Idén még nem az ügyfelek fizetik a bankadót

2010. július 27., 11:56

A bankadó szükséges rossz, mértéke azonban borzasztóan magas a Magyar Bankszövetség elnöke szerint. Idén már képtelenség az ügyfelekre áthárítani a terheket

A bankadó szükséges rossz, mértéke azonban borzasztóan magas a Magyar Bankszövetség elnöke szerint. Erdei Tamás, az MKB Bank elnök-vezérigazgatója Csányi Sándorral, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójával egyetértve úgy véli: ebben az évben már képtelenség az ügyfelekre áthárítani a terheket, hiszen ők amúgy is nagyon nehéz pénzügyi körülmények között élnek.

Erdei Tamás a portfolio.hu-nak adott interjúban elmondta: a bankoknak nem érdeke, hogy akár lakossági, akár vállalati ügyfeleiket ellehetetlenítsék, ezért az idén tartalékaikkal, illetve tőkéjükkel szemben kell leírniuk a pluszterhet. Ha középtávon, például három éven keresztül fennmaradna az adóteher, elkerülhetetlenné válna, hogy beépüljön a költségek közé. Ellenkező esetben ugyanis a bankok veszteségessé válhatnak - emelte ki.

Az elnök elmondta, hogy a bankadó miatt nem romlott meg a viszony a kormánnyal és neheztelésről sincs szó, érdekellentét alakult ki a bankrendszer és a kormány között.

Kifejtette: mindvégig hangsúlyozták a tárgyalásokon, hogy a hatalmas mértékű bankadó nagyon komoly veszélyeket rejt magában, és nemcsak a bankok eredményességére hat. A bankok hitelezési kedve és képessége ugyanis csökkenni fog, aminek súlyos reálgazdasági kihatásai lehetnek.

A bankadóval nem oldódnak meg Magyarország gazdasági gondjai, mivel a különadó a jelentősebb bankok éves nettó árbevételét 15-18 százalékkal csökkenti, amit a bankok át fognak hárítani ügyfeleikre, akik drágábban fognak hitelhez jutni - olvasható a Saxo Bank-nak az MTI-hez kedden juttatott elemzésében.

A koppenhágai központú, online kereskedésre és befektetésekre szakosodott bank az elemzésben úgy ítéli meg, hogy a gazdasági válságból való kitöréshez a magánszektor beruházásai szükségesek, ehhez azonban méltányos árú hitelek kellenek. Ha azonban a hitelezés akadályba ütközik, a beruházások csökkenni fognak, és a válság leküzdése is elhúzódik. "A legrosszabb esetben a hitelek elérhetőségének beszűkülése akár még a válságot is tovább gerjesztheti" - fűzik hozzá.

Arra a felvetésre, hogy nemcsak az idén, de jövőre is 200 milliárd forintot szeretne beszedni a kormány a pénzügyi szektortól, Erdei Tamás elmondta: a törvény egyértelmű, jövőre is ennyit kell befizetnie a pénzügyi ágazatnak. A 2011-es költségvetés tárgyalása során azonban szeretnének újabb egyeztetéseket folytatni a kormánnyal, és elérni, hogy a jövő évi különadó már kevésbé terhelje a bankokat, 2012-ben pedig beállhat egy európai átlagnak megfelelő szint - fűzte hozzá a bankszövetség elnöke.

Erdei Tamás a Nemzeti Eszközkezelő Társaságról kifejtette: az lesz a feladata, hogy a szociálisan nehéz helyzetbe sodródott családokat megsegítse. A bankrendszer az ő hiteleiket nem tudja kezelni, a kilakoltatási moratórium sem tartható fenn hosszú ideig, hiszen a teljes magyar jelzáloghitelezést ellehetetlenítheti. Ezt a problémát előbb-utóbb fel kell tehát oldani, hiszen egy ponton túl a bankok nem tehetnek mást, mint hogy érvényesítsék a biztosítékokat.

Erdei Tamás szerint az sem kérdés, hogy a rossz hitelek után a bankoknak is veszteséget kell elszenvedniük. Arra számít, hogy a már meglévő céltartalékoknak megfelelő, illetve a követelésvásárlási piacon uralkodó árakhoz hasonló szinten fogják tudni eladni a bankok a rossz követeléseket az állami szereplőnek.

A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalások megszakadásáról kifejtette: nem jó hír a pénzpiacok számára. Magyarország gazdasági megítélése kulcsfontosságú, ha az ország minősítése romlik, megdrágul a finanszírozás, s a bankok is rosszabb feltételekkel jutnak forráshoz. Aláhúzta: a gazdaság egészének érdeke, hogy folytatódjanak a tárgyalások az IMF-fel, el kell kerülni a negatív kilátásokat és hatásokat. Ellenkező esetben romolhat a magyar szuverén adósság és a magyarországi bankok besorolása is - emelte ki.

Az MKB Bank sorsáról Erdei Tamás elmondta: a bank eladásával kapcsolatos tárgyalásokról szóló sajtóhírek légből kapottak. Közölte: nem állítja, hogy időről időre nem mutatkozik érdeklődés a bank iránt, de az MKB Bank, amelynek mintegy 90 százalékos tulajdonosa a BayernLB, nem eladó, s az unió sem hozott olyan döntést, amelynek értelmében a bajor tulajdonosnak értékesítenie kellene magyar leánybankját.

 

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Facebook