Megint Magyarország lett az olcsó szomszéd

2010. július 28., 09:36

A forint romlásával visszatértek a magyar boltokba a szlovákiai bevásárlók - főleg a kedvező árú gyümölcsöt, zöldséget, építőipari alapanyagot és ruhaneműt keresik

A forint romlásával visszatértek a magyar boltokba a szlovákiai bevásárlók - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap szerdán

Az újság szerint főleg a kedvező árú gyümölcsöt, zöldséget, építőipari alapanyagot és ruhaneműt keresik azok a szlovákiai vásárlók, akik a határ közelében lévő magyar városok boltjaiban néznek körül.  A forint június óta tartó gyengélkedése ismét felélénkítette a bevásárlóturizmust – míg április végén 260 forint környékén mozgott egy euró, addig most esetenként a 280 forintot is meghaladja az árfolyam.

Nem lehet mondani, hogy a forint árfolyamának gyengülése miatt az elmúlt napokban-hetekben ugrásszerűen megnőtt volna a szlovákiai vásárlók száma a dél-komáromi bevásárlóközpontban. A határ közvetlen közelében lévő nagyáruház parkolójában ugyan egymást érik a szlovák rendszámú gépkocsik, de ez eddig is jellemző volt.

„Ebben a hónapban mindig van visszaesés, ami a szabadságolások, az iskolai szünidő rovására írható. A forint gyengülésének, úgy vélem, egyelőre nincs számottevő szerepe ebben” – mondta az egyik dél-komáromi boltos.

Esztergomban a felmérés készültekor 1 euróért 280 forintot lehetett kapni. Fordított esetben 288 forintot kellett adni 1 euróért. A gyenge forintnak elsősorban a Párkányban nyaraló szlovák és cseh turisták örülnek. Azok a párkányiak, akik korábban is Esztergom bevásárlóközpontjait és üzleteit részesítették előnyben, a szlovákul és csehül beszélő vásárlók számának növekedéséről számoltak be.

Az elmúlt másfél hét során megint erősödött a határ menti bevásárlóturizmus, a Rimaszombati járásból főleg Putnok, Ózd, Kazincbarcika és Miskolc üzletházaiba és bevásárlóközpontjaiba járnak át a vevők. Élelmiszert és iparcikkeket most jobban megéri nálunk venni. A forint gyenge árfolyamát kihasználva a szlovákiai vendéglátósok is egyre gyakrabban magyarországi nagykereskedőknél szerzik be a konyhai alapanyagokat, az ott vásárolt áru minőségével meg vannak elégedve.

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok

2012. február 13., 00:03
Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok

Kedvezőtlenül alakulnak az idei foglalkoztatási kilátások, mivel a legtöbb vállalat létszámcsökkentést tervez. Az elbocsátások az 500 fő feletti cégek esetében lesznek a legjellemzőbbek. A cégek többsége eddig megpróbálta tartani a létszámot bízva a javuló konjunktúrában, mára azonban úgy tűnik már nem bíznak a kedvező kimenetelben-

Facebook