Orbán: 2004 kötelez, lesz kettős állampolgárság

2009. október 19., 07:46

Orbán Viktor nem akarja megmondani, mi történjen határainkon kívül, de a kettős állampolgárságot azonnal megadja a határontúliaknak, ha hatalomra kerül

Orbán Viktor nem akarja megmondani, mi történjen határainkon kívül, de a kettős állampolgárságot azonnal megadja a határontúliaknak, ha hatalomra kerül

Orbán Viktor szerint "nemzeti akaratnyilvánítás" volt a kettős állampolgárságról szóló 2004-es népszavazás eredménye, amely politikailag és erkölcsileg kötelezi az ország vezetőit. A Fidesz elnöke a Duna Televízió Heti hírmondó című műsorának adott, vasárnap sugárzott interjújában azt mondta: a mostani kormány nem érezte úgy, hogy őt ez kötelezné, "én úgy érzem".

Arra a felvetésre, hogy Semjén Zsolt KDNP-elnök szerint a következő Fidesz-KDNP-kormánynak - a határon túli magyarságot illetően - egyik első lépése a kettős állampolgárság megadása lesz, Orbán Viktor úgy reagált: "ez ilyen egyszerű". Hozzátette, ezt az ügyet alapvetően becsület és demokrácia kérdésének tekinti.

Orbán: a győztesnek nincs mindenben igaza
Az interjúban Sólyom László államfő meghiúsult szlovákiai látogatásával kapcsolatban azt mondta, az nagyon súlyos eset, komoly jogsértés. Mindkét ország aláírt olyan szerződéseket, amelyek a személyek szabad mozgását garantálják, Szlovákia azonban ezt megsértette, és "ilyenkor nem udvarolni kell, hanem a jog mezejére kell lépni, és a jogi eljárást meg kell indítani" - emelte ki.

A pártelnök hangsúlyozta: ha a Fidesz megnyeri a választást, szeretné új alapokra helyezni a szlovák-magyar viszonyt, amelynek az egyik fontos eleme a kölcsönös tisztelet lesz majd, "de ami történt, azt nem tudjuk meg nem történtté tenni".

Véleménye szerint a magyar emberek azt akarják, hogy tiszteletreméltó kormányuk lehessen, amelyet ők is tisztelhetnek, amely őket is tiszteli, és amely az egész ország számára kivívja az elismerést, valamint a tiszteletet a nagyvilágban. "Én ilyen kormányt szeretnék majd alakítani Magyarországon" - jelentette ki.

Arra, hogy a határon túli magyar politikai erők közti csörtékbe bele akarnak-e szólni, Orbán Viktor közölte: még Antall József volt kormányfő lefektetett néhány elvet, amelyek közül az egyik éppen az volt, miszerint nem engedhető meg, hogy Budapest akarja megmondani, az Erdélyben, Délvidéken vagy a Felvidéken élő magyarok számára mi a jó, mi a rossz. "Nekünk azért kell dolgozni, hogy szabadság legyen Délvidéken, Erdélyben és Felvidéken, legyen egy politikai, közéleti szabadság, ne legyen elnyomás" - mondta a Fidesz-elnök, megjegyezve: semmi okot nem lát arra, hogy változtassanak ezen az elven.

Orbán: elsöprő győzelmet aratunk
Dúl a médiaháború: kivéreztetik az MTV-t?
Politikusok, el a kezekkel a büdzsétől!" 
"Az ellenségeskedésben elvész az ország" 
MSZP: a háborús pusztítás a Fidesszel fog kezdődni


MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Facebook