Az orvosoké a legelismertebb szakma

2009. szeptember 11., 10:28

A jogászok, orvosok és közgazdászok társadalmi elismertsége a legnagyobb a felsőoktatási hallgatók körében

A jogászok, orvosok és közgazdászok társadalmi elismertsége a legnagyobb Magyarországon a felsőoktatási hallgatók körében - derül ki az Educatio Kft. felmérésének legújabb eredményéből.

Az összegzés szerint a tudományos fokozat nélkül is doktori címmel járó jogi és orvosi pálya számít társadalmilag a legelismertebbnek. Az összes válaszadó diák közül minden harmadiknak elsőre a jogász szakma jut eszébe, mint ami a legnagyobb anyagi megbecsülésnek örvend. Ez utóbbi szempontból nem maradnak el sokkal utánuk az informatikusok, a közgazdászok és a műszaki mérnökök, akik lényegében ugyanannyi említést kaptak.
   
Az anyagi, egzisztenciális elismertség esetében összesen öt foglalkozás kapott érdemi számú említést, s közülük is négy emelkedik ki. Az összes válaszadó diák közül minden harmadiknak (35 százalék) elsőre a jogász szakma jut eszébe, mint ami a legnagyobb anyagi megbecsülésnek örvend. Ezen kívül további egytizedük (10,7 százalék) is megemlíti a jogászokat, így összesen a válaszadók közel fele (45,7 százalék) tartja kiemelkedőnek a jogi hivatás anyagi elismertségét.
   
Nem maradnak el sokkal utánuk az informatikusok (41,6 százalék), a műszaki mérnökök (39,9 százalék) és a közgazdászok (38,4 százalék) sem, akik lényegében ugyanannyi említést kaptak. Ugyan sokan említették az orvosokat (26 százalék) is, ám az ő anyagi megbecsültségükről alkotott kép már ellentmondásosabb, főképp, hogy nem tudni, a válaszadók csak a legális vagy a sokuk esetében igen jelentős hálapénzzel kiegészített jövedelmet és juttatásokat is figyelembe vették-e.
   
A többi felsorolt foglalkozás egészen elenyésző említést kapott, ami mutatja: a jelenlegi diákok közül szinte senki sem gondolja azt, hogy a tanítók, a középiskolai tanárok, a társadalomkutatók, a természettudósok és az agrármérnökök anyagi megbecsültsége nagy lenne. Figyelemreméltó azonban, hogy azok a diákok, akik ezeken a szakokon tanulnak, az általános vélekedésekhez képest valamelyest pozitívabban ítélik meg saját szakmájuk anyagi elismertségét, igaz, közöttük is döntő többségben vannak a pesszimisták.
   
Több tekintetben is változik a kép, ha az egyes foglalkozások társadalmi megbecsültségét, presztízsét vesszük figyelembe. Természetesen ez nem független az anyagi megbecsültségtől, ám a vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy az egyetemisták és főiskolások érdemi különbséget tettek a két szempont között.
   
A válaszadók közel háromnegyede (71,1 százalék) az orvosi pályát a két legelismertebb, legmegbecsültebb foglalkozás közé sorolta, amely messze a legmagasabb értéket jelenti. Érdekességként említik a felmérés készítői, hogy a második legtöbbször említett jogász szakma elsőre mégis többeknek eszébe jutott (40,4 százalék), mint az orvosi (30,2 százalék), ám összességében már kevesebben említették (53,5 százalék).     
   
A műszaki mérnök (20,3 százalék) és a közgazdász (20,2 százalék) pálya megítélése a jövedelmekhez hasonlóan ebben az összevetésben is szinte teljesen megegyezik, ám érezhetően mindkettőt kevesebben sorolták már a legmegbecsültebb szakmák közé. Az igazán feltűnő eredményt az informatikusok megítélése kapcsán tapasztalták: amíg sokak szerint az egyik legjobban megfizetett diplomásoknak számítanak, addig társadalmi presztízsük már jóval alacsonyabb (7,9 százalék).

Összebútoroznak a diákok: mennyi az albérlet?
Csaknem 60 millióba kerül egy gyerek
Felvételi: elbuktak a mesterszakok?
Nem tanulnak nyelvet a diplomázók
Ha van diplománk, inkább itthon dolgozzunk

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Facebook