
- Warren Buffet nem szereti a kötvénypiacot
- Olajembargó: fogy az élelem Iránban
- Honnan volt pénze a lakosságnak a végtörlesztésre?
- Tíz részvény, amibe érdemes befektetni a JPMorgan szerint
- Üveghangig gerjesztik a piacokat a görögök, jó napot zárt a forint
- Visszasírják a HR-esek a régi cafeteria juttatásokat
- Óvatosan az OTP-vel! (Erste elemzés)
- Árfolyamgát: új szabályok, határidők - itt vannak a részletek!
- Már a Mekiben is fizethetünk SZÉP kártyával
- Ne féljünk az államcsődtől, mert az jót hozhat nekünk
Ajánlatunk
Állásajánlatok
- KÖNYVELŐ–SZÁMVITELI ÜGYINTÉZŐ - Budaörs Város Önkormányzata
- Credit Controller - Adecco
- Financial Derivatives Trader - GHF Kereskedelmi Kft.
- KÖNYVELŐ (Szlovák nyelvtudással) - GLS General Logistics Systems Hungary Kft.
- Financial Trainee - Financial Controlling - DIAGEO Üzletviteli Szolgáltatások Kft.





_fill_200x116.jpg)










