BKV-botrány: előzetesben Regőczi

2010. február 16., 17:42

A Fővárosi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte Regőczi Miklóst, a BKV volt kommunikációs vezérigazgató-helyettesét - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője

A Fővárosi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte Regőczi Miklóst, a BKV volt kommunikációs vezérigazgató-helyettesét - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel.

A bíróság azzal indokolta a volt BKV-s vezető előzetes letartóztatásba helyezését, hogy a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélye oly mértékű lehet, amit csak letartóztatással lehet kiküszöbölni - tette hozzá Skoda Gabriella.
   
Francsics Imre, Regőczi Miklós ügyvédje az MTI-nek megerősítette, hogy védencét a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

Az első fokon eljáró Budai Központi Kerületi Bíróság február 5-én rendelte el Mesterházy Ernő fővárosi főtanácsadó és Zelenák Tibor volt kommunikációs főosztályvezető előzetes letartóztatását, Regőczi Miklóst pedig házi őrizetbe helyezte. A döntés akkor nem volt jogerős, mivel az ügyészség - amely Regőczi esetében is előzetes letartóztatást kezdeményezett - fellebbezett a döntéssel szemben, ennek adott most helyt a bíróság.

Regőczi Miklóst - Zelenák Tibor, volt kommunikációs főosztályvezetővel együtt - február 3-án vette őrizetbe a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Akkor a volt vezérigazgató-helyettest hűtlen kezelés miatt hallgatták ki a nyomozók, akik szerint Regőczi Miklós 12 cég vonatkozásában mintegy 81 millió forint, Zelenák Tibor pedig 6 cég vonatkozásában több mint 30 millió forint vagyoni hátrányt okozott a közlekedési társaságnak.

Regőczi Miklóst és Zelenák Tibort januárban Horváth Éva, Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes szóvivőjének fiktív foglalkozásával is meggyanúsították. A nyomozók szerint a volt szóvivő 2008. február 1. és  2009. szeptember 18. között úgy vett fel a BKV-tól összesen 24 millió forint munkabért, prémiumot és jutalmat, hogy azért ténylegesen nem végzett munkát.

BKV-feljelentés: miért nem kérik, amit nem találnak?
BKV: a rendőrség nem hírverést akar
A BKV-s rendezvények is gyanúsak? 

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Facebook