Európa légtere újra csendes

2010. április 23., 15:23

Visszatért a normális kerékvágásba a légi közlekedés Európában, immár második napja elérheti a 28 ezret a közlekedő légi járatok száma - az uniós tagállamok nem vizsgáztak jól a vis maior helyzet kezelésében?

Visszatért a normális kerékvágásba a légi közlekedés Európában, immár második napja elérheti a 28 ezret a közlekedő légi járatok száma - jelentette ki az Európai Bizottság közlekedési felelőse, Siim Kallas pénteken Brüsszelben.

Megerősítette álláspontját a légteret ellenőrző nemzetközi szervezet, az Eurocontrol is, amely közleményében szintén a forgalom normalizálódásáról, a légtér nagy részének biztonságos átjárhatóságáról tett említést.

Kallas megerősítette azt a spanyolországi bejelentést is, hogy az európai uniós tagországok közlekedési miniszterei május elején rendkívüli találkozót tartanak Brüsszelben, és ezen igyekeznek levonni az EU-t érintő következtetéseket a vulkáni hamufelhő okozta problémákból.

Azt is elmondta, hogy ő maga már jövő kedden jelentést terjeszt elő erről a bizottságnak, és ebben rövid, közép-, valamint hosszú távú intézkedésekre, iránymutatásokra egyaránt javaslatot tesz. A kiemelt területek között említette az uniós szabályozás és a tagországok közti koordináció javítását, az utasok jogainak biztosítását, a gazdasági károk enyhítését és jövőbeni megelőzését, a válságkezelés szempontjából levonható tanulságokat, valamint specifikusan a vulkáni fenyegetésre vonatkozó vizsgálatok és intézkedések előkészítését.

A tanulságok közül Kallas kiemelte annak szükségességét, hogy gyorsítsák az egységes európai légtérszabályozás megteremtését. Különösen fontosnak mondta a légitársaságok utaskezelésre vonatkozó kötelezettségeinek betartatását is. Úgy vélte ugyanakkor, el kell kerülni, hogy felelősöket keressenek a kialakult helyzetért, mert a légtérzár fő indoka egyértelműen a biztonság volt.

Az izlandi vulkánkitörés a múlt hét közepétől napokon át súlyos fennakadásokat okozott a kontinens légi közlekedésében. A több kilométeres magasságban terjedő sűrű hamufelhő miatt - biztonsági okokból - elrendelt repülési tilalom milliárdos nagyságrendű gazdasági kárt okozott, és utasok milliói jutottak miatta késve a céljukhoz.

José Blanco spanyol közlekedési miniszter pénteken Madridban jelentette be, hogy az Európai Unió soros elnöksége rendkívüli miniszteri találkozót hívott össze május 4-re. Mint mondta, ezen konkrét javaslatokat tesz majd egy közös európai légtér gyors létrehozása érdekében.

A téma érintőlegesen napirenden szerepel az EU-tagállamok külügyminisztereinek hétfői luxemburgi találkozóján is.

Az Air France és a Lufthansa bukta a legnagyobbat
A gyengék elhullanak a vulkáni hamu miatt
Megsemmisítő csapás volt a légtérzár
A vulkán befűthet a turizmusnak és az olajáraknak
Jön a hamu, de a magyar légteret nem zárják le
Váratlan bejelentés: nyitva a brit légtér

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Készül a görög parlament a megszorító csomag elfogadására

2012. február 11., 16:35
Készül a görög parlament a megszorító csomag elfogadására

A görög parlament holnap szavaz az EU által kirótt, korábban a politikai pártok által elfogadott további megszorító intézkedésekről. Ha a parlament is jóváhagyja az intézkedéseket, akkor vélhetően megnyílnak Görögország előtt a csapok, és megkapja újabb, 130 milliárd eurós mentőcsomagját.

Facebook