Mobilinternet: akár ezerszeresen megfizethetünk

2009. október 28., 14:43

Bár a mobilinternet-csomagok már lényegesen áttekinthetőbbek, mint a szolgáltatás indulásakor, a fogyasztónak ma is körültekintőnek kell lennie

Bár a mobilinternet-csomagok már lényegesen áttekinthetőbbek, mint a szolgáltatás indulásakor, a fogyasztónak ma is körültekintőnek kell lennie, ha nem akar sokkoló összegű számlával találkozni, jelentette ki Takács Péter, a hírközlési fogyasztói jogok képviselője (HFJK) - olvasható a Nemzeti Hírközlési Hatóság sajtóközleményében.

Takács szerint a pozitívumok közé tartozik az a szolgáltatók által mára kidolgozott gyakorlat, miszerint a mobilinternet-csomagba foglalt keret elérése után a korábban fizetendő túllépési díj helyett az elérhető sávszélességet korlátozzák, ezáltal is csökkentve a magas mobilszámlák kialakulásának esélyét, valamint, hogy a korlátozás lehetőségeit, feltételeit a hirdetések szövegében is feltüntetik.

Mindezek ellenére a hírközlési fogyasztói jogok képviselője felhívja a laikus fogyasztók figyelmét arra, hogy a megfelelő körültekintés és tudatosság hiányában akár ezerszer magasabb díjat is fizethetnek azok, akik mobilinternet-előfizetés helyett a mobiltelefon-előfizetéshez tartozó alap adatcsomagokat használják.

Vesztett a Danubius és a Sláger
Takács Péter javasolja a felhasználóknak, hogy amennyiben mobilinternet-szolgáltatást szeretnének igénybe venni, a felhasználási szokásaik alapján mérlegeljék, hogy a mobiltelefon előfizetéséhez tartozó internetszolgáltatást vagy az erre a célra kialakított mobilinternet-csomagot választják-e, ugyanis a két szolgáltatás között óriási árazási különbség van.

Szintén gyakorlattá vált, hogy a mobilszolgáltatók, többnyire a hűség ellentételezéseként, pár hónapig ingyen vagy kedvezményes áron a fogyasztók számára mobilinternet-csomagot adnak „ajándékba”. Az általában ingyenes vagy kedvezményes időszakot azonban – amennyiben nem vagyunk kellően elővigyázatosak és nem mondjuk le időben az „ajándékba” kapott szolgáltatást – automatikusan fizetős időszak követi. Azaz, figyeljünk arra, hogy az akár igénybe sem vett szolgáltatást mindenképpen időben mondjuk le, vagy felhasználási szokásainknak megfelelően módosítsuk.

A külföldi mobilinternet-használat még mindig jóval drágább a belföldinél, ami a kevésbé gyakorlott felhasználónak fokozott problémát jelenthet. Használat előtt feltétlenül tájékozódjunk a külföldi tarifákról, a kedvezményes külföldi díjcsomagokról a www.tantusz.nhh.hu portálon vagy a szolgáltatónknál. Huzamosabb külföldi tartózkodás esetén érdemes a tartózkodási ország egy helyi díjcsomagjára előfizetnünk.

Az USA-ban szinte mindenki jászik
Veszteséget okoz a munkahelyi netezés
Virtuális pénzre váltják az amerikaiak a dollárt

Privátbankár

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

Június végén kezdődhet a hivatalos IMF-tárgyalás

2012. május 21., 11:40
Június végén kezdődhet a hivatalos IMF-tárgyalás

Londoni elemzői értesülés szerint a magyar kormány arra számít, hogy az uniós pénzügy- és gazdasági miniszterek tanácsának (Ecofin) június végi - a konvergenciaprogramot magyar várakozások szerint jóváhagyó - ülése után kezdődhetnek meg a hivatalos tárgyalások az új IMF/EU-programról. Magyar illetékesek korábbi nyilatkozatai szerint ősszel lehet meg a végső megállapodás.

Facebook