Izzik a cigánygyűlölet Szlovákiában

2010. január 26., 12:46

Egy országos felmérés szerint Szlovákiában a romák és a nem romák közti feszültség a legnagyobb, a szlovák-magyar feszültség csak ezután következik

Egy országos felmérés szerint Szlovákiában a romák és a nem romák közti feszültség a legnagyobb, a szlovák-magyar feszültség csak ezután következik, míg a harmadik helyre a társadalom felső és alsó rétegei közti feszültség került.

A Szlovákia 2009-2010 elnevezésű felmérést, amelynek eredményét Pozsonyban ismertették kedden, a Szlovák Tudományos Akadémia Szociológiai Intézete készítette.
  
Kiderült az is, hogy a sajtóban a legnagyobb teret a szlovák-magyar politikai konfliktus, illetve a romák és a nem romák közti társadalmi és politikai problémák kapták.
   
A szlovák-magyar feszültség alapvetően politikai szintű, a nagypolitika eredménye - vélekedik Ján Buncák politológus. Megjegyezte: erre vall az a tény is, hogy ezt a problémát leginkább az észak-szlovákiai Zsolna (Zilina) lakosai érzékelik, holott ők a magyarokkal gyakorlatilag nem kerülnek napi kapcsolatba, hiszen nem ebben a régióban él a szlovákiai magyar kisebbség.
  
A roma lakosság kényszer-kilakoltatásának befejezésére szólította fel igen éles hangvételű jelentésében a román hatóságokat az Amnesty International.

A világ legnagyobb emberi jogi szervezetének 12 oldalas, fotókkal és esettanulmányokkal illusztrált jelentése szerint Románia-szerte roma családokat lakoltatnak ki erőszakkal otthonaikból, akaratuk ellenére, megfelelő előzetes konzultáció, értesítés és megfelelő másik lakás felkínálása nélkül.
"Az etnikai feszültséget nagyobb mértékben a szlovák nemzetiségűek érzékelik, kevésbé a magyar és a roma nemzetiségűek" -
fejtette ki továbbá Buncák. "Ez is azt bizonyítja, hogy politikai konfliktusról van szó" - tette hozzá.
   
Szerinte a fiatalabbak jobban érzékelik a feszültségeket, mint az idősebbek. "A romák egyre inkább kezdenek elégedetlenek lenni a társadalomban elfoglalt helyzetükkel" - mutatott rá a szociológus.
   
Komoly feszültség mutatkozik a szlovákiai társadalom felső és alsó rétege között is, míg a fiatalabb és az idősebb generációk, az alkalmazottak és a nyugdíjasok, a férfiak és a nők között gyakorlatilag nincs feszültség. 
   
Az országos felmérést az akadémia szociológiai intézete a pozsonyi Komensky Egyetem szociológiai karával együttműködve, 2009-ben készítette egy nagyobb ívű projekt keretében.

A szlovák külügyminiszter figyelmeztette Orbánékat
Robert Fico a szlovák Orbán Viktor?
Nyelvtörvény: félnek a magyarok

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Facebook