Csökkenő magyar átlagbér: kétszázezren innen és túl

2009. szeptember 17., 09:22

A reálkereset (a fogyasztói árindex 3,6%-os növekedése mellett) 2,1%-kal maradt el az előző évitől - közölte a KSH

A reálkereset (a fogyasztói árindex 3,6%-os növekedése mellett) 2,1%-kal maradt el az előző évitől - közölte a KSH.

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél a számviteli nyilvántartások alapján jelentett bruttó átlagkeresetek 2009 első hét hónapjában 1,3%-kal, a nettó átlagkeresetek 1,4%- kal haladták meg az egy évvel korábbit - közölte a KSH. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a reálkereset (a fogyasztói árindex 3,6%-os növekedése mellett) 2,1%-kal maradt el az előző évitől. A reálkereset a versenyszférában 0,4%-kal emelkedett, a költségvetési szektorban pedig (döntően a 13. havi juttatás kifizetési szabályainak változása miatt) 8,1%-kal csökkent a az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Az alkalmazásban állók létszáma a 2009. január–július közötti időszakban átlagosan 2 millió 666 ezer volt. A költségvetési szférában 736 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 842 ezren dolgoztak. Ez a megfigyelt körben a foglalkoztatottak létszámának 4,1%-os csökkenését jelentette az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül a versenyszférában 6,5%-os csökkenés következett be. A költségvetés esetében a létszámbővülés a közfoglalkoztatási formában dolgozók emelkedéséből adódott. Az ebben a formában alkalmazottakat figyelmen kívül hagyva 0,7%-kal csökkent a létszám.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 198 100 Ft volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 197 100 Ft-ot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 203 200 Ft-ot ért el. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 1,3%-kal haladták meg az előző év január–júliusát. Ezen belül a versenyszférában 4,9%-kal növekedtek az átlagkeresetek, a költségvetés területén pedig a 13. havi illetmény kifizetési szabályainak változása miatt 6,9%-kal maradtak el az előző évitől. Jelentősebben felülmúlták az előző év azonos időszakit az energiaipar (7,5%), az ingatlanügyletek (6,0%), az építőipar
(5,9%), valamint a szállítás, raktározás (5,3%) január–júliusi keresetei.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset 122 100 Ft-nak felelt meg; (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 90 000 Ft, a szellemi foglalkozásúaké 155 200 Ft). A nettó kereset így átlagosan 1,4%-kal volt magasabb az előző évinél. Ezen belül a versenyszférában 4,0%-os növekedés, a költségvetési
szervezeteknél pedig 4,8%-os csökkenés jelentkezett.

Csak félmegoldás a nyilvános fizetési lista
A válság ellenére óriási fizetésemelések a tőzsdén
Adó: mi az a "tevékenység piaci értéke"?
Munka nélkül: a férfiakat jobban sújtja a válság
Még nehezebb az élet: tovább csökkenő reálbérek

Privátbankár

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Facebook