Bajnai: szerényen szólva eredményesek voltunk

2010. április 01., 11:38

Bajnai Gordon szerint az elmúlt egy évet végigcsinálni rendkívül küzdelmes volt, de végigélni volt a legnehezebb. A kormányfő szerint a válság még nem ért véget, a tanulságokat viszont le kell vonni

A miniszterelnök szerint a válságkezelés sikeres volt, "szerényebben szólva pedig eredményes". Bajnai Gordon csütörtöki, a Parlamentben tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján azt mondta: Magyarország a válság legnehezebb szakaszán túljutott, de a válság még nem ért véget.

A kormányfő kabinetjének egyéves munkáját értékelve leszögezte: tavaly áprilisban az azonnali válságkezelés mellett döntöttek, és ma is úgy hiszi, ez volt az egyetlen módja annak, hogy az ország elkerülje a szakadékba zuhanást.
   
Bajnai Gordon kiemelte: kormánya nem politika ambíciók miatt vállalta a munkát, és a válság fenyegető kényszere, illetve a támogató parlamenti többség bölcs belátása miatt volt lehetőség "nagyobbat lépni". Magyarország a válságot megérezte, de az le nem terítette, "megingottunk, de nem buktunk el" - fogalmazott.

Bajnai Gordon szerint az elmúlt egy évet végigcsinálni rendkívül küzdelmes volt, de végigélni volt a legnehezebb. A miniszterelnök mai, több mint egyórás sajtótájékoztatóján prezentációt mutatott be a válságkezelés egy évéről, majd leszögezte: ezen az úton kell végigmenni, nincsen más választás. Úgy értékelte, többet is tettek annál, mint amire vállalkoztak.

Bajnai Gordon szerint a válságból le kell vonni a tanulságokat, mint egy súlyos betegségből, amely életformaváltást követel. A tanulságokat két közmondásban foglalta össze: "sosem szabad tovább nyújtózkodnunk, mint ameddig a takarónk ér", illetve "ki mint vet, úgy arat".

A kormányfő megköszönte az embereknek, hogy megvolt bennük a bölcsesség, a megértés, a kitartás és a józanság, hogy ezt végigéljék, elviseljék és mindenki tegye a maga dolgát.


Bajnai: nehéz lenne az új kormánynak irányt váltani
Bajnai: a szakadék széléről jöttünk vissza
Elszámoltatás: így kezdené a Fidesz

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

Június végén kezdődhet a hivatalos IMF-tárgyalás

2012. május 21., 11:40
Június végén kezdődhet a hivatalos IMF-tárgyalás

Londoni elemzői értesülés szerint a magyar kormány arra számít, hogy az uniós pénzügy- és gazdasági miniszterek tanácsának (Ecofin) június végi - a konvergenciaprogramot magyar várakozások szerint jóváhagyó - ülése után kezdődhetnek meg a hivatalos tárgyalások az új IMF/EU-programról. Magyar illetékesek korábbi nyilatkozatai szerint ősszel lehet meg a végső megállapodás.

Facebook