Feljelentik az Orbán-nyilatkozat megrongálóit

2010. augusztus 09., 07:00

Szabálysértési eljárás indulhat azok ellen, akik megrongálják a nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozatot

Szabálysértési eljárás indulhat azok ellen, akik megrongálják a kifüggesztett nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozatot

Rongálás miatt indulhat szabálysértési eljárás azok ellen, akik tevőlegesen is kifejezték nemtetszésüket a közhivatalokban kifüggesztett a nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozat miatt, de a bírónak nem feltétlenül kell szankcionálnia az engedetlenségi akciót - írta a hétfői Népszava.

A napilap szerint eddig két feljelentésről tudni, amit közhivatalok tettek, az intézményekben kifüggesztett nemzeti együttműködésről szóló nyilatkozat megrongálása miatt. Az első esetben, július végén egy budapesti ügyvéd a Vám- és Pénzügyőrség nyomozó hivatalának óbudai székházában keltett feltűnést azzal, hogy reggelijét a nyilatkozatra dobta, majd szétkente azon. A hivatal garázdaság miatt feljelentette és értesítette az ügyvédi kamarát is. A napokban pedig Heindl Péter történelemtanár a pécsi adóhivatal épületében kifüggesztett nyilatkozatra egy paprikajancsit rajzolt. Az oktatót az adóhivatal szintén feljelentette.
   
Érden hasonló "támadás érte" a földhivatalban kihelyezett nyilatkozatot, ám ott nem tudni, tettek-e feljelentést - olvasható a cikkben.
   
Magyar György ügyvéd a Népszavának úgy nyilatkozott: jogállamban be kell tartani a jogszabályokat. Emlékeztetett ugyanakkor arra: 2008 februárjában a Fidesz-frakció "polgári engedetlenségi akcióként" elbontotta a Kossuth téren a rendőrségi kordonokat, ám ezt utóbb a bíróság oly csekély fokban találta veszélyesnek a társadalomra, hogy nem szabott ki büntetést.

Népszava

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Facebook