Kötelező: egy ezresért képesek vagyunk váltani

2009. október 21., 13:40

A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. által megkérdezett 12 ezer ügyfél 21,5 százaléka vélte úgy, hogy 3-5 ezer forint megtakarításért biztosítót váltana a küszöbön álló kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban, de még az 1-2 ezer forint közötti megtakarítás is váltásra ösztönözné minden tizedik megkérdezettet

A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. által megkérdezett 12 ezer ügyfél 21,5 százaléka vélte úgy, hogy 3-5 ezer forint megtakarításért biztosítót váltana a küszöbön álló kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban, de még az 1-2 ezer forint közötti megtakarítás is váltásra ösztönözné minden tizedik megkérdezettet - mondta Buczolich Antónia Judit ügyvezető igazgató.

Október 30-án jelenik meg 14 biztosító jövő évi kgfb tarifája, majd novemberben lehet felmondani, december végéig pedig újrakötni a szerződéseket. A piacvezető alkusz cég szakértői - miután számba vették az idei kampányváltásra ösztönző, és attól óvó tényezőit - arra az eredményre jutottak, hogy 600-800 ezren fognak átszerződni másik biztosítóhoz.

Miután jövő év első napján hatályba lép a kgfb törvény, az idei lesz az utolsó klasszikus kampány. A jövő évtől ugyanis a szerződések már nem az év első napjától az utolsóig élnek, hanem a megkötésük napja lesz az évforduló. Ez azonban csak azokra vonatkozik, akik 2010-ben vásárolnak gépjárművet. Ezért várható, hogy idén még minden biztosító növelni akarja kgfb szerződéseinek számát, amit vonzó díjakkal érhet csak el - mondta Bravik Attila ügyvezető igazgató-helyettes.

Ennek azonban némileg ellentmond az, hogy az idén meghirdetett díjak gyakorlatilag két évig élnek - tette hozzá. Aki ugyanis jövő decemberben köt kgfb-t, annak 2011 decemberéig szól a szerződése, a 2010-es árral. A meghosszabbodott futamidő növeli a kockázatot, amit be kell építeni az árba. Ennek viszont ellentmond, hogy az összesített kgfb kárhányad - a  kifizetett kártérítések és a beszedett díjak aránya - néhány év alatt 70-ről 50 százalékra csökkent. Szintén váltásra ösztönzi az ügyfeleket a válság által kikényszerített  takarékosság is.

Beköszöntött a hideg idő. Ön lecserélte már a nyári gumit? Szavazzon!
A váltás mellett szól az is, hogy idén még többen rendelkeznek internettel, márpedig ezen a platformon - az online alkuszok közreműködésével, vagy a biztosítók honlapjain - nagyon egyszerű a biztosítóváltás. Szintén könnyíti a váltók dolgát az a szabály, amely a biztosítók kötelességévé teszi a bonus-malus igazolások beszerzését, azzal sem kell az ügyfélnek foglalkoznia. A váltás ellen dolgozik viszont, hogy a korábban legolcsóbb - éppen induló, vagy kisebb - biztosítók gondjai a nagyobb, jó nevű biztosítók ügyfeleit maradásra bírják.

Mindezek eredőjeként számolnak a CLB-nél a 600-800 ezer váltással. A korábbi tapasztalatokra utalva azonban az átlagdíj  enyhén növekedni fog, de minden biztosító - mint eddig is - a kampányban kedvezményt ad a díjából -  vélte Buczolich Antónia Judit. 

Végül kérdés, hogy mi lesz a gépjárműflottákkal. Ezek díja eddig tele volt "gumi feltételekkel", de a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) egy nemrégiben közzétett vezetői körlevelében ezek megszüntetésére kérte a biztosítókat. A flotta gépjárművek díjait ugyanúgy kell tudni kalkulálni a közzétett feltételekből, mint az egyediekét. Nem lehet megtenni azt sem - ami eddig gyakorlat volt -, hogy egy-egy alkusz által közvetített egyedi szerződéseket kedvezőbb díjú flottaként kezelte a biztosító.

Sokkal kevesebben halnak meg útjainkon
Télen jobb a motor - már csak a casco miatt is
Kötelező biztosítás: ez a harc lesz a végső?
Kgfb: nem törlik a bónuszt, ha késve fizetünk

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok

2012. május 25., 19:14
Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok

A napsütéses órák száma és az adósságdinamika mintha egyenes arányban állna egymással, minél délebbre megyünk annál nagyobb a baj - így van ez Spanyolországon belül is. Az autonóm tartományoknak annyi pénzre van szükségük év végéig, amennyi toxikus eszközt a bankrendszer az esztelen ingatlanfejlesztéseknek hála "összeszedett". De ki adott nekik pénzt eddig?

Facebook