Nem született meglepetés a legutóbbi heti kérdésünkre adott válaszok értékelése során: olvasóink többsége úgy véli, minél hamarabb nyugdíjba mehet, annál jobb
Mint ismeretes, 2010. január elsejétől a nyugdíjkorhatár 62 évről fokozatosan 65 évre nő. Az 1952-ben születettek 62 és fél éves korukban töltik be a nyugdíjkorhatárt, ez az ezt követő születési évekkel fél évente emelkedik. Az 1957-ben vagy ez után születettek már 65 éves korukban vonulhatnak nyugdíjba. A teljes öregségi nyugdíjhoz továbbra is 20 év szolgálati idő szükséges.

A szavazás állása a cikk készültekor - szóljon hozzá a vitához >>
Heti kérdésünknél a felkínált négy válaszlehetőség közül valójában három olyan volt, ami a klasszikus értelemben vett nyugdíjba vonulást jelentette. A több mint 6500 beérkezett voks közül a 70 év közeli életkort kevesebb mint 500 alkalommal választották az olvasók, ez a szavazatok 6,5 százalékát jelenti.
A most fokozatosan érvénybe lépő 65 éves (illetve e körüli) korhatár sem örvendett nagy népszerűségnek szavazásunkon: a voksolók mindössze bő egytizede tekinti ezt optimális nyugdíjbavonulási életkornak.
A 60-62 év közötti nyugdíjkorhatárt a szavazók 60 százaléka jelölte meg - de úgy is fogalmazhatnánk, hogy a választható legalacsonyabb életkort jelölték meg ennyien; talán ha (az irreális elképzelésnek számító) 40 évet évet írunk, akkor az az opció nyerte volna a szavazást - a hozzászólások egy része legalábbis erről tanúskodik.

Nyugdíjas évek
|
Egy tanulmány szerint Magyarországon 2021-ben már több mint 3 millió idős emberről kell majd gondoskodni, és ez megfelelő létszámú, gazdasági teljesítőképességű aktív népesség nélkül megoldhatatlan feladat. |
A hozzászólások között többen a korkedvezményes nyugdíj jogosságát vitatták, míg mások védték - szó szerint - a mundér becsületét. Korkedvezményben ugyanis a szervezet fokozott igénybevételével járó, vagy egészségre különösen ártalmas munkát végzők mellett a fegyveres szerveknél szolgálók részesülhetnek.
Másrészről viszont több nyugdíjas korú hozzászólónk is jelezte: ha lenne rá lehetősége, szívesen dolgozna még a nyugdíj mellett is - az állások azonban inkább a fiataloknak kellenek. Úgy tűnik, hogy a dolgozók szemszögéből a nyugdíjas lét az álom, nyugdíjasként azonban mégis sokan választanák a munkába járást.
Gondolkodó alkalmazottak helyett robotok kellenek
40 alatt már lenyomja a Jobbik az MSZP-t
Hathavi fizetéssel távozhatnak a honatyák
A románok baja is meggyűlik a nyugdíjakkal
Tíz százalékos hozam várható a nyugdíjpénztárakban
Mesterházy egyheti nyugdíjprémiumot vizionál
Privátbankár
Címlapon
Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
Kedvezőtlenül alakulnak az idei foglalkoztatási kilátások, mivel a legtöbb vállalat létszámcsökkentést tervez. Az elbocsátások az 500 fő feletti cégek esetében lesznek a legjellemzőbbek. A cégek többsége eddig megpróbálta tartani a létszámot bízva a javuló konjunktúrában, mára azonban úgy tűnik már nem bíznak a kedvező kimenetelben-
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
Legfrissebb híreink
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
Ajánlatunk
Állásajánlatok
- Szenior finanszírozási munkatárs [BA-KGP1] - Focus Consulting Kft.
- FINANCIAL POSITIONS (SSC, with Fluent English knowledge) - PBS International Kft.
- Financing Business Support Professional (Dutch speaker) - PBS International Kft.
- SAP Fixed Asset Systems Analyst - PBS International Kft.
- Spanyol-portugál nyelvű AP Analyst - Exact Solutions Kft.






_fill_200x116.jpg)










