Eddig több mint 330 ezren tekintették meg a vagyonadó kalkulátort, a mentések száma pedig meghaladja a 7,5 ezret. Az APEH a kalkulátor működtetése kapcsán nem lát problémákat
A vagyonadó a Pénzügyminisztérium (PM) korábbi számításai szerint 200-250 ezer lakóingatlant érinthet a mintegy 4,2 milliós lakásállományból, vagyis annak mintegy 5 százalékát. Eddig a kalkulátort használók mintegy 2,3 százaléka továbbította adatait az adóhatósághoz.A kalkulátort pénteken késő délután tették fel az APEH honlapjára, s kipróbálását követően több kritika megfogalmazódott. Többek között a becslés pontosságát kifogásolták, továbbá, hogy nem csak a saját, hanem a mások tulajdonában lévő lakóingatlan APEH által becsült forgalmi értéke is lekérdezhető.
Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst and Young adószakértője az MTI-nek azt mondta: "a kákán is lehet csomót keresni". Hangsúlyozta: a vagyonadó kalkulátor csupán egy segítség, amit nem kötelező igénybe venni. Így, vagy elfogadja valaki a kiszámolt értéket, vagy a tudomása szerinti értéket szerepelteti a bevallásában. Az utóbbi esetben azonban számolnia kell azzal, hogy 10 százaléknál nagyobb eltérés esetén megbüntethetik.
Azt, hogy mások ingatlanának becsült értéke is lekérdezhető legyen, az adóhatóság volt elnökhelyettese szerint csak azzal lehetett volna kiküszöbölni, ha nincs kalkulátor, illetve, ha a kalkulátort összekötik a földhivatali nyilvántartással. Ez azonban nem várható el két hónap alatt, továbbá irdatlan költsége volna, amit az adófizetőknek kellene megfizetniük - mutatott rá.
Az APEH nem értékelhet fel egyenként minden ingatlant - reagált Vámosi-Nagy Szabolcs a becslések pontosságát érő kritikákra. A kalkulátor működtetéséhez szükséges adatbázis kialakításához az állami adóhatóság a 2008. január 1-jét követő illetékkiszabások alapján ellenőrzött, 800 ezer ingatlan forgalmi értékének adatait használta fel. Az adószakértő bravúrként értékelte, hogy az adatbázist ennyi idő alatt, ilyen mennyiségű adattal sikerült feltölteni.
Vámosi-Nagy Szabolcs hangsúlyozta: ha az Alkotmánybíróság elutasítja a beadványokat, érdemes elkészíteni a vagyonadó bevallást, lehetetlen ugyanis, hogy az Országgyűlés május 20-ig döntést hozzon. (A Fidesz szerint az ingatlanadó-kalkulátort eleve nullára kellett volna állítani, ugyanis egy leendő Fidesz-kormány az első döntései között eltörli majd az ingatlanadót, és kamatosan visszaadja a pénzt a családoknak.)
Figyelmeztetett: az adó első felét már az adózóra irányadó éves bevallás benyújtására előírt határidőig (február 25., május 20. vagy május 31.) meg kell fizetni, a második részletet pedig szeptember 30-ig.
Az adatvédelmi biztos napokon belül közzéteszi a vagyonadó kalkulátor működtetésre vonatkozó vizsgálatának eredményét - mondta az MTI-nek Mészáros Katalin, a biztosi hivatal sajtótitkára. A vizsgálat november elején kezdődött, az APEH elnöke válaszolt a biztos által feltett kérdésekre - tette hozzá.
A sajtótitkár részleteket nem árult el a közeli közzétételre hivatkozva. Az ombudsman korábbi sajtóértesülések szerint azt kérdezte az APEH elnökétől: milyen biztonsági intézkedéseket hoznak annak érdekében, hogy a személyes adatokkal ne lehessen visszaélni. Az ombudsman a hírek szerint kíváncsi volt arra is, hogyan tárolják a kalkulátorral megadott adatokat, s milyen belső szabályokkal kívánják megakadályozni, hogy az információkat az APEH más adataival összekapcsolják.
Vagyonadó: kitört a kalkulátor-láz
Mentés nélkül: túlteljesítő vagyonadó kalkulátor?
Vagyonadó: mi van, ha magasabb árat kalkulálunk a véltnél?
MTI
Címlapon
Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
2012. február 13., 00:03
Kedvezőtlenül alakulnak az idei foglalkoztatási kilátások, mivel a legtöbb vállalat létszámcsökkentést tervez. Az elbocsátások az 500 fő feletti cégek esetében lesznek a legjellemzőbbek. A cégek többsége eddig megpróbálta tartani a létszámot bízva a javuló konjunktúrában, mára azonban úgy tűnik már nem bíznak a kedvező kimenetelben-
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
Legfrissebb híreink
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás





_fill_200x116.jpg)










