Demján: örök cselédsors vár a magyarokra

2010. március 04., 10:41

Önmagunknak köszönhetjük, hogy Magyarország mára de facto elvesztette a pénzügyi függetlenségét - mondta Demján Sándor

Nem az IMF-et kell szidni, önmagunknak köszönhetjük, hogy Magyarország mára de facto elvesztette a pénzügyi függetlenségét – mondta a TriGranit-csoport elnöke a Figyelőnek adott interjúban.

Demján Sándor szerint a Fidesz 2002-ben rendben adta át a magyar gazdaságot, melyhez hozzáteszi: „Ami utána következett, az nem a vállalkozások bűne, nem az egyszerű munkásé vagy alkalmazotté, hanem a politika bűne. Ezt kár kikerülni, ezt be kell ismerni, ki kell javítani” - állítja Demján Sándor a Figyelő csütörtökön megjelent számában.

A legismertebb magyar vállalkozó szerint a vállalkozók a jövő heti gazdaságpolitikai fórumon megfogalmazzák elvárásaikat az új kormány felé, s ha az homlokegyenest mást csinál majd, akkor kemény kritikákra számíthat Demján szerint. A Trigránit-csoport elnöke a Fidesz gazdasági koncepciójával kapcsolatban elmondja:  „A Fidesz koncepciójában a gazdasági növekedés előtérbe helyezése jó konstrukció; a kérdés az, miből lesz majd növekedés. Nagyvállalat nem jön ide, valószínűleg állami vállalatokat kell alapítani, bármilyen furcsa is.”

Az euróval kapcsolatban Demján elmondta: „Gyenge árfolyammal kell felzárkózni - akkor még mindig marad mozgástered. A gazdaságnak levegő kell. Az euró elszívja. […] Ha gyorsan bevezetnék az eurót, mielőtt 80 százalékig felzárkózunk, akkor - megint mondok egy jóslatot - örök cselédsors vár a magyarokra."

„Ha nincs válság, az ország már csődbe ment volna, példát statuáltak volna velünk. Évekkel ezelőtt már elmondtam, hogy 6-8 nagy kötvénytulajdonosnak van kiszolgáltatva Magyarország. Ha nem jött volna be a válság, akkor a megrendült bizalom következtében már régen csődbe juttattak volna minket” - vélekedett Demján.

A vállalkozók hazafiasságáról elmondta: „Ez egy fura ország, itt ki van osztva, hogy ki lehet hazafi. Újságíró, művész, az egyszerű paraszt, vagy egy munkás is lehet, de vállalkozó, az nem lehet. (…) El kell hinni rólunk is, hogy aggódunk ezért az országért - sőt, jobban aggódunk, mint a politikusok.”

A hét kérdése:
Ön mi alapján dönt a választásokon? Szavazzon!
„Az a rossz hírem van, hogy hamarosan az esztergályos, de lehet, hogy a lakatos, a tetőfedő vagy a vízvezeték-szerelő háromszor annyit fog keresni, mint a feleslegesen kiképzett pszichológus, szociológus, médiaszakember, és sorolhatnám, mert a munkaerőnek is kereslet-kínálati piaca van. A kérdés az, itthon tudjuk-e tartani őket, mert Nyugat-Európában ugyanez a helyzet” - mondta el véleményét a munkaerőpiacról Demján.

„Nem tudom, kik rakták össze az oktatási rendszert, de azt hiszem, itt óriási hibák vannak. A legnagyobb probléma ebben az eltorzult szisztémában a tanárképzés, mert ha nem lesznek fizika- és matematikatanárok, akkor felejtsük el a gazdaságot” - tette hozzá.

„A pénzügyi függőség rosszabb, mintha tankok vonulnak be, mert azokat látom, bemérem, tiszta dolog. A pénzügyi függetlenséget nem lehet másként visszanyerni, csak munkával, termeléssel, összefogással - és protekcionizmussal”  - olvasható a a TriGranit-csoport elnökével készített interjúban.

A nők már nem is álmodnak férfi-fizetésről?
Tesped az egész ország

Privátbankár

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

Június végén kezdődhet a hivatalos IMF-tárgyalás

2012. május 21., 11:40
Június végén kezdődhet a hivatalos IMF-tárgyalás

Londoni elemzői értesülés szerint a magyar kormány arra számít, hogy az uniós pénzügy- és gazdasági miniszterek tanácsának (Ecofin) június végi - a konvergenciaprogramot magyar várakozások szerint jóváhagyó - ülése után kezdődhetnek meg a hivatalos tárgyalások az új IMF/EU-programról. Magyar illetékesek korábbi nyilatkozatai szerint ősszel lehet meg a végső megállapodás.

Facebook