Egyes számítások szerint 120 ezer megtett kilométer után, illetve 4 év felett 25-30 százalékkal nő az éves szervizdíj
Egyes számítások szerint 120 ezer megtett kilométer után, illetve 4 év felett 25-30 százalékkal nő az éves szervizdíj.Bár a válság hatására a céges autók átlagéletkora is nőtt és immár megközelítette a 4 évet, a magántulajdonban lévő járművek ennél lényegesen idősebbek - a teljes hazai személygépkocsi-állomány átlagéletkora 2009-ben ugyanis majdnem 11 év volt. Ennek azonban a KBC Autolease szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye szerint elsősorban nem presztízsokai vannak, sokkal inkább gazdasági megfontolások késztetik a cégeket a gyakoribb autóváltásra.
A KBC Autolease tapasztalatai szerint a négy évesnél idősebb autók megtartását már alaposan át kell gondolni a vállalkozásoknak. Egyrészt ekkor jár le a garanciális időszak, másrészt a közlekedésbiztonsági szempontból lényeges alkatrészek, mint például a futómű, kormánymű, a hajtáslánc vagy a kuplung cseréjére is ezen időszak után kerül sor. A KBC Autolease tartós bérletbe adott, felső-közép kategóriás autókra végzett számításai szerint 120 ezer megtett kilométer után, illetve 4 év felett az éves szervizdíj 25-30 százalékkal nő meg.
Az operatív lízing – mint finanszírozási forma - lényege, hogy a gépjármű a bérbeadó tulajdonában marad, és az autó szervizelésével kapcsolatos minden költség is őt terheli. A teljes körű flottakezelést végző cégek többnyire az autóhoz kapcsolódó összes szervizelési feladatot vállalják, így ha nagyobb futásteljesítményre kötik meg a bérleti szerződést, az a szervizdíjak növekedését vonja maga után. Ezt persze a flottakezelők csak magasabb havidíj mellett vállalják – magyarázza Zs. Nagy István a KBC Autolease üzletág igazgatója. Ráadásul a bérleti időszak végén a flottakezelők a gépjárműveket értékesítik, és a fiatalabb, kevesebbet futott autókra magasabb árakat érhetnek el a használtautó-piacon.
Privátbankár
Címlapon
Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
Kedvezőtlenül alakulnak az idei foglalkoztatási kilátások, mivel a legtöbb vállalat létszámcsökkentést tervez. Az elbocsátások az 500 fő feletti cégek esetében lesznek a legjellemzőbbek. A cégek többsége eddig megpróbálta tartani a létszámot bízva a javuló konjunktúrában, mára azonban úgy tűnik már nem bíznak a kedvező kimenetelben-
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Szavazott a görög parlament: jöhet a mentőcsomag
- Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
Legfrissebb híreink
- Szavazott a görög parlament: jöhet a mentőcsomag
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
Ajánlatunk
Állásajánlatok
- Szenior finanszírozási munkatárs [BA-KGP1] - Focus Consulting Kft.
- FINANCIAL POSITIONS (SSC, with Fluent English knowledge) - PBS International Kft.
- Financing Business Support Professional (Dutch speaker) - PBS International Kft.
- SAP Fixed Asset Systems Analyst - PBS International Kft.
- Spanyol-portugál nyelvű AP Analyst - Exact Solutions Kft.





_fill_200x116.jpg)










