Siralmasak lettek az érettségi eredmények

2010. július 08., 07:11

A kétszintű érettségi öt évvel ezelőtti bevezetése óta az idén több tárgyból is drasztikusan romlottak a diákok eredményei - írta a Magyar Nemzet

A kétszintű érettségi öt évvel ezelőtti bevezetése óta az idén több tárgyból is drasztikusan romlottak a diákok eredményei - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.

Szakemberek véleményére hivatkozva a lap azt írta, hogy a korábbinál jóval alacsonyabb követelményszint az évek alatt a gyerekek ellustulásához vezetett.

Az Oktatási Hivatal adatai szerint a középszintű magyar nyelv és irodalom vizsgát a diákok átlagosan 56 százalékosra teljesítették a tavalyi 60,3 százalékos eredménnyel szemben - írta a Magyar Nemzet. Ez, a lap szerint azt jelenti, hogy egy átlagos diák idén csak hármasra érettségizett magyarból a tavalyi négyessel szemben.
   
Szintén jelentős a rontás matematikából is: a középszintű vizsgák átlageredménye 45 százalék lett a tavalyi 49 százalék után, ami szintén csak egy közepesre elég. A fő tárgyakból kis mértékű javulás egyedül történelemből volt tapasztalható, ebből egy átlagos gyerek négyest szerzett.
   
A legtöbb bukás informatikából volt, de meglepetésre az átlagosnál nagyobb arányú volt az elégtelenek száma magyarból és németből is, miközben matekból szinte senki sem bukott meg.
   
A Magyar Nemzet azt írta, hogy az emelt szintű vizsgák átlageredményei is romlottak, de lényegesen kisebb mértékben, mint a középszintűek, és az átlagos teljesítmény még így is mindhárom fő tárgyból jelest eredményezett.

Elképzelhetetlennek tartja a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE), hogy két korosztály felkészültsége között olyan drasztikus különbség lenne, mint azt az idei érettségi eredmények mutatják, a szervezet szerint az Oktatási Hivatal nyilvánvalóan nehezítette a feladatsorokat.

Keszei Sándor, az MSZOE szóvivője pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében az eltérően megítélt idei érettségi eredmények kapcsán azt írta: beteges gondolatokat takar az a "szakmai vélemény", hogy a korábbinál jóval alacsonyabb követelményszint az évek alatt a gyerekek ellustulásához vezetett. Elképzelhetetlen, hogy egy tanév alatt ennyit romlott a tanulók felkészültsége, tanulási morálja - tette hozzá.

Kitért arra, hogy az elmúlt tanévben a "szakma" megállapította: sokszor nevetségesen könnyű a középszintű vizsga és a vizsgabizottság tagjai túl engedékenyek. A "szakma" fellépésére az Oktatási Hivatal nyilvánvalóan nehezítette a feladatsorokat, a vizsgabizottságok pedig "bekeményítettek", nehogy megint az a vád érje őket, hogy nem jártak el kellő szigorral az értékelésnél - fogalmazott.

Keszei Sándor azzal kapcsolatban, hogy a jövőben kormányrendelet határozza meg, a felsőoktatási felvételikhez mely tárgyból kell emelt szintű érettségit tenni, a vizsgakövetelmények felülvizsgálatát javasolja. Szerinte a középiskolai tananyagból ki kell hagyni azokat a részeket, amelyek tanítása a felsőoktatási intézmények feladata lenne.

MTI, Magyar Nemzet

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Facebook