Mit kezd a szlovák nyelvtörvénnyel Bajnai?

2009. szeptember 10., 06:40

Ma találkozik Robert Fico szlovák kormányfővel Bajnai Gordon, aki a "sérelmek" mellett üzleti ügyekről is tárgyalni fog - autópálya és nyelvtörvény a terítéken

Ma találkozik a Nógrád megyei Szécsényben Bajnai Gordon magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök.

Bajnai Gordon hétfőn cikket jelentett meg a szlovák Sme és az Új Szó című újságokban, amelyekben több konkrét javaslatot is tett a találkozóra vonatkozóan. Azt írta: e javaslatok jegyében "a problémamegoldás, az akadálymentesítés és a továbblépés" céljával kell találkoznia neki és Robert Fico szlovák kormányfőnek.

Azt javasolta többek közt, hogy "emeljék vissza az európai normák szintjére a vitatott államnyelvtörvényt", továbbá kezdeményezi a Komárom mellett az M1-esre kötő négysávos Duna-híd, illetve az Ipoly-hidak megépítését, valamint azt, hogy a két ország állapodjon meg a Kassa-Miskolc útvonal átadásának időpontjáról.

Javasolja azt is, hogy Magyarország és Szlovákia működjön együtt a mindkét országban erőre kapó militáns nacionalizmus, romaellenesség és antiszemitizmus megfékezésében, valamint rendszeresen tartson közös kormányülést, hasonlóan az Ausztriával, Horvátországgal, Romániával és Szlovéniával kialakított sikeres magyar gyakorlathoz.

Bajnai Gordon a civil kapcsolatok erősítése érdekében azt indítványozza, hogy hozzák létre a Magyar-Szlovák Együttműködés Tanácsát, amely a két ország neves közéleti személyiségeiből állna, és amelynek működését közösen finanszíroznák és segítenék. A magyar kormányfő szerint Magyar-Szlovák Együttműködési Alap finanszírozhatná pályázati rendszerben az együttműködési projekteket.

A TV2-nek szerdán a miniszterelnök úgy nyilatkozott, ha nem sikerül közös nevezőre jutnia Robert Ficóval, "akkor is menni kell tovább".

A magyar kormányfő augusztus 28-án kezdeményezte az egyeztetést Robert Ficóval, mert a kormányfő szerint a két ország minden állampolgárának érdeke, hogy enyhüljön a feszültség, amelyet a szlovákiai nyelvtörvény módosítása és a köztársasági elnök európai alapnormákba ütköző, elfogadhatatlan kitiltása okozott.

"Nem szabad lemenni kutyába"

Butaságnak és felelőtlenségnek nevezte Bajnai Gordon a balassagyarmati  polgármesternek azt a kijelentését, hogy városa nemkívánatos személynek minősítette Robert Fico szlovák kormányfőt; csütörtök reggel adott rádióinterjújában a miniszterelnök azt hangsúlyozta, hogy nem szabad elkövetni olyan hibákat, amelyek miatt Magyarország joggal bírálja Szlovákiát.

"Nem szabad lemenni kutyába" - fogalmazott Bajnai Gordon az MR1-Kossuth Rádió reggeli hírműsorában sugárzott interjúban. Azt hangsúlyozta, hogy Magyarország nem kérdőjelezheti meg a schengeni szabad határátlépést az európai polgárok, közjogi méltóságok esetében, nem követhet el olyan hibát, amely miatt joggal kritizálta Szlovákiát, amikor kitiltotta Sólyom László köztársasági elnököt.

A kormányfő szerint általában is felelőtlenség, ha valaki szimbolikus cselekedetekkel hiszterizálni akarja a közvéleményt. Felhívta a figyelmet arra, hogy az önkormányzatoknak a saját területükön vannak feladataik, ezek közé nem tartozik, hogy "ilyen államközi ügyeket rendezzenek", feszültséget gerjesszenek a külpolitikában.

Bajnai Gordon úgy fogalmazott, lát esélyt arra, hogy eredményt érjenek el a szlovák miniszterelnökkel csütörtök délutánra, Szécsényben tervezett találkozójukon. Mint mondta, nem gondolja, hogy egy csapásra minden megoldódik, de bízik az előrelépésben. Közölte, hogy konkrét javaslatokkal érkezik a találkozóra, de ezekről csak annyit mondott, arra tesz javaslatokat, miként lehetne elérni, hogy javuljon a viszony a két ország között, és javuljon mindkét országban az ott élő kisebbségek helyzete.

A szlovák nyelvtörvény ügyét megkerülhetetlennek nevezte, mivel - szavai szerint - éppen a Szlovákiában korábban érvényben volt nyelvtörvény módosítása volt az, ami miatt a két ország kapcsolatai a mélypontra jutottak. Arra emlékeztetett, hogy "Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet kisebbségügyi főbiztosa szerint is megbontja az egyensúlyt a kisebbségi nyelvek és az állami nyelv használata között Szlovákiában, és ezt valamilyen módon helyre kellene állítani".



Gyerekek, irány haza! Jön Robert Fico 
Szeptember elején lehet szlovák-magyar találkozó
Szlovák-magyar botrány: Európa befogja a fülét

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Facebook