Nővérszállót, drogambulanciát, egy korábban klinikaként használt villát és további két, évtizedek óta lakatlan, pusztulófélben lévő villaépületet kínált fel az állami vagyonkezelő Sólyom Lászlónak
Landi Balázs arról tájékoztatott: a volt államfő azért is utasította vissza a jelenleg lakhatatlan épületeket, mert mindegyikük esetében 100 és 250 millió forint közötti azonnali felújítási és átépítési költség szerepelt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. ajánlatában, azzal, hogy a leromlott állagú épületekben további váratlan kiadásokkal is számolni kell.A titkárságvezető hangsúlyozta, hogy a felkínált épületek között egy több mint 900 négyzetméteres villa is volt, "márpedig a Köztársasági Elnöki Hivatal nem szállodát kíván üzemeltetni, hanem egy családi otthont biztosítani a volt köztársasági elnök részére". Emberi léptékű, családi ingatlan azonban nem szerepelt a felkínált épületek között - jelentette ki.
A Blikk szerdai számában számolt be arról, hogy még nem találtak megfelelő otthont a jelenleg a Béla király úti rezidenciában lakó Sólyom Lászlónak, a kínált ingatlanok ugyanis nem nyerték meg a volt államfő tetszését. A napilap cikkében az is olvasható, hogy ezután a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) keresi az alkalmas lakhelyet.
Ezzel kapcsolatban Landi Balázs arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a megfelelő ingatlant az elnöki hivatalnak kell biztosítania, függetlenül attól, hogy van-e ilyen állami kezelésben vagy sem. A titkárságvezető emlékeztetett, hogy amíg Göncz Árpádnak tudtak állami tulajdonú villát biztosítani, addig Mádl Ferencnek a hivatal vásárolta meg az általa kiválasztott lakást.
Landi Balázs közölte, hogy az MNV Zrt. is azzal zárta átiratát, hogy ha ajánlata nem megfelelő, az ingatlanpiacon kell megkeresni Sólyom László új otthonát. "Ha minden törekvésünk ellenére az állami kínálatból nem lehet megoldani az elhelyezést, az öt évvel ezelőttihez hasonlóan venni kell egy ingatlant. Ennek fedezetéről a költségvetési törvény a ciklusváltás költségei között rendelkezik" - rögzítette a volt köztársasági elnök titkárságvezetője, hozzátéve: amint a Köztársasági Elnöki Hivatal megkapja a kezelői jogot, és a ház beköltözhető, a volt államfő késedelem nélkül beköltözik.
Sólyom Lászlónak nincsenek speciális, a neki járó juttatásokon túli igényei. "Alapvetően a XII. kerületben keressük a lehetséges ingatlant, mivel ezt megelőzően is itt élt a volt államfő, s itt élnek gyermekei és unokái is" - tette hozzá Landi Balázs. Arra is kitért, hogy az MNV Zrt. és a hivatal által megkeresett XII. kerületi önkormányzat mindvégig igyekezett segítséget nyújtani a megfelelő ingatlan keresésében, és nem az ő hibájuk, hogy nincs a tulajdonukban vagy vagyonkezelésükben a célra alkalmas ingatlan. Hozzátette: a hegyvidéki önkormányzat által javasolt ingatlanok egyikéről még tartanak az egyeztetések.
A szerdai Blikk ugyanakkor arra is emlékeztetett, hogy a költözést senki sem sürgeti, hiszen Schmitt Pál államfő a Béla király úti épület helyett a korábban Antall József, Horn Gyula és Szili Katalin által lakott Művész utcai villába költözik.
A köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló törvény értelmében a volt államfőket "megfelelő lakáshasználati jog" illeti meg, s a tisztséghez méltó lakást és annak fenntartását a Köztársasági Elnöki Hivatal biztosítja.
MTI
Címlapon
Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
2012. február 13., 00:03
Kedvezőtlenül alakulnak az idei foglalkoztatási kilátások, mivel a legtöbb vállalat létszámcsökkentést tervez. Az elbocsátások az 500 fő feletti cégek esetében lesznek a legjellemzőbbek. A cégek többsége eddig megpróbálta tartani a létszámot bízva a javuló konjunktúrában, mára azonban úgy tűnik már nem bíznak a kedvező kimenetelben-
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
Legfrissebb híreink
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
Ajánlatunk
Állásajánlatok
- Szenior finanszírozási munkatárs [BA-KGP1] - Focus Consulting Kft.
- FINANCIAL POSITIONS (SSC, with Fluent English knowledge) - PBS International Kft.
- Financing Business Support Professional (Dutch speaker) - PBS International Kft.
- SAP Fixed Asset Systems Analyst - PBS International Kft.
- Termelési kontroller - Hire-One Kft.





_fill_200x116.jpg)










