Büdzsé: tízmilliárdot átcsoportosítana az MSZP

2009. november 23., 14:06

A 2010-es büdzséhez benyújtott "második körös" módosító indítványokról hétfőn szavaz a parlament. A Fidesz szerint a büdzsé arra vár, hogy visszavonják

Az MSZP-frakció és a kormány által támogatott, a jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító indítványok mintegy tízmilliárd forintot csoportosítanak át a minisztériumokon belül. A 2010-es büdzséhez benyújtott "második körös" módosító indítványokról hétfőn szavaz a parlament.

Szabó Lajos, az MSZP-frakció költségvetési munkacsoportjának vezetője a hétfő délutáni szavazást megelőzően elmondta: már csak arra van lehetőség, hogy egyes fejezeteken belül átcsoportosításokat kezdeményezzenek. Az oktatási, az önkormányzati, az esélyegyenlőségi, a szociális ügyek, illetve a sport területén kezdeményeztek a szocialisták változtatásokat az egyes minisztériumok fejezetein belül - hangsúlyozta az MSZP-s politikus. Ezekről szólva Szabó Lajos kiemelte: a többcélú kistérségi társulások támogatását 900 millió forinttal emelnék meg, itt az eredeti javaslatban "nullával tervezett" normatívát 17 ezer forintra emelték fel.

Az érettségi szakmai vizsgákra 300 millió forint, az esélyegyenlőséget segítő közoktatási feladatok támogatásánál 600 millió forint pluszt adnak az indítványok; a közoktatás mérési, értékelési programjára 300 millió forintot, a Teljesítmény motivációs alapra 500 millió forintot, az Útravaló ösztöndíj programra 600 millió forintot, a Nemzeti Kiválóságokért Közalapítvány támogatására pedig 20 millió forintot csoportosít át az MSZP. A szocialista politikus kiemelte, hogy a Pécsi Tudományegyetem nagykanizsai kihelyezett képzőhelyének felújítását 68 millió forinttal támogatják.

Elmondta még, hogy a javaslatok között szerepelnek azok is, amelyek szerint a Rádió C, a Rajkó Zenekar, a 100 tagú cigányzenekar összesen 135 millió forintot, a roma oktatási alap pedig 85 millió forintot kap.

Ön mennyit költ az idén karácsonyi ajándékokra? Szavazzon!
Szabó Lajos hangsúlyozta, hogy a szociális célú támogatásoknál a fogyatékos szervezetek, a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szervezetek támogatását is növelik, illetve a szocialisták támogatják a "Szegények bankjának" létrehozását. A sporttámogatások kapcsán a képviselő szólt arról, hogy 100 millió forintot csoportosítanak át a diáksporthoz, a versenysporthoz pedig 300 millió forintot.

Az MSZP visszaállítja a Duna Művészegyüttes támogatási szintjét, illetve támogatja az a javaslatot, amely az MTV Közalapítvány támogatásának terhére 2,3 milliárd forinttal emeli a Hungária Televízió Közalapítvány, azaz a Duna Televízió támogatását.

A javaslatok egyike pedig nevesíti az M44-es Kecskemét-Békéscsaba autópálya előkészítésének támogatását 3 milliárd forinttal - emelte ki a költségvetési munkacsoport vezetője.

Hangsúlyozta: vannak olyan módosító indítványok is, amelyek nem járnak "pénzmozgással", ezek között említette, hogy meg kell állapítani a költségvetés belső tételeinek egyenlegét, ez a plafontörvényből adódó kötelezettség. Ide tartozik az az indítvány is, amely pontosítja az elsődleges egyenleg és az állami kötelezettségvállalás mértékét.

A kormány és a tűzoltóság abban állapodott meg, hogy jövőre is az ideihez hasonló módon finanszírozzák a tűzoltóságot - emelte ki a szocialista politikus.


Fidesz: a büdzsé arra vár, hogy visszavonják

Varga Mihály, a Fidesz alelnöke sajtótájékoztatóján a Parlamentben azt mondta: reméli, hogy ebben közre tudnak majd működni. A büdzsét át kell dolgozni, más szempontok szerint kell felépíteni, "olyan költségvetésre van szükség, amely hozzájárul a stabil, kiszámítható növekedéshez, a munkahelyek teremtéséhez" - mondta Varga Mihály.   

A 2010-es büdzséhez benyújtott "második körös" módosító indítványokról, amelyekről hétfőn szavaz az Országgyűlés, közölte: döntő többségüket az MSZP nem támogatja, vagyis nem fognak átmenni, és így nem javítják a meglévő költségvetést.

Az SZDSZ szóban már igent mondott

Varga Mihály megerősítette: a benyújtott büdzsé nem elfogadható számukra, nem fogják a végszavazáson támogatni, ugyanis nem alkalmas arra, hogy 2010-ben akár a magyar gazdaságon, akár a magyar családokon, akár a magyar embereken érdemben tudjon segíteni. Szerinte a 2010-es egy megszorító jellegű költségvetés, amely elvesz az emberektől, támogatásokat szüntet meg, a közszférában pedig leépít.

Ha a Fidesznek módja lesz rá, a következő évben a költségvetést vissza fogja vonni és átdolgozza, hiszen ez a büdzsé nem alkalmas arra, hogy több munkahelyet teremtsen az országban, hogy a rohamosan növekvő munkanélküliséget megállítsa, hogy stabil növekedést teremtsen - jelentette ki.

Varga Mihály szerint azok az áldozatok, amelyeket az emberek hoztak az elmúlt hónapokban, és amelyeket a kormány sikerként próbál eladni, válságkezelő intézkedésekként nem segítettek a válságból való kilábalásban, éppen ellenkezőleg: a válságot tovább mélyítették. "Ez egy felesleges kitérő volt a magyar gazdaságpolitikában, ezeket meg lehetett volna spórolni; ez egyébként nem jelentett mást, mint a korábbi Gyurcsány-korszaknak a folytatását" - fogalmazott a volt pénzügyminiszter, aki szerint Bajnai Gordon kormányfő semmilyen érdemi, gazdaságpolitikai szempontból újnak számító intézkedést nem hozott a korábbiakhoz képest.

Bajnai Gordon hétfői szavaira - amelyeket az SZDSZ-frakció ülése után mondott - Varga Mihály kérdésre úgy reagált: olyan gazdaságpolitika nem lehet jó, amely mélyíti a recessziót, és növeli a munkanélküliek számát.

Mélyebbre zuhanunk, de aztán irány felfelé
Nyugdíj: januártól 3450 forinttal több lesz! 
Járai: száz éves problémákat kell megoldani

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Facebook