Nem lesz nekünk jólét, ha a németek spórolni kezdenek

2010. február 11., 14:53

Németország gazdasági helyzete meghatározó a magyar gazdaság vonatkozásában. Tehát, ha a német gazdaság növekszik, az Magyarországon a beruházásokat növeli...

Míg 2009-ben Németországban a fogyasztás 0,4 százalékkal növekedett, fellendítve ezzel a gazdasági fejlődést, addig 2010-ben stagnálásra lehet számítani a háztartások kiadásai terén – derül ki a GfK Csoport legfrissebb kutatásának eredményeiből, amely a németországi fogyasztás 2009-es alakulását, illetve a 2010-es kilátásokat vizsgálta.

A felmérés eredményei azért is fontosak, mert Németország mint legfőbb exportpiacunk gazdasági helyzete meghatározó a magyar gazdaság vonatkozásában. Tehát, ha a német gazdaság növekszik, az Magyarországon a beruházásokat növeli, az export lehetőségeinket kitágítja, és áttételesen a belső fogyasztás régóta várt növekedéséhez is hozzájárulhat.

A német lakosság nagy része nem érzékelte életkörülményeiben a pénzügyi és gazdasági válság negatív hatását a tavalyi évben. A munkaerőpiac meglepően erős növekedést mutatott 2009-ben, közel egymillió fő menekült meg a munkanélküliségtől a rövidített munkaidőnek köszönhetően. A csökkenő árak a GfK Fogyasztói Bizalom Index felmérése szerint fellendítették a fogyasztói vásárlóerőt, a vásárlási hajlandóságot, és 2009. január és szeptember között jelentős emelkedést mutattak. Nemzetközi összehasonlításban a német fogyasztók bizonyultak Európa optimistáinak: miközben a vásárlási hajlandóság Németországban átlagosan a +21 pontos értéken állt 2009-ben, ugyanez a felmérés csökkenést mutatott Olaszországban és az Egyesült Királyságban is. A munkanélküliségtől és a növekvő energiaáraktól való félelem azonban az év vége felé elérte a német háztartásokat is és negatívan befolyásolta a fogyasztói bizalom alakulását.

„A magyarországi fogyasztói bizalom alakulása ehhez képest némileg eltérő tendenciát követett 2009-ben, mert egy év eleji mélyponthoz képest emelkedés, és ezen a szinten való stagnálás következett be. Ugyanakkor szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy az évtized elején mért fogyasztói bizalom indexekhez képest az elmúlt 2 évben mért adatok jelentős visszaeséséről tanúskodnak” – mondta el Kozák Ákos, a GfK Hungária igazgatója.

Szerény fogyasztási kilátások 2010-re

A vezető gazdasági intézetek előrejelzéseivel összhangban a németek arra számítanak, hogy ugyan kisebb lendülettel, de 2010 elején a gazdaság fellendülése folytatódni fog. Azonban mind a fogyasztók, mind a szakértők arra számítanak, hogy az év során a munkaerő-piaci feltételek rosszabbodni fognak. Az árak ez évi alakulásával kapcsolatban kevésbé optimisták, habár az év eleji kiskereskedelmi akciók a vásárlási hajlandóság emelkedését hozták. A kormányzat gazdasági ösztönző csomagjai ellenére a magasabb infláció veszélye és az emelkedő kommunális adók egyéb pénzügyi terheket róhatnak a lakosságra. A GfK stagnálást, és nem csökkenést vár a német háztartások fogyasztásában. A fogyasztás csökkenése valószínűleg az év második felében lesz majd érezhető.

„A makrogazdasági feltételek javulásával természetesen a magyar gazdaság és politika szereplői is számolnak, de annyiban is hasonló a helyzet a németországihoz, hogy a fogyasztás tavalyi súlyos visszaesése után 2010 első felében további csökkenés várható. Ennek azért van jelentősége, mert a gazdaság növekedéséhez vagy a beruházások vagy az exportpiacok bővülése, illetve a fogyasztás növekedése szükséges” – tette hozzá Kozák Ákos.

A munkanélküliségtől való félelem visszaszorítja a fogyasztást

Nehéz év áll a háztartások előtt
A munkanélküliségtől és a létszámleépítéstől való félelem jelentős változásokat indít el a fogyasztók viselkedésében. Az érintett háztartások mintegy 10 százalékkal csökkentik a napi fogyasztási cikkek felhasználását. Azonban a munkanélküliség általi fenyegetettség nem csak azt jelenti, hogy a fogyasztók kevesebbet költenek, hanem azt is, hogy több pénzt tesznek félre a nehezebb időkre. Ez a biztonsági megtakarítás is negatív hatással van a fogyasztásra.

