Egyre könnyebb a kosarunk, de olcsóbbat nem veszünk

2009. szeptember 03., 17:45

Míg az Egyesült Államokban és Európában a fogyasztók inkább az olcsóbb termékeket keresik, addig a magyarok inkább kevesebbet vásárolnak a megszokott cikkekből

A közel egy éve tartó gazdasági válságra mára már minden fogyasztó reagált valamilyen módon. Érdekes azonban, hogy míg az Egyesült Államokban és Európában a fogyasztók inkább spórolnak és az olcsóbb termékeket keresik, addig a magyarok kevesebbet vásárolnak a megszokott napi fogyasztási cikkekből – állapítja meg a The Boston Consulting Group és a GfK Hungária közös elemzése, amely többek között a világ és a magyar fogyasztók szokásainak különbségeire is rávilágít. A felmérések adatai megerősítik, hogy ebben az új, megváltozott gazdasági helyzetben a fogyasztók sokkal inkább saját magukkal, illetve saját családjukkal foglalkoznak.

A magyarországi háztartások fogyasztása az elmúlt fél évben tovább csökkent, noha egyre többet hallani a válság végéről, illetve a fogyasztói bizalom helyreállásáról. A közel egy éve tartó gazdasági válságra mára már minden fogyasztó reagált valamilyen módon. Míg a korábbi nyugat-európai reakciók alapján azt vártuk volna, hogy hazánkban is az olcsóbb termékek és az olcsóbb bevásárlási csatornák népszerűsége nő majd, addig a magyar fogyasztók ennél sokkal „változatosabban” reagáltak a gazdasági körülmények megváltozására – derül ki a The Boston Consulting Group (BCG) és a GfK Hungária közös elemzéséből.

Amíg a fejlett országokban a spórolás és az olcsóbb termékek megvásárlása csak az elmúlt 12 hónapban vált meghatározóvá, addig a magyar fogyasztó inkább a nem szükséges, vagy a kevésbé szükséges vásárlások visszafogásával reagált a válságra. A GfK Hungária háztartások privát fogyasztását monitorozó ConsumerScan adatai szerint 2009 első félévében is folytatódott az a trend, miszerint inkább mennyiségben vásárolunk kevesebbet, azonban a megszokott termékeinket, még ha ritkábban is, de megvesszük.

Mind a BCG, mind a GfK Hungária adatai megerősítik, hogy mostanában a fogyasztók sokkal inkább önmagukkal, illetve saját családjukkal foglalkoznak.

Juhász László, a BCG ügyvezető igazgatója kiemelte: a magyar háztartások kevesebbet költenek tartós fogyasztási cikkekre, valamint szabadidős tevékenységekre, de a napi fogyasztási cikkek közül például visszaesett az ásványvizek forgalma is, mivel azt csapvízzel helyettesítik.

Jellemző trend továbbá, hogy a fogyasztók "begubóznak" , egyre több időt töltenek otthonukban, ahol "önellátásra" törekednek, például saját maguk főznek - mondta Juhász László.


A magyar nőket általában sokkal inkább érdekli a családjuk helyzete, mint az országé. A BCG által megfogalmazott kijelentés, amely szerint „a bevásárlás ma már sokkal inkább idő, türelem és lábmunka eredménye”, tökéletesen igaz a hazai háziasszonyokra. Egyre több időt töltenek bevásárlással, hiszen több boltba mennek be, egyre többen keresik az akciós kínálatokat, hiszen egy szűkebb forrásból kell gazdálkodniuk - olvasható a BCG és a GfK  Hungária közleményében.

Pénzzel és diplomával a kézben többet adakozunk
Fogy a magyar: kevesebb szülés, több halál
Klímaváltozás: a magyarok széttárt karral állnak
Milyen a magyarok ideális vásárlóhelye?
Forrón szeretjük: a teán nem spórolunk

Privátbankár

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Facebook