Sokan keresnek munkát 45 éves kor felett - hiába?

2009. július 23., 18:19

„Békeidőben” általánosan megfigyelhető jelenség, hogy a negyvenöt év feletti korosztály tagjai egyre erősebben ragaszkodnak meglévő munkahelyükhöz

„Békeidőben” általánosan megfigyelhető jelenség, hogy a negyvenöt év feletti korosztály tagjai egyre erősebben ragaszkodnak meglévő munkahelyükhöz, ami mögött sokszor nem titkoltan az a félelem áll, hogy egyre kevésbé kelendőek a hazai munkaerőpiacon. A legtöbb ilyen korú ember külföldi munkavállalásról – ebben az életkorban –, gyakran már álmodni sem mer.

Ha pedig állás nélkül maradnak, sokan eleve a vesztes mezőnyben érzik magukat egy-egy státuszért folytatott „versenyben”, aminek hátterében több vélt hátrány mellett valós szempontként szerepel a nyelvtudás hiánya. Ez a probléma ennek a korosztálynak az esetében egyfajta negatív hungaricumnak számít.

A Workania munkatársai legutóbbi kutatásukban azt vizsgálták, a 2008. ősz óta tartó globális válság hatására milyen változások tapasztalhatók a fenti korosztály magyarországi munkaerő-piaci aktivitásában.

A tavaly július óta eltelt időszakban ebből a korcsoportból több mint 41%-kal nőtt az álláskeresők száma, miközben a férfi munkavállalók körében ez a növekedés több mint 51%, a nőknél 32%.

Földrajzi terület szerint a legnagyobb létszámú változás Budapesten és Pest megyében tapasztalható, ami a munkaerőpiac koncentráltsága mellett az internet használati szokásoknak is betudható. A százalékos változásokat vizsgálva viszont azt látjuk, hogy vidéken több megyében is (Fejér, Somogy, Heves, Jász- Nagykun- Szolnok, Komárom-Esztergom) több mint 50%-kal nőtt az aktív álláskeresők száma tavaly július óta.

A nyelvtudás hiányzik

A Workania állásportál kilencvenezer álláskereső adataira vonatkozó vizsgálatában a résztvevők alig több mint fele beszél angolul, németül mintegy 32%-uk, a franciául beszélők aránya mindössze 3%.
A munkakörök szerinti összehasonlításban az derül ki, hogy legjobban a faiparban dolgozók érintettek a korosztályból – több mint 200%-kal nőtt az aktív álláskeresők száma ebben a kategóriában. A textil-, bőr- és ruhaipari dolgozók körében is több mint 130%-os növekedés tapasztalható.

Komolyan érintett munkakörök még a biztonság és védelem területén dolgozók
(92%-os növekedés), a vendéglátó-ipari, idegenforgalmi területeken dolgozók (88%-kal többen keresnek állást, mint egy évvel korábban).

A biztosítási területen szintén 88%-kal nőtt az álláskeresők száma, a gépiparban 73%, a gyártásban ez a növekedés 65% a 45 év felettiek körében. A vizsgált időszakban mintegy 50%-kal többen keresnek fordítási, tolmácsolási munkákat a korosztályból.

A legkevésbé érintettek

Elsők között említhetjük a HR-eseket, akik esetében semmilyen mértékű növekedés nem figyelhető meg az álláskeresők számát tekintve.  A környezetvédelemben dolgozók körében sem volt változás a korábbi időszakhoz képest. Mindössze 6,5%-kal többen keresnek munkát informatikai szoftver területen, 7 százalékkal nőtt a lízing területen elhelyezkedni kívánók száma, és az állami és közszférában csak 9,5%-os növekedés figyelhető meg.

A korosztályba tartozó munkavállalók által leginkább keresett munkakörök közé tartoznak az adminisztratív munkakörök, valamint a gépkocsivezető, az asszisztens, az eladó, a telefonos operátor, a recepciós, és az árufeltöltő.

Javul a foglalkoztatási helyzet
Mérséklődött a munkanélküliség Észak-Magyarországon
A válság miatt csökkentek az adóbevételek
Felére csökkentik az igazgatósági költségeket
Hiába hajtottak: nincs jutalom az APEH-dolgozóknak
Ha ügyesek vagyunk, megéri a cafetéria - útmutató

Privátbankár

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Facebook