Tavaly a német háztartások körülbelül 23 százalékát vagy érintette a munkanélküliség, vagy tartottak munkájuk elvesztésétől. A GfK szerint 2010-ben a válság által érintett háztartások száma mintegy 27 százalékra emelkedik majd és hasonló számú háztartást pedig érinteni fog valamilyen módón. Ezek a háztartások vásárláskor megpróbálnak ragaszkodni termékpreferenciáikhoz, de több akciós terméket vásárolnak. Ugyanakkor a német háztartások mintegy 46 százaléka sorolható be a válságnak ellenálló csoportba. Ezen háztartások fogyasztását nem befolyásolja a válság, sőt, a további olcsóbb ajánlatok még fokozzák is vásárlási kedvüket, a gyártókkal és a termékminőséggel szembeni elvárásaik pedig emelkednek.

A rendszerváltás utáni Magyarország társadalmi szerkezete és a fogyasztók anyagi lehetőségei sajnos az előzőektől jelentősen eltérő képet mutatnak. A GfK Hungária szakértői kiemelték: igen szűk a fogyasztóknak az a csoportja, akiket a válság nem érintett meg, vagy ha igen, akkor fogyasztásukat mégsem rendezte át. Ezzel szemben a német háztartások korábbi – több évtizedes – megtakarításaiból, felhalmozásaiból rendelkeztek és rendelkeznek annyival, hogy fogyasztásukat némileg átrendezve, akár olcsóbb termékeket vásárolva, de túljussanak a válság okozta nehézségeken.

A válság győztesei és vesztesei

Gyorsult az euróövezeti infláció
A fogyasztás visszaesése leginkább a vendéglátó ipart érintette tavaly. A GfK becslése szerint az otthonon kívüli fogyasztás értékben mintegy 8 százalékkal esett vissza. A válság arra ösztönözte a fogyasztókat, hogy nagyobb figyelmet fordítsanak az otthoni tevékenységekre, amelyből az élelmiszer-kiskereskedelmi szektor profitált leginkább. Ennek ellenére az értékesítés mintegy 1 százalékkal csökkent, amely elsősorban a szektor saját ármérséklésének az eredménye. Az otthonra fordított nagyobb figyelem (homing) pozitív hatásai elsősorban a barkácsáruházakban voltak érezhetőek, ahol az értékesítések tavaly 2 százalékkal emelkedtek. A szórakoztató elektronikai szektor szintén élvezte az előnyöket, és az előző évi szinten tartotta eladásait.

A homing trend idén is befolyással lesz a fogyasztásra. A GfK szerint az otthonon kívüli fogyasztás tovább csökken majd, és az élelmiszer-kiskereskedelem értékesítése nagyjából az előző évi szinten marad. A szórakoztató elektronika további lendületet kaphat a labdarúgó világbajnokság eredményeképpen, és valószínűleg a barkácsáruházak pozitív irányú növekedése is folytatódni fog.

A válság megváltoztatja a fogyasztók értékorientációját

A pénzügyi hatások mellett a válság megváltoztatja a fogyasztók értékorientációját is. A fogyasztók óvatosabbak lettek, és egyre kevésbé valószínű, hogy megfelelő magyarázat, alap nélkül hisznek valamiben. Azonban saját gondolataikat és tetteiket is nagyobb mértékben megkérdőjelezik.  Átgondoltabb fogyasztás, minőség a mennyiség felett, lemondás a felesleges termékekről és az örömöt lelni az apró élvezetekben jelentik az új trendet a fogyasztók között. A fogyasztók értékorientációjának ez a változása új lehetőségeket teremt. A társadalmilag felelősséget vállaló vállalatoknak, a hagyományos márkáknak és a helyi termékeknek megvannak az esélyei arra, hogy mennyiség növekedést érjenek el 2010-ben. 

Európa jövője: Athos, Porthos, Bajnai
Szebbnek látják az euróövezet jövőjét 
Az EU félelmei: "magyar" úton a mediterrán hármas? 
Uniós munkaadók: vissza az alapokhoz!
Az államadósságok aggasztják a befektetőket
A világ csak pislog a kínai számokat látván

Privátbankár

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok

2012. május 25., 19:14
Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok

A napsütéses órák száma és az adósságdinamika mintha egyenes arányban állna egymással, minél délebbre megyünk annál nagyobb a baj - így van ez Spanyolországon belül is. Az autonóm tartományoknak annyi pénzre van szükségük év végéig, amennyi toxikus eszközt a bankrendszer az esztelen ingatlanfejlesztéseknek hála "összeszedett". De ki adott nekik pénzt eddig?

Facebook